2014. december 31., szerda

BUÉK - 2015

SIKEREKBEN ÉS REMEK SPORTESEMÉNYEKBEN GAZDAG 
ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN A 
FRANCESCO's SPORTS!

2014. december 29., hétfő

2014. december 26., péntek

Egyetlen lépésre a rájátszástól

Most, hogy a karácsonyi hal, töltöttkáposzta és bejgli okozta kajakóma múlandóban van és kezd lecsendesendi háborgó gyomrunk is, érdemes megint számba venni, hogy mi is a helyzet az NFL-ben. Vasárnap ugyanis az alapszakasz utolsó játéknapjára kerül sor. A 17. héten nincs már Thursday Night, sem pedig Monday Night Football - minden egy napon, vasárnap fog eldőlni. 16 csapat, 6 hely. Lássuk!

2014. december 18., csütörtök

Két lépésre a rájátszástól

Magyar idő szerint holnap hajnalban egy betlirangadóval kezdődik az NFL utolsó előtti alapszakasz köre. A Tennessee Titans és a Jacksonville Jaguars egyaránt 2-12-es mérleggel állnak az AFC déli csoportjában, összecsapásuk gyakorlatilag annyiban lehet jelentős, hogy végül ki “nyeri meg” a jövő évi draftra az 1/1-es pick jogot.

Jaguars vs Titans

Ennél persze sokkal jelentősebb mérkőzésekre is sor kerül a héten, hiszen nagyon közel a vége, óriási versenyfutás van a rájátszást jelentő helyekért.

J.J. Watt a sikerről

A siker nem a tiéd. Csak bérled. És a bérleti díjat minden nap fizetned kell.

2014. november 17., hétfő

Szezon vége itthon

Idénre befejeződött Magyarországon a nagypályás amerikai football szezon.

Meglepetések, csalódások, nyilvánvalóságok és felismerések egyvelege volt ez a szezon - és azt gondolom, hogy nem csak a Budapest Hurricanes csapata számára.
Dugig tömött lelátó, több mint 6000 néző várta a HFL döntő két csapatát - Fotó: in:visible

2014. október 26., vasárnap

HFL - az alapszakasz vége

Mint ahogy azt tudtuk már, a magyarországi amerikai football topligájában a döntőbe jutás kérdése az utolsó fordulóra maradt, ekkor még három csapatnak volt reális lehetősége kivívni a helyet a fináléban. A Budapest Hurricanes a Wolves otthonába utazott, a CowBells pedig a Sharks-ot látta vendégül.

2014. október 19., vasárnap

HFL, ötödik forduló

Egy elképesztően szoros és a végletekig kiélezett mérkőzésen hazai pályán 28-20 arányban győzni tudott a Hurricanes a győri csapat ellen.
A lefújást követően mindenki tekintete a Wolves-Rebels összecsapásra szegeződött.


2014. október 17., péntek

Javított a Hurricanes a HFL-ben

Sokan, főleg a szkeptikusok és a rosszakarók töprengtek azon, hogy vajon a Budapest Hurricanes fel tud-e majd állni a – valljuk be – méretes pofontól, amit a CowBells ellen két hete elszenvedtek.
Csapaton belül azonban ez nem is lehetett kérdés. Azt gondolom, kellett ez a pofon – még ha nem is lett volna szükség ekkorára – és a lehető legjobbkor csattant a címvédő arcán. A srácok sokkal motiváltabbak lettek, ismét rájöttek arra, hogy megfelelő eredményt csak kemény munkával lehet elérni.

Ezzel a mentalitással készült a Hurricanes egész héten és utazott múlt szombaton Győrbe, hogy a Sharks ellen korábban elmaradt mérkőzését pótolja.


2014. október 9., csütörtök

Hurricanes a HFL-ben

Már egy ideje adós vagyok a HFL versenysorozattal kapcsolatos beszámolóval, úgyhogy íme:

A nyitómérkőzésünket egy epikus összecsapás során 59-44 arányban hazai pályán hozni tudtuk a nagy rivális Docler Wolves ellenében. Amerikai terminológiával élve a védelem a második félidőben franchise rekordot jelentő öt labdát szerzett, nagyban hozzájárulva a comeback-hez. De erről a mérkőzésről már írtam korábban.

