2011. március 31., csütörtök

Fegyelmi meghallgatás


Na, túlvagyok életem első fegyelmi meghallgatásán. Rendkvül tanulságos két óra volt.
A meghallgatott fél elég feszülten érkezett, így a meghallgatás első fele is feszült légkörben zajlott azonban, amint kezdett kikristályosodni a meghallgatás célja, a nyilatkozatok dobálása helyett megindult egy párbeszéd. Úgyhogy kifejezetten pozitív lett szerintem az egész végkifejlete.
Nyilván részletekről nem fogok beszámolni. 

2011. március 29., kedd

Lacrosse válogatott


Bár még több, mint egy év van az amsterdami Lacrosse Európa Bajnokságig, a válogatott szerveződése gőzerővel folyik.

2011. március 26., szombat

Hurricanes @ Debrecen


Nem fogok ezúttal hosszasan irogatni a meccsről és elemezni azt. Csalódott vagyok. Nem mintha bármi szégyelni valónk lenne, hiszen 49-6 arányban ütöttük ki a hazai Debrecen Gladiators-t, de egy remek első félidő után egy gyenge második következett. És ami még ennél is rosszabb: pontot kaptunk...
Nagyon bosszant a dolog.

2011. március 25., péntek

A Hurricanes Debrecenbe megy


Nagyon vártam már ezt a hétvégét. Nem csak azért, mert az egész hetes munka végetért, hanem, mert szombaton meccset játszik a csapat.

2011. március 20., vasárnap

Három éve lacrosse - gyors visszatekintés


Szerdán volt három éve, hogy Fülöp Ákossal és Titz Dániellel üldögéltünk egy kávézóban. Akkor és ott indult minden. A Budapest Blax és egyáltalán a magyarországi lacrosse története.

2011. március 13., vasárnap

Újra tétmeccsen


2009 novembere után most először adódott lehetőségünk arra, hogy tétmérkőzésen lépjünk pályára. A srácok feltüzelve várták a lehetőséget. És ha magamból indulok ki, akkor ez az edzői gárdánál sem volt máshogy. Hogy én mennyire vártam a meccset, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy elnéztem az órát és egy órával hamarabb már ott voltam a megbeszélt találkozóhelyen.

2011. március 4., péntek

Ez jó mulatság, férfi munka volt


Ma kora este a szokott helyen edzeni kezdtünk a Hurricanes-szel. De nem a szokott módon. Ugyanis az edzésre vendégeink voltak az Újbuda Rebels játékosai is. A két alakulat managementje megállapodott abban, hogy egy közös edzést rendezünk, egy scrimmage meccs keretében.