2020. június 7., vasárnap

eHFL - negyedik forduló

Bár a harmadik fordulót követően az eHFL mezőnye még mindig eléggé összerázódott képet mutatott, a negyedik fordulótól már azt vártuk, hogy elkezd kirajzolódni a rájátszás képe. Az egyaránt 1-2-es mérleggel álló Sharks-Capitals mérkőzés indította a fordulót (mondhatni az alsóházi rangadó), majd a 2-1-es Wolves fogadta az 1-2-es Enthroners-t. A negyedik fordulót a "felsőházi rangadó" a 2-1-es mérlegű Steelers és Cowbells összecsapása zárta. Az 1-2-vel álló csapatok számára gyakorlatilag a versenyben maradás volt a cél, míg a 2-1-es csapatok kicsit meglóghattak. 


A forduló nyitó mérkőzésén az igen nagy játékerőt képviselő Horváth Kristóf vezette a Sharks alakulatát. Eddig még csak ő tudott nyerni a Kansas City Chiefs-szel, ráadásul az első fordulóban Szatmári Dani ellen bebizonyította, hogy milyen jó játékos. Így az esélyek is egyértelműen neki kedveztek, és a tét is tetemes volt, hiszen egy vereség esetén eléggé távol kerültek volna a Cápák playoff-reményei a realitástól. Ugyanez azonban elmondható volt Tóth Gáborról és a Capitals-ről is, számára is nagyon fontos lett volna győzelemre vezetni a Dallas Cowboys-t. A mérkőzésen aztán minden úgy alakult, ahogy Kristóf és a Sharks szerette volna, a Chiefs decense teljesen megtörte Tóth Gabi támadásait és 21-3 arányban győzedelmeskedtek. Ezzel a Sharks 2-2-re javította a mérlegét és bőven versenyben van a rájátszásért, a Capitals viszont zsinórban a harmadik mérkőzését bukta el, így kicsit lépéshátrányba kerültek, azonban a történet még mindig nincs lezongorázva.

A forduló második mérkőzésén én irányítottam a San Francisco 49ers színeiben játszó Budapest Wolves-ot. Ellenfelem az enthroners-es Horváth L. Bence volt. Bence a nyitófordulóban öt alkalommal adta el a labdát, és komoly vereséget szenvedett el Tóth Gábortól, míg én az első meccsemen egy végül elég szoros mérkőzést játszottam Szatmári Dani ellen. Mondhatnám, hogy az esélyek mellettem álltak a mérkőzés elején, de nem éreztem, hogy bármilyen szinten is indokolt lenne elbíznom magamat (a mérkőzést megelőzően játszottam két edzőmeccset a Vikings ellen és nem sikerültek túl jól). Egy szoros mérkőzésre számítottam.
Rögtön az első drive-ban kiderült, hogy Bence milyen taktikát választott. Komoly nyomás alatt tartotta a line of scrimmage-et és gyakorlatilag lenullázta a futójátékomat (a végén Coleman 16 yardot tudott futni). Az is rögtön kiderült, hogy ez nagyon veszélyes lehet számomra, mert már az első meccsen megmutatkozott, hogy az offensive line nem túl nagy hatékonysággal védi meg Jimmy Garoppolo irányítót. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egy hosszú és szépen felépített drive-ot vezettem, futásokat és gyors passzokat kombináltam. Főleg Jimmy G és Kittle összjátéka eredményezett yardokat, Coleman futásai főleg hátrafelé mentek. Sajnos végül nem sikerült az end zone-ig eljutnom, a red zone kapujában másodikra túl sokáig tartottam a labdát és Bence sackelte az irányítómat, harmadikra pedig megdobta Garoppolo az első incomplete passzát. De egy 44 yardos field goallal így is pontokat tudtam szerezni a nyitó drive-omban. Ezt követően a kickoffom borzasztóra sikerült, a labda a Vikings 41 yardos vonalánál elhagyta a játékteret, így Bence viszonylag rövid pályán kezdte meg a támadásait. Futott kettőt, majd passzolt egyet és jöhetett a 4&2 szituáció. Bence bevállalós volt és ráment a negyedikre is - mint kiderült, ez fordítópont lett. Egy gyors passzt küldött Rudolph felé (TE) és az elvileg emberfogással dolgozó védelmen nem volt sehol. Pontos volt a passz, jó volt az elkapás és ment tovább a drive. Ami nekem nem ment, az neki egészen sikeres volt, ez pedig a futójáték. Dalvin Cook 4-5 yardos futásai ellen nem volt ellenszerem és néhány play-t követően már a red zene-omban járt az Enthroners/Vikings. A 2-minute warningnál 3&1 következett a 7 yardos vonalamról. Cook megfutotta a first downt, majd a következő play-ban a touchdownt is. Átvették a vezetést úgy, hogy a félidőből 1:18 volt csak hátra. A kickoffot a saját 20 yardos vonalamig tudtam visszahordani. Jöhettek a passzok és az időkérések. Egymás utáni két play-ben is Emanuel Sanders kapott el labdát és máris az ellenfél térfelén jártunk. A következő play-ben a félpályán sackelet Bence az irányítómat és 56 másodperccel a vége előtt ki kellett kérnem az utolsó időkérésemet is. Második és hosszúra Coleman volt a célpont és már a Vikings red zone-jánál tartott az offense, de az óra ketyegett. Egy gyors passz balra Emanuel Sanders-nek és no huddle-ben haladtunk tovább. Első kísérletre egy incomplete passz ment Kittle felé, de ezzel legalább megállt az óra 12 másodpercnél. Második és 10-nél nem sikerült megszabadulnom időben a labdától (borzasztó play-hívás volt, nem vettem észre, hogy play action passzt hívtam) és ismét sackelte Bence az irányítómat. Ezt követően pedig már nem volt idő spike-olni és pontok nélkül ért véget a drive. Utólag belegondolva, máshogy kellett volna gazdálkodnom az időkérésekkel, de már mindegy, 7-3-as hátrányban fordultunk a második félidőre. 
A második félidőben aztán olyan történt, amilyet még nem láttam (Maddenben sem, pedig 2006-óta gyűröm a sorozatot). Bence egy brutál szisztematikus drive-ot épített fel, minden play-t a támadóóra lejárása előtt egy-két másodperccel indított el és haladt előre lassan, harmadik és negyedik downokat teljesítve. Én pedig nem tudtam megállítani, hiába próbáltam meg bármit is, nem találtam meg az igazán hatásos ellenszert. Végül az elképesztően hosszú drive mezőnygóllal zárult, de nem is a 10-7-es állás volt döbbenetes, hanem az, hogy ekkor már a negyedik negyed több, mint a fele eltelt. Azaz másfél negyedes drive-ot vezetett! Egészen félelmetes. Kevés időm volt hátra, ráadásul a visszahordásom is sem sikerült túl jóra. Sietnem kellett, ami ugye passzjátékot feltételez. Azonban a first downra rögtön benyeltem egy 8 yardos sacket-et, másodikre futottam egy jót, harmadikra pedig passzolni szerettem volna, de ismét sack lett a vége. 4&17-re neki kellett mennem, de az offense fal most sem tartott ki és újabb sack lett a drive vége. A saját hatosomról támadhatott Bence, 1:32-vel a vége előtt. A beszűkült pályán egész szépen dolgozott a védelmem és persze kikértem mindhárom időmet. Negyedikre a 3 yardosomról mezőnygólt hajtott végre Bence és két labdabirtoklásra növelte az előnyét. 1:14 volt hátra, amikor megindíthattam az utolsó támadó sorozatomat. Az első passzból a félpályáig eljutottam (megint Sanders volt a célpont), a második passznál viszont double-coverage-ba passzoltam Kittle felé és interception lett a vége. Dalvin Cook még futott egyet, azonban a hátralévő másodperceket Bence lepörgette. (Ami hozzáteszem, nagyon elegáns és sportszerű megoldás volt, főleg annak tudatában, hogy az én 25-ösömről támadott - így legalább és field goal belefért volna - és a pontkülönbségek lehet, hogy számítani fognak a végénél. Szóval le a kalappal Bence előtt.)