Nézzük inkább, mi történt utána!

2014. szeptember 25., csütörtök

Jumi és a foci - Tizedik rész

Én és a foci, Tizedik rész, Sose hátrálj meg!

Ez a rész sokat késett, váratott magára, de muszáj volt megvárnom, míg elmozdul pozitív, vagy negatív irányba a történet. A DIV I. győzelem után, csapatunk célja a küszöbön volt, a HFL bajnokság, 100% jóképűséggel persze. A csapatnak 2 hét szünetet adott az edzői gárda, utána ismételten edzések, felkészülés a tavaszi bajnokságra. 

2014. szeptember 22., hétfő

Jumi és a foci - Kilencedik rész

Én és a foci, Kilencedik rész, A csalódás

Az DIV 2 arany, és az első válogatott keretszűkítés után, izgatottan vártam a tavaszt, a másodosztály kihívásait, és a válogatott további edzéseit. A (szerintem nem megérdemelt) D MVP cím is megerősített abban, hogy többet kell dolgoznom, ha az álmom be akarom váltani, hogy külföldön játszhassak. Elkezdtem újra szomjazni a focit, elemzéseket, videókat néztem, ráálltam a diétára, kondizni kezdtem újra. 

2014. szeptember 19., péntek

Jumi és a foci - Nyolcadik rész

Én és a foci, Nyolcadik rész, Az első főbűn: elégedettség

Miután a Bulldogshoz igazoltam, egy remek edzőt ismertem meg, Pacuk László személyében. Az elvárások velem szemben azonban közel sem voltak valami nagyok, a heti min 4 max 11 edzést heti 2 váltotta fel, a tömegközlekedést személygépjármű, a fizikai munkát pedig kényelmes irodai sales váltotta. Egyértelmű volt az elhízás, a lassulás. Elvesztettem azt, ami talán a legnagyobb fegyverem volt a Hurricanesnél, a küzdeni-bizonyítani akarást, a folyton versenyzést magammal és másokkal. 

2014. szeptember 16., kedd

Jumi és a foci - Hetedik rész

Én és a foci, hetedik rész, A dilemma

Életemnek ez a része sok változásról szólt, Budapestre költöztem, a fizikai munkát filmesre cseréltem, és csapat váltáson gondolkodtam. A szezon után, ahol ezüsttel végeztünk, még a juniorok mérkőzésére kijártam, ezenkívül más kontaktom nem volt a csapattal. A csapatból eligazoló Kovács Bence nagy port kavart, főleg, hogy a rivális Wolveshoz ment. Ahogy róla beszéltek ezután, az volt az első ami elbizonytalanított a maradásban. 

2014. szeptember 13., szombat

Jumi és a foci - Hatodik rész

Én és a foci, hatodik rész, Felnőtté válás

Az ezüst tavasz után, augusztusban, azt mondták a Hurricanes-en átok ül. Minden okuk meg is volt ezt mondani, a Def koordinátor nyomtalanul eltűnt egy fesztiválról, és amint végre sikerült megtalálni, egy exjátékosunk életét vesztette. Lesújtó csapások lehettek volna ezek, de a head coach keményen tartotta a csapatot, nem zökkentünk ki. Azonban engem valami mégis megzavart abban hogy a heti 10-11 edzéshez tartsam magamat. 

2014. szeptember 10., szerda

Jumi és a foci - Ötödik rész

Én és a foci, ötödik rész, Az utazás

A győztes junior szezon után, mivel a 20at betöltöttem, véglegesen felkerültem a felnőttek közé. Az 57es junior mezt 52re cseréltem volna, de az foglalt volt, így lettem 7es. Kovács-Sződy-Zagyva hármas (akkor még Koroknai is) remek edző brigád volt, fel is adták a leckét, hiszen a náluk évek óta biztosan játszó emberekkel kellett felvenni a versenyt a játék lehetőségért. 

