2014. január 29., szerda

Közeleg a Super Bowl

Ahogy egyre közeledik a vasárnap délután, egyre több portálon jelennek meg a különböző Super Bowl beharangozók. Nincs ezzel máshogy a Football Project blog sem, ahogy a tavalyi jó fogadtatás után ismét Zsolt barátommal közös beharangozó készítettünk. A beharangozó ITT található.

Mivel ott leírtam én is majdnem mindent, amit akartam, ide nem tervezek semmi különlegeset írni. Helyette inkább feltöltöm ide a Madden 25 videójáték Super Bowl bevezetőjét. A minőség nem tökéletes, én vettem fel, ezért előre is elnézést kérek.


2014. január 26., vasárnap

Football all-star meccsek

Magyar idő szerint tegnap este az alabamai Mobile adott otthont a végzős egyetemisták éves mérkőzésének, a Senior Bowlnak. NFL edzők társaságában (és főképp felügyelete alatt) készülnek a senior játékosok, akik részt akarnak venni a soron következő NFL Drafton, majd vívják meg mérkőzésüket. Valójában a Senior Bowl az utolsó lehetőség a tavaszi NFL Combine-t megelőzően, hogy a játékosok megmutassák, mit tudnak. 


2014. január 24., péntek

2014. január 22., szerda

Ken Galluccio Cup

Nagyon érdekes hírrel tudunk jelentkezni: a Budapest Blax Lacrosse Egyesület hivatalosan is benyújtotta a pályázatát a 2014-es Ken Galluccio Cup megrendezésére.


Egy milliárd dollár a jól tippelőnek

Bár még messze van március és odébb van a March Madness (az egyetemi férfi kosárlabda bajnokság rájátszása), de ahogy az már lenni szokott, január vége felé elkezdtek befutni a felajánlások.
Sportcsatornák és különböző cégek minden évben hatalmas összegeket ajánlanak fel annak, aki egy úgynevezett "perfect bracket"-et össze tud hozni, azaz a 64 rájátszásba jutó csapat összes mérkőzésének győztesét helyesen tippeli meg.


2014. január 20., hétfő

AFC döntő

Ahogy azt várni lehetett, az AFC konferencia döntőjét az a csapat nyerhette meg, amelyik védelme jobban teljesít.


Nos, a futás ellen mindkét csapat védelme nagyon szépen felkészült, azonban a passzok ellen az erősen megfogyatkozott Patriots-defense tökéletesen tehetetlennek bizonyult, ráadásul, mintha a játékosok fáradtak lettek volna, a denveri receiverek rendre megverték a Pats secondary-jét. Manning 400 yard felett passzolt.
Ugyanakkor a Broncos, Jack Del Rio irányította védelme nagyon jól dolgozott, elképesztően szoros emberfogást védekeztek, mellette pedig elég komoly nyomást gyakoroltak Tom Brady-re.
Emellett a felállás mellett Manning iszonyú hosszú drive-okat vezetett, a félidőben például háromszor annyi ideig birtokolták a labdát, mint a New England offense-e.
Nem csoda, így hogy a mérkőzés szépen lassan kicsúszott a Patriots kezéből és végül, hiába a New England konzisztens támadójátéka a negyedik negyedben, könnyedén tudott nyerni a Denver Broncos, 16-26 arányban.


A Denver Broncos az American Football Conference bajnoka és két hét múlva a Super Bowlban játszik - hogy ki ellen, az a most következő NFC főcsoportdöntő (San Francesco 49ers vs Seattle Seahawks) végkimenetelétől függ.

