Bár a harmadik fordulót követően az eHFL mezőnye még mindig eléggé összerázódott képet mutatott, a negyedik fordulótól már azt vártuk, hogy elkezd kirajzolódni a rájátszás képe. Az egyaránt 1-2-es mérleggel álló Sharks-Capitals mérkőzés indította a fordulót (mondhatni az alsóházi rangadó), majd a 2-1-es Wolves fogadta az 1-2-es Enthroners-t. A negyedik fordulót a "felsőházi rangadó" a 2-1-es mérlegű Steelers és Cowbells összecsapása zárta. Az 1-2-vel álló csapatok számára gyakorlatilag a versenyben maradás volt a cél, míg a 2-1-es csapatok kicsit meglóghattak.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIGI Sport. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIGI Sport. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. június 7., vasárnap
2020. május 31., vasárnap
eHFL - harmadik forduló
Nem volt szükségünk a jövőbe látó mágikus gömbünkre, hogy tudjuk, a harmadik fordulóra ketté fog szakadni a mezőny az eHFL-ben. Miután a második kör végén minden csapat egy győzelemmel és egy vereséggel, egyaránt 50%-os mutatóval rendelkezett, így egyértelmű volt, hogy a harmadik fordulót követően lesz három csapat 2-1-es és szintén három csapat 1-2-es mérleggel. Az persze nagyon is nyitott volt, hogy melyik csapat melyik kategóriába fog tartozni.
2020. május 22., péntek
2016. június 17., péntek
Jönnek a rájátszások
Az elmúlt hétvégén minden a Bodri Pincészet Divízió I-ről szólt itthon, a magyar amerikai football életben.
A kilenc csapatos bajnokságban a Dunaújváros Gorillaz, maga részéről már a megelőző hétvégén végzett az alapszakasszal, makulátlan, 6-0-ás mérleggel, azonban a másik nyolc csapatnak még hátra volt egy mérkőzése. A Szekszárd Bad Bones és a Debrecen Gladiators az elődöntőben hazai pályát jelentő alapszakasz-második helyezésért futottak, a Miskolc Renegades, a Budapest Cowbells 2 és a Budapest Titans az alapszakasz negyedik, még rájátszást jelentő helyéért harcoltak, míg az Újpest Bulldogs, a Tatabánya Mustangs és a Budapest Wolves 2 számára már csak az elúszott esélyek miatt az erkölcsi elégtétel maradt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)