2014. szeptember 7., vasárnap

Elkezdődött a 2014-es HFL

Útjára indult az idei magyar amerikai football topliga, a HFL (Hungarian Football League).
Szombaton papírforma győzelmet (21-9) aratott az Újbuda Rebels és a Budapest Cowboys közös csapata a számos csapatból összefoltozott Győr Sharks felett.

Vasárnap pedig a hazai football szuperrangadójára került sor, immáron ötödik alkalommal találkozott a két fővárosi topcsapat, a Budapest Wolves és a Budapest Hurricanes.
Az első félidőben a két defense kezdett gyengébben, mint az eddigi találkozóink többsége során, ezúttal is vezetés birtokában vonulhatott a Wolves a pihenőre, Kovács István csapata 28-21-es vezetést szerzett az első két negyed alatt.
A védelmünk gyenge első félidei szerepléséért és hátrányunkért azt gondolom, első sorban magamat kell hibáztatnom. Már a bemelegítés során érződött, hogy a védelem még nincs meccshőfokon, nem voltak a srácok fókuszáltak és nem pörögtek eléggé. Márpedig az edző felelőssége, ha ebből az állapotból nem tudja őket kirángatni. Nekem ez a meccs előtt és az első félidő alatt nem sikerült, ezért már nagyon vártam a félidőt, hogy nyugodtabb körülmények között beszélhessek velük.
A második félidőre aztán egy teljesen új védelem lépett pályára. Összesen öt labdát szereztünk, keményen ütköztek és sokkal pontosabban hajtották végre az utasításokat a srácok. Bár kaptunk két touchdownt is a második félidőben, ez nem jelentett gondot, hiszen az offense-ünk hatalmas lángon égett. Bencsics Márk remekül passzolt, a receiverek pedig mindent elkaptak, ami csak feléjük repült. Mellette Danku Dávid futásai is nagyon jelentősek voltak. 55 pontig (egy PAT kimaradt) meg sem állt a támadó gépezetünk. Troy Rice, az őszi szezonra Nyíregyházáról kölcsönbe vett játékosunk 3 touchdown elakpást is regisztrált, mellette számos yardot hozott kickoff returnben is.
Forrás: Facebook - Budapest Hurricanes
A vége 55-42 lett, azt gondolom, hogy a nézők számára a két csapat ismét egy nagyon jó mérkőzést hozott össze.
A héten, a Touchdown magazinnak adott interjúmban azt mondtam, hogy nem tulajdonítok nagy jelentőséget az első mérkőzésen látottaknak, lévén, hogy szezonnyitó meccsről van szó. Ráadásul rengeteg kijavításra váró hiba merült fel a játékunkban, így hátradőli nyilván semmiképpen sem szabad. Ennek ellenére kár lenne tagadnom, hogy jó dolog győzelemmel, egy apró lépéselőnnyel folytatni a bajnokságot. A jövő hétvégén a Hurricanes Győrbe utazik, a Wolves pedig a Rebels-zel ütközik meg.

Jumi és a foci - Negyedik rész

Én és a foci, negyedik rész, Micsoda álmok, micsoda lányok
Forrás: Facebook - Oláh Richárd
Az első lépést megtettem afelé, hogy az utolsó junior évem sikeres legyen, a Hurricaneshez igazoltam, augusztus környéken, nem sok időm maradt tehát becsiszolódni a csapatba az első meccs előtt. Egy adminisztrációs hibát követően az 57es mezben játszottam a szezont. 

2014. szeptember 4., csütörtök

Jumi és a foci - Harmadik rész

Én és a foci, harmadik rész, A mélyrepülés

Az előző részt azzal zártam, hogy sokan, különböző okokból, átigazoltak az Eagles-be, ahogy én is a bátyámmal. A Titans után itt is maradtam az 53as meznél. Az Eagles valamit nagyon jól csinált akkoriban marketing szempontjából, jól mutatja hogy két busz szállította a játékosokat az első mérkőzésre, 4 irányítónk volt, és a harmadik linebacker sorban játszottam. Ahogy az lenni szokott, itt is hamar megváltoztak a dolgok, a több mint száz emberből éppen egy csapatnyian maradtunk a szezonra, amit el is veszítettünk. 

