2020. május 31., vasárnap

eHFL - harmadik forduló

Nem volt szükségünk a jövőbe látó mágikus gömbünkre, hogy tudjuk, a harmadik fordulóra ketté fog szakadni a mezőny az eHFL-ben. Miután a második kör végén minden csapat egy győzelemmel és egy vereséggel, egyaránt 50%-os mutatóval rendelkezett, így egyértelmű volt, hogy a harmadik fordulót követően lesz három csapat 2-1-es és szintén három csapat 1-2-es mérleggel. Az persze nagyon is nyitott volt, hogy melyik csapat melyik kategóriába fog tartozni.


2020. május 25., hétfő

A McLaren legjobbjai

Nem hinném, hogy bárki számára be kellene mutatni a helyzetet, a koronavírussal összefüggésben megállt a sportélet világszerte. A leállás következtében igyekeznek a csapatok – legyen szó bármilyen sportágról – tényleges események és teljesítmények nélkül is tartalommal, közösségi (ezúttal online közösségi) eseményekkel ellátni a rajongókat, hogy ne veszítsenek a tábor nagyságából. A McLaren csapat sem kivétel, megkérdezték a rajongókat, hogy szerintük ki minden idők legjobb két McLaren-pilótája.



2020. május 22., péntek

2020. május 10., vasárnap

eSport


Most, hogy a „rendes” sportok éppen nem elérhetők, nem tartok edzéseket (csak hetente egy prezentációt), elég sok időm szabadult fel. Mivel semmilyen más sporthoz nem tudok hozzáférni jelenleg, ezért figyelmem kicsit az eSport felé terelődött. Figyelgettem a 2KSports által szervezett NBA meccseket, magam is részt veszek a HFL Madden bajnokságában, mégis most leginkább a Forma 1 az, ami jelenleg nagyon megragadott.


2020. május 9., szombat

eHFL

Elkezdődött a második forduló a DIGISport által szervezett virtuális HFL bajnokságban. A bajnokságot a csapatok Xbox konzolon, az Electronic Arts „Madden 20” játékával játszák.
Az első forduló nyitómérkőzésén a Budapest Wolves (San Francisco 49ers, irányította: Hegedűs Máté) 27-7 arányban legyőzte a Budapest Cowbells-t (New Orleans Saint, irányította: Szabó Tamás) egy egészen vicces mérkőzésen (a Cowbells 7 eladott labdát produkált). Aztán két nagyon ügyes és tapasztalt játékos összecsapásának lehettek tanúi a nézők, mikor a Győr Sharks (Kansas City Chiefs, irányította: Horváth Kristóf) 10-7-re megverte a Miskolc Steelers-t (Baltimore Ravens, irányította: Szatmári Dániel). A forduló utolsó összecsapásán a Kijev Capitals (Dallas Cowboys, irányította: Tóth Gábor) 26-0-s kiütéses győzelmet aratott a Fehérvár Enthroners (Minnesota Vikings, irányította: Horváth L. Bence) felett.


2020. május 6., szerda

Karantén hírek

Rendesen lenullázta a sportvilágot a coronavírus. Világszerte felfüggesztették a sportcsapatok tevékenységét, a bajnokságok megszakadtak – vagy el sem indultak. Bár csak a felszínét kapargatom a sportgazdaságtannak, de feltételezem, hogy a sportszervezetek világszinten dollár- és eurómilliókat buktak már most is. (A sporton kívüli világot érintő, alapokat megrázó gazdasági következményekbe most bele sem mennék.)