Atlétikába botlottam

Sosem voltam igazán nagy tudója az egyéni sportoknak. Gyerekkoromban (még a Martinek-Mizsér-Fábián érában) rajongtam az öttusáért, ezen kívül még az úszást és a kajak-kenut követtem később is. Mindig is a csapatsportok vonzottak inkább.

Az atlétika ráadásul, hiába a sportok királynője, valahogy mindig is a látóteremen kívül maradt. Persze mondjuk Carl Lewis vagy éppen Usain Bolt nevét ismertem, de a legnagyobb sztárokon túl sosem terjedt sem a tudásom, sem az érdeklődésem.

Éppen ezért - leszámítva néhány városi futóversenyt - sohasem voltam atlétikai rendezvényen sem. Egészen tegnapig.

Az események teljesen véletlen alakulásának következtében (valójában Kenessey Csaba sportmédiás kollégámnak köszönhetően) tegnap ott lehettem a Nemzeti Atlétikai Központban, a Gyulai István Memorial nemzetközi versenyen. 

Hallottam már a Gyulai István Memorial versenyről, tudtam, hogy egy egyre népszerűbb verseny, de azt például nem is tudtam, hogy most kerül megrendezésre. De ezzel láthatóan nem mindenki volt így, a két éve megnyitott Nemzeti Atlétikai Központ lelátói teljesen megteltek (ami a létesítmény Wikipédia oldala szerint 15000 nézőt jelentett). 

A hangulat remek volt, a küzdőtéren pedig folyamatosan zajlottak a különböző versenyszámok, abszolút gördülékenyen, fennakadás nélkül. 

Nyilvánvalóan az én szegénységi bizonyítványom, hogy az atlétika jelenlegi világából összesen három nevet ismerek, mindösszesen a német Alica Schmidt, a holland Femke Bol és a svéd Armand Duplantis neve cseng számomra ismerősen. Kifejezetten örömmel konstatáltam, hogy utóbbi kettőt láthattam is élőben. 

Amikor megérkeztem, nem sokkal délután 5 után, már javában folyt a férfi rúdugró verseny. Elfoglaltam a helyemet és rögtön Duplantis-t láttam ugrani. Később még többször ugrott, és végül 6 méter 29 centiméterrel (egy centivel megjavítva saját korábbi rekordját), világrekorddal  nyerte meg a versenyszámot. Dominanciájára jellemző, hogy a második helyen végző görög Karalis eredménye 27 centiméterrel maradt el Duplantis rekordjától.

Hasonló dominanciát láttam a másik általam ismert személytől. Femke Bol a női 400 gátfutás versenyszámban indult el és látványra egészen laza futással simán verte a mezőnyt. Hiába maradt el egyéni legjobbjától vagy másfél másodperccel, még így is két és fél másodpercet vert a második helyen célba érő belga futónő előtt. Mindezt egy futókör alatt… döbbenetes volt. 

Femke Bol köszönti a közönséget a rajt előtt

Persze számos versenyszámot és kiemelkedő teljesítményt láttam még, az 1500 méteres női síkfutás során az ausztrál Georgia Griffith nyert meggyőző fölénnyel, a férfi magasugrásnál az amerikai Shelby McEwen kommunikált remekül a közönséggel (végül “csak” második helyen végzett) és az egész stadionnal együtt ünnepeltem Illovszky Dominik győzelmét a 60 méteres férfi síkfutás végén. 

Összességében remek élmény volt, lelkes (és a közvetlen környezetemből kiindulva szakmailag is meglepően jól tájékozott) közönséggel, tökéletes szervezéssel, látványos versenyszámokkal.

A stadion is modern, szép és minden kívánalomnak megfelel szerintem. Egyetlen dolog van, amit még érdemes lehet fejleszteni, az a parkolás. Finoman szólva sem megoldott a parkolás ott egy teltházas rendezvény során. 

Amit ebből a délutánból magammal viszek: a jövőben biztos, hogy többször fogok atlétikai tartalmakat fogyasztani és rendezvényeket látogatni.