2014. szeptember 1., hétfő

Jumi és a foci - Második rész

Én és a foci, második rész, A mélyvíz

Mint azt már írtam, az 'anyacsapatunk' (KTFBMMB) válságba jutott, és a Titans csapatába olvadtunk be. 2008 őszén a magyar foci elitjének tudhatta magát a csapat, az alig 2 hónapos foci tudásom kevés lett volna, de itt már a vérembe ivódott a foci szeretete, tanulni, fejlődni akartam. Tanulni volt is kitől, az edzők is komolyabbak voltak, és a játékos társak is, Csehi Gyula személyében egy példaképet ismertem meg, akire érdemes volt hasonlítani. 

2014. augusztus 29., péntek

Jumi és a foci - Első rész

Elmondhatom magamról, hogy hazai szinten már viszonylag sok játékossal dolgozhattam együtt. Közülük is az egyik legígéretesebb linebacker-tehetség Oláh Richárd (alias Jumi) volt, aki jelenleg az Újpest Bulldogs csapatát erősíti linebacker pozícióban és az utánpótlás edzésével egyaránt.

Ricsi néhány hónappal ezelőtt Facebook oldalán elkezdett írni egy posztsorozatot az amerikai focis élményével kapcsolatosan. Lendületes, nagyon személyes stílusú írásai szerintem nagyon jók lettek, ezért kértem (és kaptam) az engedélyét, hogy itt is leközöljem azokat. Egyelőre kilenc epizód született meg, úgy tervezem, hogy három naponta leközlök egyet, vágatlanul, minimális szerkesztéssel. Jó szórakozást hozzá!

(Forrás: Oláh Richárd - Facebook)

2014. július 18., péntek

Helyosztók

Néhány perc múlva kezdődik a denveri Lacrosse Világbajnokság utolsó napja. Minden helyosztó párosítása kialakult. Nagyjából pedig röpke 13 óra múlva megtudjuk, melyik ország hol végez, holnap pedig az első hat sorrendje dől el és az, hogy melyik nemzet lacrosse válogatottja lesz a 2014-es év világbajnoka.

2014. július 17., csütörtök

Negyeddöntők

A különböző helyosztó ágak negyeddöntőire került sor tegnap Denverben, a lacrosse világbajnokságon.

2014. július 16., szerda

Jönnek a végjátékok

Tegnap egy mérkőzés híján befejeződött a Kék Divízió (kiemelt csapatok) csoportköre is a denveri lacrosse világbajnokságon. Az az egy mérkőzés (Ausztrália és Kanada összecsapása) még jelenleg is tart, a félidőben Kanada vezet 5-1 arányban. Ahogy az várható volt, 5-0-ás mérleggel az amerikai válogatott magabiztosan nyerte a divíziót és ezzel elődöntőbe jutott.
Emellett a nem kiemelt csapatok is befejezték a rájátszás első szakaszát (az úgynevezett bracket szakaszt) és kialakultak a különböző pozíciókért folytatott csaták rájátszásának képe.
Negyeddöntőbe jutott Skócia és Izrael. Előbbi ellenfele nagy valószínűség szerint az Irokéz Nemzettség válogatottja lesz, míg Izrael minden bizonnyal Ausztráliával kerül szembe.
Ausztria egy meglepően nagy győzelmet (15-4) aratott Franciaország ellen, így a 25. helyért indulhat Thaiföld ellenében.
Szlovákia hosszabbításban egy góllal kapott ki (6-5) Törökországtól, így az Oroszország-Belgium mérkőzés győztesét várja a 25. helyért folytatott rájátszás elődöntőjében.

A többi párosítás és a korábbi mérkőzések eredménye az alábbi képre kattintva elérhető.