A mérkőzés után ezzel az Enthroners mérlege feljött, a Wolves-é pedig lecsúszott 50%-ra, mindkét csapat 2-2-es győzelem-vereség mutatóval várja a folytatást. Az kifejezetten szomorú a saját szemszögemből, hogy a Wolves-nál a két fiatal megnyerték a maguk mérkőzését, én pedig elveszítettem mindkét meccsemet. A továbbiakban azonban övéké a terep, hiszek benne, hogy még helyre fogják tudni hozni, amit elrontottam.

A forduló utolsó mérkőzésén a Steelers látta vendégül a Cowbells csapatát. Az összecsapáson két debütálás is megvalósult, ugyanis a Steelers színeiben egyéb elfoglaltsága miatt Szatmári Dániel nem tudta vállalni a játékot, a Cowbells-nél pedig még nem került sor a válogatott játékos Magyar Ádám bemutatkozására. A borsodi csapatnál a beugró játékos Bodnár Benedek lett, akinek a játékerejéről semmit sem tudhattunk. Ugyan játszani még Magyar Ádámot sem láttunk, de testvére, Csanád (aki egyértelműen ez eHFL egyik legerősebb játékosa) elmondása szerint Ádám még nála is jobban játszik, így sejteni lehetett az erőviszonyokat. Nagyon nem is kellett csalódnunk, Ádám a bemutatkozó mérkőzésén rögtön az eHFL legnagyobb arányú győzelmével tette le névjegyét az asztalra, 34-0 arányban múlta felül a Steelers játékosát.

A negyedik forduló megint kicsit összefésülte a mezőnyt. Az már egészen biztos, hogy a Cowbells rájátszásba jutott, de az összes többi csapat számára még nyitott a folytatás kérdése.


1 megjegyzés:

  1. Slots by IGT - IGT - JamBase
    IGT is a US-based provider of casino games 공주 출장안마 and 논산 출장안마 slots. They also 울산광역 출장안마 supply table games such as blackjack, roulette, 광주 출장안마 and craps. 대전광역 출장샵

    VálaszTörlés