2018. november 11., vasárnap

Junior elődöntő

Jelenleg a hazai amerikai footballban egyetlen igazán nagy rivalry létezik, a fővárosi crosstown rivalizálás a Budapest Wolves és a Budapest Cowbells között. Amikor ez a két csapat találkozik, általában egy szoros mérkőzésre van kilátás, de az biztos, hogy a lelátó megtelik és fantasztikus hangulatot varázsol a két szurkolótábor.
Nem volt ez máshogy tegnap este sem, amikor a két csapat U19-esei találkoztak az Angyalföldi Sportközpont fényei alatt az U19-es bajnokság elődöntőjében.



A Budapest Wolves veretlenül zárta az alapszakaszt, igaz az utolsó mérkőzésre ugyebár nem került sor, sajnos azt csak az íróasztal mellett nyertük meg. A Cowbells meggyőzően játszott végig az alapszakaszban, Troy Baker vezetőedző által irányított alakulat egyedül az utolsó fordulóban szenvedett vereséget, de akkor nagyon kikaptak a Gladiators-től.
Ilyen előzmények fényében egy nagyon jó, szoros mérkőzésre volt kilátás.

Sajnos az első félidő abszolút nem azt hozta, amit vártunk volna.
A mérkőzést az offense-ünk kezdte, de puntra kényszerültünk rögtön. A Cowbells offense-e pedig nagyon szépen dolgozott, főleg Golita Zoltán running back és az irányító futásaira építve játékukat. Könnyűszerrel gyalogoltak keresztül a védelmünkön. A következő drive-ban Tóth Levente nagyszerű passzt küldött Varga Tamás kezébe, aki meg sem állt az end zone-ig. Az egyenlítés nem sikerült, ugyanis Pfisztner Máté extra pont kísérletét blokkoltál. A Cowbells ezután is folytatta lehengerlő játékát és ismét touchdownt szereztek. Az offense-ünk pedig küszködött, ismét puntolni kényerültünk, ráadásul az alacsonyra sikerült snappet Belák Patrik punter a földön térdelve kapta el, így a védelmünk borzasztóan rossz field pozícióból várta az ellenfél drive-ját.
Azonban a második negyed legelején hirtelen kapott lehetőség inkább a Cowbells offense-ét zavarta meg, négy kísérletből sem sikerült first downt szerezniük. A visszakapott labdával azonban az offense-ünk nem tudott élni, bár szép folyosó nyílt meg Csomor Balázs running back előtt, de kiütötték a kezéből a labdát, amit az ellenfél szerzett meg. A remek field positionnel ezúttal élni is tudott a rivális csapat és touchdownt szerzett, az extra kísérletet viszont sikerült blokkolnunk. Az offense - bár volt egy-két jó play - ismét nem tudott hosszabb menetelést produkálni, puntra kényszerültünk. A punt utáni labdával pedig megint csak jól gazdálkodott a vendég csapat és ezzel már 27-6-ra módosították az eredményt. Amikor nem megy a játék, akkor nagyon nem megy. A magas de rövid kickoff Bóday Gábor tight endünk kezéből kipattant és azt a Cowbells vissza is szerezte. A félidő utolsó pillanataiban további pontokat már nem szerzett a vendég csapat, mert a mély passzt Kerezsi Kázmér halászta le a levegőből.
A félidei szünetben mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy visszahozzuk magunkat a meccsbe. A legfontosabb feladatunk az volt, hogy a srácokkal elhitessük, hogy még nincs veszve semmi, nem futott még le a mérkőzés. Emellett koncepciót váltottunk a védelemben (sajnos ezt már jóval hamarabb meg kellett volna lépni), valamint az offense-ben is át kellett gondolni jópár dolgot.
A második félidőt egészen más felfogásban kezdtük el játszani. Igaz, a Cowbells már nagyon szépen égette az órát, ennek ellenére a védelmünk lehúzta a redőnyt. A harmadik és a negyedik negyedben a Cowbells öt drive-ot vezetett, melyből az első négy interceptionnel zárult, az ötödikben pedig turnover on downs-szal küldtük le őket a pályáról. Sajnos a négy megszerzett labdával azonban az offense-ünk csak részben tudott élni. Két alkalommal Tóth-Varga összjátékból született touchdown, két alkalommal azonban Tóth Levente eladta a labdát. Elmondható sajnos, hogy a fiatal irányítónk sok rossz döntést hozott ezen a mérkőzésen. Nagyon hosszú volt egyébként a harmadik és a negyedik negyed, ugyanis mindkét oldalon nagyon sok sérülés volt.