2014. július 15., kedd

FIL Lacrosse Világbajnokság - indul a rájátszás

Elkezdődött a rájátszás a nem kiemelt csapatok között az FIL Lacrosse Világbajnokságon. A rájátszás első szakaszában a csoportok helyezettjeinek rangsorolása történik. Érdekesség, hogy a négy Fehér-Türkíz divízióösszecsapás mindegyikét a Fehér Divízió nyerte, a többi párosításnál kiegyenlítettebb volt a mezőny.

2014. július 14., hétfő

Vége a csoportkörnek a lacrosse VB-n

A harmadik fordulóval tegnap befejeződött a denveri Lacrosse Világbajnokság csoportköre. Érdekes módon minden egyes csoport ugyanúgy végzett, azaz egy csapat megnyerte mindhárom meccsét, egy csapat elvesztette mindegyiket, egy csapat kettő győzelemmel, egy pedig egy győzelemmel zárt.
Mint korábban már említettem, a világbajnoki címért csak a csoportelsők küzdhetnek. Ez a nyolc csoportelső pedig: Hollandia, Csehország, Izrael, Új-Zéland, Németország, Finnország, Skócia és Írország.

A képre kattintva látható az összes csoport összes mérkőzésének eredménye, a csoportok végeredménye és a rájátszás párosításai.

Fear The Eagle

Osztrák barátaink megszerezték első győzelmüket a denveri lacrosse világbajnokságon Belgium ellen. Gratulálunk nekik!
Fotó: Österreichisches Herren Lacrosse Nationalteam

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - vége

64 mérkőzést és 168 gólt követően véget ért a 2014-es brazíliai FIFA Labdarúgó Világbajnokság.
A döntőt 1-0 arányban hosszabbításban megnyerve Németország szerezte meg a világbajnoki címet.
Az alábbi képre kattintva megtalálható az összes mérkőzés eredménye, rövid leírása, a gólszerzők és a díjazottak névsora.


Jó esély van arra, hogy most jó ideig, talán a 2016-os Európa Bajnokságig a labdarúgás nem nagyon fog megjelenni a Francesco's Sports-on.

2014. július 13., vasárnap

FIL Lacrosse Világbajnokság - második forduló

A tegnapi nap lezajlott az FIL Lacrosse Világbajnokság csoportkörének második fordulója. Kezdenek kikristályosodni a csoportok tényleges erőviszonyai. Ezúttal volt is néhány kisebb-nagyobb meglepetés. Ráadásul nem könnyítette meg a lebonyolítást az, hogy igencsak szeszélyes volt ezen a napon a denveri időjárás, monszúnszerű eső zúdult a városra.


2014. július 12., szombat

MAFSZ Divizió 2 elődöntő

Mai napon kerül megrendezésre a MAFSZ Divizió 2 bajnokság két elődöntője.
A Budapest Hurricanes második számú csapata a Szekszár Bad Bones alakulatát fogadja. A mérkőzésre szeretettel várunk minden érdeklődőt!
(Az időjárástól sem kell tartani, hiszen a Hurricanes Aréna lelátója fedett)


FIL Lacrosse Világbajnokság - első forduló

A tegnapi nap lezajlott az FIL Lacrosse Világbajnokság csoportkörének első fordulója. Komolyabb meglepetések nem születtek, de volt néhány nagyon érdekes mérkőzés.


2014. július 11., péntek

FIL World Lacrosse Championship 2014 - rájátszás rendszere

Mint egy korábbi posztomban már utaltam rá, a 2014-es lacrosse világbajnokság rájátszási rendszere igen bonyolult, de megpróbálom most a lehető legérthetőbb módon levezetni.


2014. július 10., csütörtök

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 22.

Vége a második elődöntőnek is. Két nagyon fegyelmezetten védekező csapat lépett pályára, egyikük sem vállalt semmi kockázatot, így gólnélküli döntetlennel zárult a rendes játékidő és a hosszabbítás is. A büntetőket aztán Argentína magabiztosabban lőtt. Így a dél-amerikai csapat jutott a döntőbe, Hollandia a bronzmérkőzésen vígasztalódhat. Úgy alakult tehát, hogy mind a döntő, mind pedig a bronzmeccs egy európai és egy dél-amerikai csapat összecsapását hozza (ahogy a két elődöntő párosítása is).


