A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Capitals. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Capitals. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 7., vasárnap

eHFL - negyedik forduló

Bár a harmadik fordulót követően az eHFL mezőnye még mindig eléggé összerázódott képet mutatott, a negyedik fordulótól már azt vártuk, hogy elkezd kirajzolódni a rájátszás képe. Az egyaránt 1-2-es mérleggel álló Sharks-Capitals mérkőzés indította a fordulót (mondhatni az alsóházi rangadó), majd a 2-1-es Wolves fogadta az 1-2-es Enthroners-t. A negyedik fordulót a "felsőházi rangadó" a 2-1-es mérlegű Steelers és Cowbells összecsapása zárta. Az 1-2-vel álló csapatok számára gyakorlatilag a versenyben maradás volt a cél, míg a 2-1-es csapatok kicsit meglóghattak. 


2020. május 31., vasárnap

eHFL - harmadik forduló

Nem volt szükségünk a jövőbe látó mágikus gömbünkre, hogy tudjuk, a harmadik fordulóra ketté fog szakadni a mezőny az eHFL-ben. Miután a második kör végén minden csapat egy győzelemmel és egy vereséggel, egyaránt 50%-os mutatóval rendelkezett, így egyértelmű volt, hogy a harmadik fordulót követően lesz három csapat 2-1-es és szintén három csapat 1-2-es mérleggel. Az persze nagyon is nyitott volt, hogy melyik csapat melyik kategóriába fog tartozni.


2020. május 22., péntek

2020. május 9., szombat

eHFL

Elkezdődött a második forduló a DIGISport által szervezett virtuális HFL bajnokságban. A bajnokságot a csapatok Xbox konzolon, az Electronic Arts „Madden 20” játékával játszák.
Az első forduló nyitómérkőzésén a Budapest Wolves (San Francisco 49ers, irányította: Hegedűs Máté) 27-7 arányban legyőzte a Budapest Cowbells-t (New Orleans Saint, irányította: Szabó Tamás) egy egészen vicces mérkőzésen (a Cowbells 7 eladott labdát produkált). Aztán két nagyon ügyes és tapasztalt játékos összecsapásának lehettek tanúi a nézők, mikor a Győr Sharks (Kansas City Chiefs, irányította: Horváth Kristóf) 10-7-re megverte a Miskolc Steelers-t (Baltimore Ravens, irányította: Szatmári Dániel). A forduló utolsó összecsapásán a Kijev Capitals (Dallas Cowboys, irányította: Tóth Gábor) 26-0-s kiütéses győzelmet aratott a Fehérvár Enthroners (Minnesota Vikings, irányította: Horváth L. Bence) felett.


2019. június 25., kedd

HFL elődöntők

Sosem könnyű egy vereségről írni, egy elvesztett rájátszás mérkőzésről pedig pláne nem. Amikor ezeket a sorokat leírom, már eltelt három éjszaka a Maker's Mark HFL első elődöntőjét követően, de csak egy egészen kicsit könnyebb szívvel álltam neki gépelni. 
A Budapest Wolves tíz mérkőzés óta tartó veretlenési sorozata szakadt meg a HFL-ben. Egy sorozat azonban tovább él: nincs címvédés a magyar topligában.
Az elmúlt napokban folyamatosan kaptam az üzeneteket amerikai football berkeken belülről és kívülről egyaránt, mindenki értetlenkedve állt az eredmény előtt és kvázi magyarázatot keresett. Próbáltam összeszedni az okokat, amik a vereséghez vezettek. És ennyi idő elteltével, ennyi magyarázat után, még most is csak nézem a villogó kurzort és próbálom kitalálni, hogy hogyan is fogjak hozzá a beszámolónak.

Grafika: Hungarian Football

2019. június 20., csütörtök

Rájátszás körkép

Több alkalommal is ért már az a nem teljesen alaptalan kritika, hogy a blogomban mindig csak azzal a bajnoksággal foglalkozom, ahol éppen az aktuális csapatom indul. Sajnos ez tényleg így van, persze nem azért, mert a többi bajnokság nem érdekelne, hanem azért, mert az én időm és energiám is egyre inkább végesnek bizonyul, ahogy öregszem. 
Viszont annak érdekében, hogy kicsit rendhagyó legyek, a mostani, hazai amerikai football bajnokságok rájátszásáról szóló posztomat a „többi” bajnokság bemutatásával fogom kezdeni.

Fotó: Pix by Tomi

2019. június 2., vasárnap

Vége a HFL alapszakasznak

Töredelmesen belátom, hogy tévedtem. Azt gondoltam még a szezon elején, hogy a csapatok egyáltalán nem lesznek motiváltak annak következtében, hogy a lebonyolítás szerint minden csapat rájátszásba jut. Nem így lett. Bár a Miskolc Steelers-nél tényleg felfedezhető volt szerintem egyfajta motivációvesztés az alapszakasz közepénél, de a csapatok többsége becsülettel végigdolgozta az alapszakaszt, jobb és kevésbé jó mérkőzésekkel kiszolgálva a közönséget. 

Fotó: Weisz Tamás
Természetesen a Makers' Mark HFL utolsó fordulója is tartogatott izgalmakat és eldöntésre váró kérdéseket.

2019. május 22., szerda

HFL, negyedik forduló és playoff elemzés

Ahogy azt a Francesco’s Sports facebook oldalán is megírtam egy gyors vasárnapi posztban, nagyon különböző mérkőzésekre került sor a hétvégén a Maker’s Mark HFL negyedik fordulójában. Ezen a játékhéten minden típusú foci szerelmese megtalálhatta azt, amit igazán szeret: volt jó támadó foci, volt állóháború, volt nyugodt, sima meccs és volt az utolsó másodpercekig nyitott találkozó. 

Fotó: Dudás Péter

2019. április 9., kedd

A HFL szezonnyitó 2019

Hosszas várakozás előzte meg, de végre elrajtolt a magyar amerikai football topligája, a HFL is. Tavalyhoz képest megváltozott a résztvevő csapatok listája, a bajnokság lebonyolítása, de még a névadó szponzor kiléte is. Erről, valamint az első játékhét eseményeiről számolok be az alábbiakban.