2014. január 18., szombat

Konferenciadöntők

Kevesebb, mint 24 óra van hátra és elkezdődik a legjobb négy csapat küzdelme az NFL-ben. A két konferenciadöntő kimenetelét biztosra szinte lehetetlen megtippelni, így nem is bajlódom vele, csak leírom, hogy mit is várhatunk a négy csapattól és a két mérkőzéstől.
Bevezetésként lássuk a PULS 4 német sportcsatorna bevezető videóját:


2014. január 16., csütörtök

Jóga (+18)

Bár eltér a Francesco's Sports általános profiljától, de találtam egy fotósorozatot egy jógaoktató nőről. És a jóga azt gondolom, a sport kategóriába belefér.
Ami szép, az szép, nagyon jók lettek a képek, kifejezetten művészi értéket képviselnek - az már csak hab a tortán, hogy Ljuba Shumeyko a kedvenc gyakorlatait meztelenül mutatja be. A képre kattitva láthatóvá válik a teljes sorozat.
Figyelem, a képek meztelenséget ábrázolnak

2014. január 13., hétfő

Búcsú Pondertől

Christian Pondert, az FSU irányítóját nagyon várták a Minnesota Vikings-ban, de a Heisman Trophy-ra is jelölt QB az NFL-ben nem tudta beváltani a vele kapcsolatos elvárásokat. (Nem ő az első és nem is ő lesz az utolsó.)

A jelek szerint a türelem elfogyott vele szemben és a Vikings el akarja cserélni. Jövőre vagy így, vagy úgy, de már biztosnak tűnik, hogy nem lép pályára Vikings-mezben.


2014. január 12., vasárnap

Young guns

A 49ers és a Panthers NFC mérkőzése egyértelműen a két fiatal, harmadéves - és szerintem egészen elképesztő adottságú - irányítóról szólt, legalábbis ami a beharangozókat illeti.

Cam Newton vs Colin Kaepernick
A mérkőzés maga viszont sokkal inkább a defense-ekről szólt. Főleg a Frisco defense-e diadalmaskodott, a második félidőre a Carolina védelme - és az egész csapat - meglehetősen összezuhant. 60 percnyi játék lényege: nyert a San Francisco 49ers 23-10 arányban.

Ezzel megtudtuk, hogy jövő héten a San Francisco 49ers utazik majd Seattle-be, ahol a Seahawks ellen megvívják az NFC konferenciadöntőjét.


Tricksters a New Years Cup 2014 bajnoka

A pozsonyi Bratislava Tricksters nyerte meg a New Years Cup 2014 versenyt, a döntőben 5-3 arányban legyőzve az osztrák bécsi vegyes csapatot, a Vienna Lacrosse-t. Harmadik helyen a német 2nd Hand Lacrosse végzett.


A kupa legértékesebb játékosa szintén a Tricksters sorai közül került ki, a 37 éves támadó, Tomás Lichtner lett az MVP, 13 szerzett góljával. A tavalyi MVP bécsi Alex Ball szintén 13 gólt szerzett, de tekintettel a döntőben mutatott játékára, a szlovák játékos javára döntöttek a szervezők.
Tomás Lichtner

A részletes eredmények ITT találhatók, a kupa teljes statisztikája pedig ITT.

12-esek csatája

Az AFC első divisional round game-ét a New England Patriots és az Indianapolis Colts játszotta. A két csapat rivalizálásának már történelme van, igaz, elsősorban a Brady-Manning párharc miatt híresült el. A Colts-ot ugyebár már két éve Andrew Luck irányítja, véleményem szerint igencsak megfelelve az elvárásoknak.

Brady vs Luck
De a magyar idő szerint ma hajnalban lejátszott mérkőzés nem ilyen volt. Luck 50% alatt passzolt, és bár több, mint 300 yardot és kettő touchdownt hozott össze, ezek mellé 4 interception is párosult. Négy eladott labda pedig olyan dolog, amit egy rájátszás mérkőzésen nem engedhetsz meg magadnak, főleg nem a New England Patriots ellen.
A túloldalon, a másik 12-es sem élete mérkőzését hozta, alig több, mint passzainak fele ért célba, mellette kevesebb, mint 200 yardot passzolt, touchdownt nem szerzett, de ami nagyon fontos: nem vesztett labdát sem.
Brady helyett new englandi oldalon az idén (főleg a szezon második felében) remeklő running back, LaGarrette Blount lépett elő, 166 yardot futott (futásonként majdnem 7 yardos átlaggal) és 4 touchdownt ért el. Végül, főleg a jó rajtnak (14-0) és a hasonlóan jó 4. negyednek (szintén 14-0) köszönhetően 43-22 arányban győzött a Patriots és várhatja, hogy a második konferencia elődöntő eredményétől függően a Broncos-hoz kell-e utaznia vagy a Chargers-t látja majd vendégül.

