2019. február 23., szombat

Próbajáték a Farkasoknál

Vasárnap az idei első közösségi programként a Budapest Wolves játékostoborzást tart a XIII. kerületi Fáy utcai buborékban. 


A csapat mindenkit szívesen lát, aki ki szeretné próbálni az amerikai focit, ráadásul magyar bajnok játékosok és edzők tolmácsolásában. De a Wolves nem csak újonc felnőtteket keres. Az utánpótláskorú játékosokat is szívesen látjuk, akárcsak a lányok jelentkezését. A Wolves Ladies tavaly bronzérmes lett az osztrák bajnokságban és szeretnék idén megerősíteni a keretet és a bajnoki címért indulni.


Összefoglalva, a Budapest Wolves vár vasárnap minden érdeklődő lányt, fiút, gyereket, felnőttet, kicsit, nagyot, hogy kedvenc sportunkat ki tudjátok próbálni minél többen. Regisztrációért kattins ERRE A LINKRE!

2018. november 19., hétfő

Trójaiak bajban

Nincs könnyű helyzetben a USC Trojans. A dél-kaliforniai egyetem szezonjából várhatóan egyetlen mérkőzés van hátra és ez egyet jelenthet Clay Helton vezetőedző los angelesi munkájának végével is.



Francesco's Sports Power Rankings 2018

A hétvégi utánpótlás döntőkkel együtt magunk mögött tudhatjuk a hazai 2018-as tackle football szezont. Most már csak az évértékelő meetingek és az évzáró bankettek vannak hátra és lapozhatunk a 2019-es esztendőre. 



2018. november 18., vasárnap

Ladies Bowl 2018

Tegnap az idei osztrák női bajnokság is befejeződött. Utolsó akkordként az alapszakaszt a tabella első négy helyén záró csapat Bécsbe utazott, hogy a Ravelinstrassén a Ladies Bowl keretében megmérkőzzenek előbb a bronz-, majd az aranyéremért.



2018. november 11., vasárnap

Junior elődöntő

Jelenleg a hazai amerikai footballban egyetlen igazán nagy rivalry létezik, a fővárosi crosstown rivalizálás a Budapest Wolves és a Budapest Cowbells között. Amikor ez a két csapat találkozik, általában egy szoros mérkőzésre van kilátás, de az biztos, hogy a lelátó megtelik és fantasztikus hangulatot varázsol a két szurkolótábor.
Nem volt ez máshogy tegnap este sem, amikor a két csapat U19-esei találkoztak az Angyalföldi Sportközpont fényei alatt az U19-es bajnokság elődöntőjében.


Új szerepben

Ha emlékeim nem csalnak, még valamikor 2006-ban volt a Wolves Ladies első edzése, ahol ott voltam edzőként, hogy segítsek bevezetni a lányokat a football világába. Akkor, az egyik drill során az egyik hölgy kapott egy nagyot és elpityeredett. Akkor elhatároztam, hogy nem szeretnék lányokkal foglalkozni.
Aztán eltelt 12 év és tegnap délután ott áltam az oldalvonalon egy női meccsen.



2018. november 8., csütörtök

Félpályánál az NFL alapszakasza - rövid körkép

Nagyjából az alapszakasz felénél jár az USA profi amerikai football bajnoksága, az NFL. Persze még sok mérkőzés van hátra, úgyhogy kőbe vésett következtetéseket (főleg a rájátszásra nézve) nehéz lenne levonni, azonban mindenképpen kezd körvonalazódni a kép, a Playoff Picture.