Az utolsó előtti fordulóra került sor a hétvégén mindhárom magyar utánpótlás bajnokságban. Az U17 és az U15 korosztályban az utolsó alapszakasz mérkőzésüket játszották le a csapatok és a döntőt a két legjobb csapat vívja egymással, míg az U19 korosztályban már elődöntőt játszott a négy legjobb csapat.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: U19. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: U19. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. október 25., péntek
2018. november 19., hétfő
2018. november 11., vasárnap
Junior elődöntő
Jelenleg a hazai amerikai footballban egyetlen igazán nagy rivalry létezik, a fővárosi crosstown rivalizálás a Budapest Wolves és a Budapest Cowbells között. Amikor ez a két csapat találkozik, általában egy szoros mérkőzésre van kilátás, de az biztos, hogy a lelátó megtelik és fantasztikus hangulatot varázsol a két szurkolótábor.
Nem volt ez máshogy tegnap este sem, amikor a két csapat U19-esei találkoztak az Angyalföldi Sportközpont fényei alatt az U19-es bajnokság elődöntőjében.
2018. november 4., vasárnap
2018. október 22., hétfő
Nagy csata Tatabányán
Jó előjelekkel utazott a Budapest Wolves U19 csapata Tatabányára, hogy megmérkőzzön a Mustangs U19-eseivel. Eleve a Wolves juniorjait 2014 szeptembere óta magyar csapat nem győzte le (ez a meccs előtt egy 24 mérkőzéses veretlenségi sorozatot jelentett). Emellett a korábbi meccsükön a Mustangs ki-ki meccset játszott az ellen a Győr Sharks ellen, akiket mi a nyitófordulóban gyenge játékkal is simán vertünk. Volt ugyan néhány kulcsfontosságú hiányzónk is, de még így is erős kerettel tudtunk készülni. Szóval toronymagas esélyesként érkeztünk Tatabányára - de a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztük.
![]() |
Fotó: Róna Aliz |
2018. október 6., szombat
Sikeres Wolves-szombat
Elég érdekesen alakult a Budapest Wolves utánpótlás programjának naptára, hiszen a hazai U19-es bajnokságban és az osztrák U18-as ligában is egy közel egy hónapos szünet került a meccsnaptárunk közepébe. A versenyritmus szempontjából közel sem optimális, de ezzel nincs mit tennünk. Mindenesetre ma végre megszakadt a monotonitás (és a nyugis hétvégék sora :) ) és mérkőzést játszottunk. A Wolves U19-es csapata Fehérvárra utazott.
2018. szeptember 9., vasárnap
Magyar U19 szezonnyitó
A tegnapi, trauni túra után a Wolves utánpótlás csapatára újabb kihívás várt ma, ugyanis a Győr Sharks elleni mérkőzéssel elkezdődött számunka a magyar U19 bajnokság is. Számomra különlegességet is tartogatott ez az összecsapás, ugyanis sem Kovács István, sem pedig Madarász Sándor nem tudott csatlakozni a csapathoz ma, így én lettem az offensive coordinator, ez volt az első olyan mérkőzés, amikor végig én hívtam az offense play-eit. Az U19-es csapatban Miakich Gábor a vezetőedző és a defensive coordinator egyébként.
2017. november 20., hétfő
2017. november 18., szombat
2017. november 12., vasárnap
Hosszúra nyúlt nyári (és őszi) szünet
A megszokottnál is hosszabb nyári (és őszi-) szünetet tartottam itt, a Francesco’s Sports blogon. Ennek sok indoka van, leginkább az, hogy se időm, sem pedig kedvem nem igazán volt posztok írásával bíbelődni. Amit meg megírtam, arra nem volt időm, hogy formázzam és posztoljam. Viszont a nyár folyamán sem hanyagoltam el kedves olvasóimat, akik követik a blogom Facebook oldalát, azért rendszeresen találkozhattak minőségi tartalommal. (Majoros Csaba kollégám szavaival élve: tartalmas és minőségi szórakoztatással.)
Most viszont igyekszem felvenni újra a fonalat, sőt, most élesítek néhány korábban megírt posztot is.
2017. szeptember 26., kedd
"Siker" Győrben
Kovács Sándor barátom előszeretettel használ egy régi mondást, miszerint "A győzelmet nem kell megmagyarázni".
![]() |
Fotó: Budapest Wolves |
2017. szeptember 15., péntek
2016. november 21., hétfő
Sűrű hétvége
A Budapest Wolves utánpótlás programjának idei utolsó előtti hétvégéje nagyon sűrűre jött össze. Szombaton az U19-es csapat magyar bajnoki döntőt játszott, vasárnap pedig az osztrák Next Generation Bowlon vettek részt az U13-as, az U15-ös és az U19-es válogatott játékosaink.
![]() |
A veretlen 2016-os magyar U19-es bajnok Budapest Wolves (Fotó: Bratincsák Péter, Photopium) |
2016. november 14., hétfő
Elődöntők a magyar U19-es bajnokságban
Mind Keletről, mind pedig Nyugatról az elődöntőkig jutott az adott divízió vegyes csapata. Nyugaton a Young Guns United (a Budapest Titans, a Dunaújváros Gorillaz és a Szekszárd Bad Bones által fémjelzett csapat) 2-2-es mérleggel a harmadik helyen végzett, de a Bratislava Monarchs visszalépésének következtében mégis helyt kapott a playoff mezőnyében. A keleti divízióban pedig a Wanderers (főleg a Budapest Eagles, a Dabas Sparks és a Békéscsaba Raptors játékosaiból álló alakulat) meggyőző, 3-1-es mérleggel jutott a legjobb négy közé, őket csupán a csoportgyőztes Miskolc tudta legyőzni. Sosem voltam nagy híve ezeknek a mixelt csapatoknak, de elődöntős helyük mindenképpen dícséretre méltóvá teszi munkájukat. A két vegyes csapatot a két veretlen csoportgyőztes, a Budapest Wolves és a Miskolc Steelers juniorjai várták az elődöntőben.
![]() |
Az OL jobb oldala: Varga Péter (TE), Barkóczi Bálint (OT), Miklós József Marcell (OG) |
2016. november 7., hétfő
Vége az alapszakasznak a magyar U19-es bajnokságban
Nagyon hideg, őszi időben zárták a junior korúak (U19) a MAFSZ bajnokságának alapszakaszát. A bajnokság nyugati divíziójában már adott volt, melyik két csapat jut rájátszásba, keleten azonban még a rájátszásba jutásért folyt a harc.
2016. október 24., hétfő
Hosszú hétvége a Farkasoknál
Nagyon izgalmas és tartalmas hétvégén vagyunk túl a Budapest Wolves-szal. Szombaton és vasárnap összesen öt mérkőzést játszott az egyesület négy csapatrésze. Szombaton a legkisebbek, az U13-as csapat mutatkozott be az Újpest Bulldogs ifjai ellen, ezzel egyidejűleg a Ladies játszott elődöntőt a Danube Dragons hölgyei ellen, a napot végül az U19-es csapat zárta a Győr Sharks juniorjai ellen a magyar bajnokságban. Vasárnap délelőtt pedig az U17-es csapat lépett pályára a Graz Giants ellen, mely meccset megint az U19-eseink összecsapása követett, ezúttal a St. Pölten Invaders-zel.
2016. október 16., vasárnap
2016. május 25., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)