2014. október 26., vasárnap

HFL - az alapszakasz vége

Mint ahogy azt tudtuk már, a magyarországi amerikai football topligájában a döntőbe jutás kérdése az utolsó fordulóra maradt, ekkor még három csapatnak volt reális lehetősége kivívni a helyet a fináléban. A Budapest Hurricanes a Wolves otthonába utazott, a CowBells pedig a Sharks-ot látta vendégül.
Szombaton késő délután a Hurricanes és a Wolves összecsapására került sor. A közönség számára egy kifejezetten jó, hullámzó, végletekig kiélezett mérkőzést játszott egymással a két nagy rivális. A mérkőzés hangulata feszült volt, azonban nagyon sportszerű, jó hangulatú meccset játszott a két csapat. 
Mi kezdtünk jobban, 14 pontos vezetést szereztünk, azonban előbb a defense hibáját használta ki Wágner Olivér (QB - Wolves), majd az offense egymást követő három drive-ban adta el a labdát nagyon rossz field positionben, amit a Wolves támadósora ki is használt. 
Ennek ellenére a második játékrészben visszaszereztük a vezetést, az extra pontot kihagyva azonban csupán hat pontos vezetés birtokában fordultunk az utolsó defensive drive-unkra. Egy távolságban és mérkőzésidőben is nagyon hosszú drive-ot vezetett a Wolves, elsősorban Roczkó Iván power futásaira alapozva, és 14 másodperccel a mérkőzés vége előtt megszerezte a vezetést a hazai csapat.
A hátralévő idő már nem volt elég arra, hogy csodát csináljon az offense, 42-41 arányban nyert a Docler Wolves és ezzel egyrészt döntőbe jutott, másrészt a Hurricanes sorsát a Rebels-Sharks meccs résztvevőinek kezébe tette.

Teljesen érthetetlen módon a CowBells és a Sharks összecsapására nem a másik mérkőzéssel egy időpontban, hanem másnap, vasárnap került sor - azt gondolom, hogy ezzel egy súlyos hibát követtek el a szervezők. A Sharks, ahogy az várható volt, nem fejtett ki komolyabb ellenállást, nem volt ellenfele a Rebels-nek, akik így egy nagyon sima mérkőzésen 42-7 arányban nyerni tudtak.

Ezzel kialakult a HFL alapszakaszának végeredménye:
1. Docler Wolves 4-2 (237:166)
2. Újbuda Rebels 4-2 (166:122)
3. Budapest Hurricanes 4-2 (227:188)
4. Győr Sharks 0-6 (87:241)

A 2014. november 15-én megrendezésre kerülő HFL döntő két résztvevője tehát a Docler Wolves és az Újbuda Rebels.
Gratulálok a Wolves-nak és sok sikert kívánok nekik a döntőben!
A Budapest Hurricanes és a Győr Sharks szezonjának vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése