2015. június 29., hétfő

Döntőben a Szekszárd Bad Bones

Fantasztikus érzés edzőként, amikor a csapatoddal egy történelmi eredmény részese lehetsz. Ilyen volt, amikor 2007. november 1-én a Budapest Wolves Juniors-szal első magyar csapatként szereztünk osztrák aranyérmet. Aztán a Budapest Hurricanes-szel, hogy az első felnőtt aranyat tudtunk elhozni Ausztriából külföldi csapatként és hogy itthon elsőként nekünk sikerült legyőznünk a Budapest Wolves csapatát, majd a bajnoki címet is elsőként mi hódítottuk el előlük.
Tegnap pedig a Szekszárd Bad Bones csapata, fennállása történetében először döntőbe jutott.
(fotó: Vörös József)

2015. június 22., hétfő

Magyar bajnok a Budapest Wolves

Az amerikai football sportágban, de főleg annak hazai viszonyaiban annyira nem jártas ismerőseim közül jópáran feltették a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy valakit bajnokká avatnak egy elődöntő után.
Merthogy ugyebár ez történt a Budapest Wolves esetében tegnap, miután a HFL elődöntőjét megnyerték a Budapest Cowbells ellen.
(Fotó: Radó Norbert - In-Visible)

2015. június 19., péntek

Floorball

Számos professzionális, nagyobb létszámot, technikai tudást vagy éppen fizikai kontaktust igénylő csapatsport tekintetében találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy megjelenik a sportág egy egyszerűbb, bárki számára könnyebben űzhető, tömegsport vagy hobbi jellegű változata. Majd ez a változat - éppen a tömegsport jellege és az ebből adódó nagyszámú követő miatt - egy idő után kilép a eredeti sportág árnyékából és önálló sportágként fejlődik tovább. Példaként említhető ilyen kapcsolat a kosárlabda és a streetball, a röplabda és a strandröpi, az amerikai foci és a flag football, a lacrosse és az inter crosse, valamint a jégkorong és a floorball.
Egy most induló cikksorozatomban - a pillanatnyi terveim szerint - igyekszem bemutatni az "oldalhajtásként" tömegsportból kifejlődött sportágakat, hiszen mindegyik esetben már Magyarországon is lehet azokat versenyszerűen űzni. Minden esetben az ismeretségi körömből keresek az adott sportágból egy sportolót és az ő szemszögéből fogom bemutatni, miről is szól és miért is jó az adott sport.

A cikksorozatot a FLOORBALL-lal nyitom.


2015. június 1., hétfő

Az alapszakaszok végéhez közeledve

Nagyjából elmondhatjuk, hogy egy forduló van hátra a MAFSZ idei három versenykiírásának alapszakaszaiból (a Divízió II-ben már annyi sincs), úgyhogy időszerű komolyabban foglalkozni a tabellákkal és a rájátszásba jutás esélyeivel. Ehhez segítségül fogom hívni a MAFSZ Versenyszabályzatának tiebreaker szabályait, melyek azt írják le, hogy azonos pontszám esetén mi befolyásolja a csapatok sorrendjét.