A nap eredménye:
Hollandia - Argentína 0-0 (büntetőkkel 2-4)

Részletek ITT olvashatók.

2014. július 9., szerda

FIL World Lacrosse Championship 2014 - beharangozó

Egyetlen nap választ el minket csupán attól, hogy kezdetét vegye a 2014-es lacrosse világbajnokság.
A lelkesedés mellett kicsit keserű szájízzel gondolok erre a világversenyre, ugyanis két évvel ezelőtt még egészen reális tervnek tűnt, hogy a magyar válogatott is megmérettethesse magát. Sajnos az anyagi források és támogatás hiánya miatt a világbajnokságról szőtt álmainkról le kellett mondanunk, sőt, a válogatott felállítása is még várat magára.


2014. július 8., kedd

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 21.

Vége a FIFA Labdarúgó Világbajnokság első elődöntőjének. Egy sokkoló első félórát hozó mérkőzésen Németország jutott a döntőbe. Brazília kiütéses vereséget szenvedett, kérdés, hogy a bronzmeccsre talpra tudnak-e állni.



A nap eredménye:
Brazília - Németország 1-7

Részletek ITT olvashatók.

2014. július 6., vasárnap

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 20.

Nagyon közeleg a XX. FIFA Labdarúgó Világbajnokság a végkifejlete felé. A mai két negyeddöntő után kialakult a másik elődöntős pár is, hiszen Argentína és Hollandia jutott tovább, Belgium és Costa Rica búcsúzott a további küzdelmekzől.
Érdekesség, hogy mindkét elődöntő egy európai és egy dél-amerikai csapat összecsapását hozza majd. A CONCACAF utolsó képviselője (Costa Rica személyében) is kiesett (ázsiai csaapt ugye nem is jutott a legjobb 16 közé, a két afrikai résztvevő pedig nem jutott tovább a nyolcaddöntőkből).


A nap eredményei:
Argentína - Belgium 1-0
Hollandia - Costa Rica 0-0 (büntetőkkel 4-3)

Az elődöntők párosításai:
Brazília-Németország
Hollandia-Argentína

Részletek ITT olvashatók.

2014. július 5., szombat

Neymar világbajnokságának vége

Ahogy az az élő képeken is látható volt, Zuniga, a kolumbiaiak játékosa nagyon brutálisan, térddel szállt bele Neymar, Brazília fiatal sztárjának hátába.
A labdarúgók előszeretettel játszanak rá minden apró kis legyintésre (mondjuk Neymartól a Világbajnokságon eddig nem nagyon láthattunk ilyet), de az, hogy valakit hordágyon egyenesen az öltözőbe vigyenek, az nagyon ritka, ebből rögtön sejteni lehetett, hogy baj van.


Ma reggel kiderült, hogy a baj nem is olyan kicsi, Neymar egyik csigolyája eltört, a Világbajnokságot már biztosan kihagyni kényszerül. Remélhetőleg a gerince komolyabban nem sérült meg és a felépülése után folytatni tudja labdarúgó pályafutását.

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 19.

Az egyik ágon már el is jutottunk az elődöntőkig, melybe egy nagyon unalmas mérkőzésen Németország, és egy lüktető, dinamikus és kőkemény meccsen Brazília jutott be. Franciaország és Kolumbia kiesett. Holnap jöhet a másik ág két negyeddöntője.


A nap eredményei:
Franciaország - Németország 0-1
Brazília - Kolumbia 2-1

Részletek ITT olvashatók.

2014. július 2., szerda

Mezei Márk - Budapest Hurricanes CB

Mezei Márk, a Budapest Hurricanes 17 éves cornerbackje a csapat egyik legnagyobb fiatal tehetsége. A hétvégén a Dabas Sparks ellen egy hatalmas ütközéssel bizonyította, mennyire agilis és kemény játékos már most is.



A fiatal játékos profilja a képre kattintva megtekinthető
Mezei Márk

Ken Galluccio Cup 2014

Hosszú várakozás után ma nyilvánossá vált a Ken Galluccio Cup, az európai lacrosse klubcsapatok legrangosabb nemzetközi tornájának (amolyan lacrosse bajnokok ligája) 2014-es mezőnye:


FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 18.

A torna eddigi legjobb mérkőzéssel, Belgium-USA összecsapás 120 percével véget értek a FIFA Labdarúgó Világbajnokság nyolcaddöntői.
Érdekesség, hogy mind a nyolc mérkőzésen a csoportelsők jutottak tovább, a második helyen a rájátszásba jutó csapatok mindegyike kiesett. Az utolsó nap búcsúzói Svájc és USA, míg Argentína és Belgium a legjobb nyolc közé jutott.
Az is nagyon érdekes (és bár nem tudom biztosan, de szerintem példanélküli), hogy a nyolc elődöntőből mindösszesen három ért véget a rendes játékidőben.
A negyeddöntőknek az UEFA négy csapatot (Franciaország, Németország, Hollandia és Belgium), a CONMEBOL három csapatot (Brazília, Kolumbia és Argentína), míg a CONCACAF egy csapatot (Costa Rica) ad.


A nap eredményei:
Argentína - Svájc 1-0 (hosszabbításban)
Belgium - USA 2-1 (hosszabbításban)

Részletek ITT olvashatók.

2014. július 1., kedd

MAFSZ Divizió I

Már több poszt is közzé tétetett itt a MAFSZ Divizió II témakörében, ezért itt az ideje, hogy egy kicsit az egy osztállyal magasabban folyó bajnoksággal is foglalkozzunk, felületet kapjon a Pannon Bowl is.

Lássuk tehát a 2014-es szezon rövid összefoglalóját!

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 17.

A mai napon a FIFA Labdarúgó Világbajnokság ötödik és hatodik nyolcaddöntőire került sor. Mindkét mérkőzésen egy európai csapat lépett pályára egy afrikai ország válogatottja ellen. Mindkét összecsaptáson az esélyesebb európai alakulat jutott tovább, azaz Franciaország és Németország. Nigéria és Algéria (azaz az utolsó afrikai csapatok is) elbúcsúztak a világbajnokságtól.

A nap eredményei:
Franciaország - Nigéria 2-0
Németország - Algéria 2-1 (hosszabbításban)

Részletek ITT olvashatók.

2014. június 30., hétfő

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 16.

Vasárnap lezajlott a FIFA Labdarúgó Világbajnokság nyolcaddöntőinek további két mérkőzése.  Továbbjutott a legjobb 8 közé Hollandia és Costa Rica, míg Mexikó és Görögország válogatottja számára véget ért a viadal. Érdekesség, hogy az első négy nyolcaddöntő mindegyikén a csoportelsőként rájátszásba jutott csapat nyert, mondhatni, papírforma eredmények születtek.

A nap eredményei:
Hollandia - Mexikó 2-1
Costa Rica - Görögország 1-1 (büntetőkkel 5-3)

Részletek ITT olvashatók.

2014. június 29., vasárnap

MAFSZ Divizió II negyeddöntők

A hétvégén lezajlottak a MAFSZ Divizió 2 negyeddöntői.
A Budapest Hurricanes 2, a Szekszárd Bad Bones, a Miskolc Renegades és a Nyíregyháza Tigers 2 továbbjutott, a Sparks, a Gladiators, a Rebels 2 és a Crushers búcsúzik a rájátszástól.


2014. június 28., szombat

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 15.

A mai játéknappal elkezdődött a FIFA Labdarúgó Világbajnokság egyenes kiesős szakasza a nyolcaddöntőkkel. Mindkét dél-amerikai rangadón hatalmas csatát láthattunk a pályán. Továbbjutott a legjobb 8 közé Brazília és Kolumbia, Chile és a négy évvel ezelőtti elődöntős Uruguay válogatottja számára véget ért a viadal. James Rodríguez pedig jelenleg 5 góljával vezeti a góllövő listát.