LaGarrette Blount


Beast mode ON - Saints out

Bár a Seahawks irányítója, Russell Wilson (QB - Seattle Seahawks) igencsak gyengécskén játszott, az ellenfél oldalán Drew Brees (QB - New Orleans Saints) sem tündökölt (egy-két play-t leszámítva). És akkor jött Marshawn Lynch és bekapcsolta a szörny-módot.


Bár a New Orleans-nak bejött egy onside kick 26 másodperccel a vége előtt, hiába, hiszen aztán Colston érdekes módon az elkapás után úgy gondolta, tovább passzolja a labdát... előre.
Nyert a Seahawks 23-15 arányban és várhatja a főcsoportdöntőben a San Francisco 49ers - Carolina Panthers mérkőzés győztesét.


Búcsúzik a kupától a Blax

Sajnos a New Years Cup 2014 második csoportkörében a Budapest Blax a nagyon kiegyenlített E csoport utolsó helyén végzett, így az ötödik helyen zárta az ötödik New Years Cupot.


Elődöntős lett a Vienna Lacrosse (Ausztria), a 2nd Hand Lacrosse (Németország), a Bratislava Tricksters (Szlovákia) és a Tribesmen Erlangen (Németország). Az elődöntőkre vasárnap délelőtt, míg a bronz-mérkőzésre és a döntőre vasárnap délután kerül sor.

Részletes eredmények ITT.

2014. január 8., szerda

Johnny Manziel döntött

Most már biztos, hogy a Texas A&M Aggies kissé csalódást keltő, 9-4-es szezonját követően elveszíti a remek képességű sophomore (azaz másodéves) irányítóját, Johnny "Football" Manzielt. A játékos ma hivatalossá tette a döntését, indul a 2014-es drafton.


Bár egész idei szezonban (és az előző szezon második felében) ámulattal néztem a quarterback intuitív játékát, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ilyen típusú irányítót milyen eredménnyel tudnak majd adpotálni az NFL-ben. Bár az is kétségtelen, hogy az elmúlt években tendenciává vált, hogy az NFL játékstílusokat vesz át a college footballból. Meglátjuk, mi lesz, milyen lehetőséget, milyen fantáziát látnak majd a csapatvezetők a tavalyi Heisman Trophy győztes játékosban. 

Játékospiac

A 2013-as szezonban a GFL (német football liga) második osztályában szereplő Rostock Griffins amerikai football csapat kezdő running backet keres. Akit érdekel, egy angol vagy német nyelvű football referenciát küldjön erre az e-mail címre.

2014. január 7., kedd

Tim Tebow szakkommentátorként

Még nem volt olyan offense játékos, akit az egyetemi fociban annyira kedveltem volna és annyira sokra tartottam volna, mint a Florida Gators korábbi irányítója, Tim Tebow. A kőkemény játéka mellett nagyon szimpatikussá tették a nyilatkozatai és azok a belsős (vagy legalábbis vélt belsős) információk, amiket hallani lehetett róla.


Nagyon drukkoltam neki, hogy az NFL-ben is folytassa azt, amit college-ben abbahagyott. Ez nem sikerült. Ennek okairól hosszan lehetne elmélkedni. Akit érdekel mélyebbe, olvassa el Thomas Lake The Book of Tebow című angol nyelvű cikkét a Sports Illustrated honlapján, nagyon megéri.
Miután úgy néz ki, hogy nem lesz irányító az NFL-ben, az ESPN sportcsatorna szerződtette Tebow-t, hogy legyen az SEC szakértője. Tegnap debütált a BCS National Championship Game alatt - és egyöntetű vélemény, hogy remek munkát végzett.

Egy éra vége

A Florida State University győzelmével véget vetett a SEC konferencia 7 éve tartó győzelmi sorozatának és elképesztő dominanciájának.


A BCS National Championshipek történetében a konferenciák az alábbi sikereket érték el:

SEC: 11 részvétel, 9 győzelem
Big 12: 7 részvétel, 2 győzelem
ACC: 4 részvétel, 2 győzelem
Big East: 3 részvétel, 1 győzelem
Big Ten: 3 részvétel, 1 győzelem
Pac-12: 3 részvétel, 1 győzelem (de a Reggie Bush-botrány miatt az az egy győzelmet is elvették)

A New Years Cup 2014 plakátja


A Florida State University az egyetemi bajnok

Egy izgalmas, fordulatos és jó mérkőzést hozott az egyetemi football bajnoki döntője. A BSC ranglistán második helyen végző SEC-bajnok Auburn Tigers csapott össze az első (és ACC bajnok) Florida State Seminoles-zal a pasadenai Rose Bowl Stadionban. 


2014. január 6., hétfő

San Francisco 49ers @ Green Bay Packers

Az NFL idei Wild Card körének legjobb mérkőzésén, kőkemény csatában, egy utolsó másodperces field goallal nyert a San Francisco.


GREEN BAY PACKERS
VS
SAN FRANCISCO 49ERS

20-23

Ezzel pedig a 49ers utazik a Carolina Panthers otthonába a jövő hétvégén.

2014. január 5., vasárnap

San Diego Chargers @ Cincinnati Bengals

A Cincinnati Bengals idén nem kapott még ki hazai pályán. Rossz időpontot választottak arra, hogy ezt a sorozatot megszakítság


CINCINNATI BENGALS
vs
SAN DIEGO CHARGERS

10-27

Ezzel kialakult a rájátszás következő körének párosítása az AFC tekintetében, a Chargers utazik Denverbe, míg a Colts a Patriots vendége lesz.

NFL Wild Card - első nap

Hosszú egy este volt a tegnapi. Mint már korábban írtam - és nyilván mindenki, akit az amerikai football érdekel, tudja - elkezdődött az NFL rájátszásának első, úgynevezett Wild Card köre. A 12 rájátszásba jutó csapat közül négyen pihennek a Wild Card körben, és a maradék nyolc csapat eldönti, hogy a második, úgynevezett Divisional Round körbe (kvázi negyeddöntőbe) mely négy csapat csatlakozzon az első körben first round-bye pihenőjüket élvező négyeshez.

2014. január 4., szombat

NFL Playoff

Alig egy óra múlva kezdődik a 2013/14-es NFL szezon rájátszása a Wild Card körrel. Először ma az Indianapolis Colts fogadja a Kansas City Chiefs csapatát, majd itteni idő szerint holnap hajnalban a New Orleans Saints játszik a Philadelphia Eagles otthonában. Ezt követően holnap előbb a San Diego Chargers vendégszereplését láthatjuk a Cincinnati Bengals ellen, majd este jön a San Francisco 49ers és a Green Bay Packers összecsapása. 
A hétvége kimenetelét pedig a fotelban hátradőlve figyelheti a Denver Broncos, a New England Patriots, a Seattle Seahawks és a Carolina Panthers.

Nyilvánvalóan a rájátszásra az amerikai sportcsatornák és sporttal foglalkozó internetes portálok is gőzerővel készülnek. A sok-sok elemzés, értékelés és esélylatolgatás helyett a "Tovább »" gombra kattintva megnézheti mindenki az ESPN rájátszába jutott csapatokról készített képsorozatát.


2014. január 3., péntek

Közösségi megoldás

A Stockton Thunder (Stockton, California) profi jégkorongcsapata úgy döntött, hogy megmozgatja közönségét és felkérte őket, hogy ők dekorálják ki a pályájukat.
A csapatról annyit kell tudni, hogy az ECHL-ben (második vonalas profiliga) játszik, és a New York Islanders NHL csapat affiliate csapata (ami azt jelenti, hogy kvázi ők képezik az NHL csapat második számú alalulatát).

A közösségi megmozdulásnak ez lett az eredménye:

Forrás: ESPN

NFL visszatekintés

Míg majdnem minden amerikai football rajongó a hétvégét várja, amikor elrajtol a 2013/14-es szezon rájátszása, az NFL Network egy nagyon klassz kis videóban röviden összefoglalta, mi is történt a 2013-as alapszakaszban.
A képre kattintva elérhető a videó.

JJ Watt (Houston Texans DE) törött orral