Fotó: Kiss Zsuzsanna
A legizgalmasabb talán a mérkőzés utolsó két perce volt. A Cowbells ekkor 27-19-re vezett, ekkor egy labdabirtoklás előnnyel támadhatott a vendég csapat. Egy hosszú drive-ot állítottunk meg - mint korábban említettem - negyedik kísérletre, mélyen a saját térfelünkön. 8 másodperc volt hátra, amikor visszakapta az offense-ünk a labdát, tehát gyakorlatilag szó szerint és képletesen is egy dobása volt az offense-ünknek. Tóth Levente nagyjából a félpályáig passzolt Róna Iván kezébe. Iván elkapta a labdát, majd éppen, mielőtt megcsinálták volna a tackle-t hátradobta a labdát Varga Tamásnak. Tomi elkapta és a Cowbells védők között cikázva egészen az ellenfél 9 yardosáig futott, ott utolérték és levitték a földre. 9 yardon múlt, hogy nem sikerült egyenlítés közeli pozícióba kerülnünk. A Cowbells így jó játékkal, megérdemelten jutott döntőbe.

A mérkőzés drive chartja:
1. negyed
  WOL - punt
  COW - TD (PAT good) 0-7
  WOL - Pass TD (Tóth-Varga, PAT missed) 6-7
  COW - TD (PAT good) 6-14
  WOL - punt
2. negyed
  COW - turnover on downs
  WOL - fumble lost
  COW - TD (PAT missed) 6-20
  WOL - punt
  COW - TD (PAT good) 6-27
  COW - interception
3. negyed
  COW - interception
  WOL - pass TD (Tóth-Varga, PAT good) 13-27
  COW - interception
  WOL - interception
  COW - interception
  WOL - interception
4. negyed
  COW - interception
  WOL - Pass TD (Tóth-Varga, PAT missed) 19-27
  COW - turnover on downs
  WOL - end of game

A legfontosabb egyéni statisztikáink:
Tóth Levente (QB) - 3 TD, 2 INT
Varga Tamás (WR) - 3 TD
Pfisztner Máté (K) - 1/3 PAT
Róna Iván (WR) - 1 fumble
Csomor Balázs (RB) - 1 fumble
Wang Wen Long (LB) - 1 INT, 1 FR
Pázmándi Márk (DB) - 2 INT
Kerezsi Kázmér (DB) - 1 INT
Varga Tamás (DB) - 1 INT

Mindent együttvéve számos tanulságot le lehet (és kell) vonni ebből a mérkőzésből. Egyrészt mindenképpen kell valamit kezdenünk azzal a ténnyel, hogy gyakorlatilag minden meccsen a második félidőben kezdtünk el igazán játszani. Másrészt ki kell emelni, hogy nagyon nagy küzdők a srácok.
Az viszont kétségtelen, hogy nagyon fiatal a csapatunk. Mindösszesen 4 játékos öregedik ki jövőre, és a csapat felének még két éve van az U19-es korosztályban. Azonban mindenképpen oda kell figyelnünk az utánpótlás programunkra, hiszen intő jel, hogy hosszú évek teljes dominanciája után most döntőbe sem sikerült jutnunk itthon.

A másik elődöntőben a Gladiators 16-13 arányban legyőzték a Young Guns United csapatát.
Így a Junior Bowlt idén a Cowbells és a Gladiators vívja meg. Utóbbinak ez lesz az első döntős szereplése a korosztályban.

Diagram: Hungarian Football

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése