Jumi és a foci - Első rész

Elmondhatom magamról, hogy hazai szinten már viszonylag sok játékossal dolgozhattam együtt. Közülük is az egyik legígéretesebb linebacker-tehetség Oláh Richárd (alias Jumi) volt, aki jelenleg az Újpest Bulldogs csapatát erősíti linebacker pozícióban és az utánpótlás edzésével egyaránt.

Ricsi néhány hónappal ezelőtt Facebook oldalán elkezdett írni egy posztsorozatot az amerikai focis élményével kapcsolatosan. Lendületes, nagyon személyes stílusú írásai szerintem nagyon jók lettek, ezért kértem (és kaptam) az engedélyét, hogy itt is leközöljem azokat. Egyelőre kilenc epizód született meg, úgy tervezem, hogy három naponta leközlök egyet, vágatlanul, minimális szerkesztéssel. Jó szórakozást hozzá!

(Forrás: Oláh Richárd - Facebook)

Én és a foci, első rész, A kezdetek

16 éves voltam, kőkemény lázadó tini, 3 centis fültágítókkal, nem egy piercinggel az arcomban. Tudtam hogy hülyeség, hogy koncertekre járni verekedni sem normális, kellett valami rendes, ami leköt, ami életre nevel. Az amerikai foci kis óvodás korom óta tetszett, filmekben imádtam, nagyon menőnek gondoltam. Aztán egy hungexpo rendezvényen wolvesos fiúk hirdették csapatukat, de addigra nekem volt kiszemelt csapatom. Így jött az ötlet, hogy elmenjek egy csapathoz. (Korábban már sok sportot kipróbáltam, szinte rendszerint állítottak ki, küldtek haza túlzásba vitt agresszió miatt.) 

2008 nyarán, az első edzés napon mégis kevésnek bizonyult minden agresszió, és keménység. A bátyámmal mentünk le, hatalmas önbizalommal, safety akartam lenni. Bemelegítés, bemutatkozás, Kistarcsa Firebirds, sisak vállvédő, ő itt Szakál, vedd el tőle a labdát! (Szakál akkor 110 kilós fullback volt, ma már a Titans linebackere). Hamar megtanultam, hogy ütközésnél, a fejet lehajtani hiba. Az edzések elég hardcore stílusuak voltak, főleg ütközések erősítések jellemezték, a kistarcsai gyakorló pályán, ahol se öltöző, se világítás, se fűnyírás(magunk nyírtuk), nem állt rendelkezésre. 

Az akkori 70 kilómmal, jo eséllyel pályáztam egy csere safety posztra, 16 évesen a legfiatalabb, nagyszájú kölyök voltam, az egész csapat utált. Büntettek is rendesen, például míg az égbe dobott labdára figyelve felfelé néztem, a center ezerrel nekem rohant, a többiek meg csak álltak és röhögtek, csak később esett le, hogy direkt ezt a playt hívták. Hamar eljött az első edzőtábor, Zánka, edzés strand edzés kaja edzés edzés buli edzés. Talán itt lent kaptam a becenevem, Jumanji, mert mindig el voltam veszve, valahol a felhők, és a reinkarnáció gondolatai között, másik világban jártam, míg folyt az edzés. De a testem mindig jelen volt, lassan már elértem a 72 kilót is(:D). 

Az első meccs nem sokkal ezután jött. Budapest Grizzlies. Be voltam szarva, persze csak kickoff, kickoff-returnben játszottam, 49-0ra nyertünk. A második meccsem, életem első veresége, Újpest Bulldogs ellen, nem sok mindenre emlékszem, csak hogy nagyon kikaptunk, és safetyként volt egy passdiflectionöm, amiért megdicsérték. Ezután a csapat elszegényedett, vagy nem is tudom, de választani kellett, hogy nyomjuk tovább kevesen, vagy beolvadunk a Titans csapatába, arra emlékszem, hogy akik legjobban mondták hogy maradjunk együtt, mindegy hova kerülünk, pont azok mentek más csapathoz. Ekkor már edzéseken linebacker voltam, mivel a safetynek nem sok dolga volt, és egy srác sokszor hiányzott, gondoltam beállok a helyére. Nagyon megtetszett. 

Így mikor átkerültünk a Titanshez, már linebackernek mondtam magamat. 

Folyt köv.