A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Invaders. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Invaders. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 15., szombat

Jakyll és Hyde mérkőzés Sankt Pöltenben

Nem könnyű a Budapest Wolves U18-as csapatának mai mérkőzéséről írnom. Főleg azért, mert kicsit csalódott vagyok - és nem, is feltétlenül a végeredmény miatt, sokkal inkább a mutatott kétarcú játékunk következtében.



2017. június 10., szombat

St. Pöltenben járt a Future Team

Viszonylag ritka, hogy egy elveszített meccsről úgy utazzak haza, hogy nagyjából elégedett vagyok. Most, St. Pöltenből azt gondolom, úgy utazhatunk haza, hogy mindenki emelt fővel nézhet bele a tükörbe és elmondhatja, hogy megtett mindent.

Fotó: FMPhotography

2017. március 28., kedd

Kétszernegyvenegy

Bár közel sem ilyen szezonkezdésről álmodozik egy edző, mint amilyennel a Budapest Wolves a 2017-es versenysorozatainak nekiindult, mégis számomra külünleges jelentőséggel bírt - fűleg a vasárnap. Egy közel 10 éves álmom vált valóra ugyanis azzal, hogy a Budapest Wolves felnőtt csapatát - még ha "csak" a Wolves Future Teamet is - vezetőedzőként vihettem egy mérkőzésre. A nagymértékű keserűség mellett ez a tény azért valamilyen szinten szebbé tette a szombatot és a vasárnapot.

Mint csapat, azonban sok örömünket nem leltük a mögöttünk álló dupla hétvégében.

2016. október 24., hétfő

Hosszú hétvége a Farkasoknál

Nagyon izgalmas és tartalmas hétvégén vagyunk túl a Budapest Wolves-szal. Szombaton és vasárnap összesen öt mérkőzést játszott az egyesület négy csapatrésze. Szombaton a legkisebbek, az U13-as csapat mutatkozott be az Újpest Bulldogs ifjai ellen, ezzel egyidejűleg a Ladies játszott elődöntőt a Danube Dragons hölgyei ellen, a napot végül az U19-es csapat zárta a Győr Sharks juniorjai ellen a magyar bajnokságban. Vasárnap délelőtt pedig az U17-es csapat lépett pályára a Graz Giants ellen, mely meccset megint az U19-eseink összecsapása követett, ezúttal a St. Pölten Invaders-zel.


2012. május 13., vasárnap

Mud Bowl 2012


Ausztria az idei második idegenbeni meccsünkön is úgy fogadott minket, ahogy szokott: barátságtalanul. Ahogy átléptük a határt, elkezdett szakadni az eső és ez kisebb megszakításokkal ki is tartott egészen hazaérkezésünkig. Az eső pedig rányomta a bélyegét a mérkőzésre.
Szoktam mondani, hogy az időjárás nem lehet faktor, mert az eső ugyebár mindkét csapatnak ugyanannyira esik, a szél mindenkinek ugyanannyira fúj. Ez alapvetően igaz, azonban amikor annyira fel van ázva egy pálya, mint amennyire tegnap volt, akkor az befolyásoló tényező lehet. Ugyanis a Hurricanes játékának egyik legnagyobb erőssége a sebesség, márpedig a sebességet a sár nagyjából megöli. Ennek köszönhető, hogy sem a Hurricanes, sem pedig korábban a Wolves Juniors nem tudott nyerni esőben. Eddig.