A nap eredményei:
Brazília - Chile 1-1 (büntetőkkel 3-2)
Kolumbia - Uruguay 2-0

Részletek ITT olvashatók.

Magyar divizió II rájátszás

A Central European Interleague mellett a Budapest Hurricanes még egy versenysorozatban volt érdekelt, a MAFSZ Divizió II-ben, azaz a magyar harmadik vonalban. Márpedig az, hogy érdekelt volt, enyhe kifejezés.
A Hurricanes második számú alakulata indult a divizió II-ben, azaz azok a játékosok, akik még kevesebb tapasztalattal rendelkeznek, illetve a junior játékosaink. Ennek ellenére amit az alapszakaszban műveltek, azt gondolom, várakozáson felüli volt.


2014. június 27., péntek

NBA Draft

Hogy ne minden a labdarúgó világbajnokságról szóljon, érdemes említést tenni arról, hogy a magyar idő szerint ma hajnalban lezajlott az NBA, az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság draftja (ahogy ugyebár az egyetemekről kijövő legjobb játékosokat kiválasztják a profi csapatok).

Európa leszerepelt?

A FIFA Labdarúgó Világbajnokság 32 csapatos mezőnye tegnap a felére csökkent.
Érdekes módon rengeteg olyan hangot lehetett hallani, hogy mennyire leszereplet úgy egészében az európai labdarúgás. Hogy is van ez? Vessünk erre egy pillantást.


2014. június 26., csütörtök

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 14.

A mai játéknappal véget ért a FIFA Labdarúgó Világbajnokság csoportkörte és kialakult a legjobb 16 mezőnye. A G csoportból Németország és az USA, a H csoportból Belgium és Algéria jutott tovább. Portugália, Ghána, Oroszország és Dél-Korea búcsúznak a Világbajnokságtól.

A legjobb 16 egyenes kiesős fája így néz ki:












A nap eredményei:
USA - Németország 0-1
Portugália - Ghána 2-1
Algéria - Oroszország 1-1
Dél-Korea - Belgium 0-1

Részletek ITT olvashatók.

2014. június 25., szerda

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 13.

A FIFA Labdarúgó Világbajnokság E csoportja az első (és vélhetően az egyetlen) olyan csoport, ahol két európai csapat jutott tovább. Svájcot Shaqiri klasszikus mesterhármassal juttatta a legjobb 16 közé, Argentína, Nigéria és Franciaország mellett. Ecuador, Honduras, Bosznia-Hercegovina és Irán számára végetért a Világbajnokság.

A nap eredményei:
Bosznia és Hercegovina - Irán 3-1
Nigéria - Argentína 2-3
Honduras - Svájc 0-2
Ecuador - Franciaország 0-0

Részletek ITT olvashatók.

2014. június 24., kedd

FIFA Labdarúgó Világbajnokság - napi eredmények 12.

Hihetetlen, 93. percben lőtt döntő góllal ért véget a csoportkör FIFA Labdarúgó Világbajnokság C és D csoportjában. Kolumbia, Görögország, Costa Rica és Uruguay továbbjutott és a nyolcaddöntőkben folytatják. Elefántcsontpart, Japán, Olaszország és Anglia utazhat haza.

A nap eredményei:
Costa Rica - Anglia 0-0
Olaszország - Uruguay 0-1
Görögország - Elefántcsontpart 2-1
Japán - Kolumbia 1-4

Részletek ITT olvashatók.

Miguel Herrera dühös

Mexikó vezetőedzőjének, Miguel Herrerának a tegnapi, Horvátország elleni mérkőzésen bőven volt oka elégedetlenkedni a játékvezetés miatt. Elégedetlenségét rendszerint látványos dührohamok formájában fejezte ki. Amikor pedig éppen nem dühöngött, akkor örömében tombolt. A mexikói tréner érzelemmegnyilvánulásait megörökítő GIF-ek elárasztották az internetet. Alább látható a szerintem legjobban sikerült (még akkor is, ha ez nem a tegnapi mérkőzésről készült).