Én és a foci, hetedik rész, A dilemma
Életemnek ez a része sok változásról szólt, Budapestre költöztem, a fizikai munkát filmesre cseréltem, és csapat váltáson gondolkodtam. A szezon után, ahol ezüsttel végeztünk, még a juniorok mérkőzésére kijártam, ezenkívül más kontaktom nem volt a csapattal. A csapatból eligazoló Kovács Bence nagy port kavart, főleg, hogy a rivális Wolveshoz ment. Ahogy róla beszéltek ezután, az volt az első ami elbizonytalanított a maradásban.
A második, a vezetőséggel (nem edzői) való elégedetlenségem, és a növekvő tagdíj ténye, aki 21 évesen egyedül élt már, tudja mit jelent 11 ezer forint havonta. Ahogy ennek a bizonytalanságomnak hangot adtam, egyből további külső befolyások követték. (Sokmindent csak burkoltan, vagy egyáltalán nem írok bele, a botrányokat elkerülendő.) A Bátyám ekkor az igencsak amatőr Isaszeg Pirates csapatában segédkezett, ahol időközben kisebb fiú testvérem is játszani kezdett, és kért segítsek én is. Az edzőjük (aki brutálisan buta a focihoz, elnézést de ez van, első és 10-re hailmarypass?? /stb) megkért hogy offense szinten segítsek készülni a csapatnak, ami a közös egyetértés hiányában több-kevesebb sikerrel járt. Időközben régi, Eaglesös csapattársam invitaltak a Bulldogs csapatába, ahol ők is játszottak, és tettek a vezetőség nevében hamis ígéreteket. Hatalmas volt a lelki nyomás, az a hír sem segített, hogy Cseh Tamas barátom abba akarta hagyni a sportot, nem csoda, hiszen alig játszott az elmúlt egy év alatt, ellenben együtt edzettünk, olykor erőnk felett, s fizettük a kevésnek nem mondható tagdíjat. Sok ember tanácsát kikértem, ám inkább mindenkitől csak azt hallottam ami neki lenne jó, így végül, gondolva mindenkire, a bátyámra, a régi társakra, Cseh Tomira, elmentem egy próba edzésre az Újpest Bulldogshoz. Cseh Tomi is velem tartott, s később bátyám is. Azokkal voltam akik közel álltak hozzám, kicsit újra élveztem a focit, nem munkaként tekintettem rá. Az átigazolás szinte biztos volt, a papírok elintézése maradt csupán, és egy gyors, halk búcsú a hurrikánoktól, akikkel olyan magasra törtünk, mint addig soha. Rengeteget tanultam, fejlődtem ott, és még ha el is váltunk, remélem még játszunk együtt valahol.
A második, a vezetőséggel (nem edzői) való elégedetlenségem, és a növekvő tagdíj ténye, aki 21 évesen egyedül élt már, tudja mit jelent 11 ezer forint havonta. Ahogy ennek a bizonytalanságomnak hangot adtam, egyből további külső befolyások követték. (Sokmindent csak burkoltan, vagy egyáltalán nem írok bele, a botrányokat elkerülendő.) A Bátyám ekkor az igencsak amatőr Isaszeg Pirates csapatában segédkezett, ahol időközben kisebb fiú testvérem is játszani kezdett, és kért segítsek én is. Az edzőjük (aki brutálisan buta a focihoz, elnézést de ez van, első és 10-re hailmarypass?? /stb) megkért hogy offense szinten segítsek készülni a csapatnak, ami a közös egyetértés hiányában több-kevesebb sikerrel járt. Időközben régi, Eaglesös csapattársam invitaltak a Bulldogs csapatába, ahol ők is játszottak, és tettek a vezetőség nevében hamis ígéreteket. Hatalmas volt a lelki nyomás, az a hír sem segített, hogy Cseh Tamas barátom abba akarta hagyni a sportot, nem csoda, hiszen alig játszott az elmúlt egy év alatt, ellenben együtt edzettünk, olykor erőnk felett, s fizettük a kevésnek nem mondható tagdíjat. Sok ember tanácsát kikértem, ám inkább mindenkitől csak azt hallottam ami neki lenne jó, így végül, gondolva mindenkire, a bátyámra, a régi társakra, Cseh Tomira, elmentem egy próba edzésre az Újpest Bulldogshoz. Cseh Tomi is velem tartott, s később bátyám is. Azokkal voltam akik közel álltak hozzám, kicsit újra élveztem a focit, nem munkaként tekintettem rá. Az átigazolás szinte biztos volt, a papírok elintézése maradt csupán, és egy gyors, halk búcsú a hurrikánoktól, akikkel olyan magasra törtünk, mint addig soha. Rengeteget tanultam, fejlődtem ott, és még ha el is váltunk, remélem még játszunk együtt valahol.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése