2020. május 31., vasárnap

eHFL - harmadik forduló

Nem volt szükségünk a jövőbe látó mágikus gömbünkre, hogy tudjuk, a harmadik fordulóra ketté fog szakadni a mezőny az eHFL-ben. Miután a második kör végén minden csapat egy győzelemmel és egy vereséggel, egyaránt 50%-os mutatóval rendelkezett, így egyértelmű volt, hogy a harmadik fordulót követően lesz három csapat 2-1-es és szintén három csapat 1-2-es mérleggel. Az persze nagyon is nyitott volt, hogy melyik csapat melyik kategóriába fog tartozni.




A forduló nyitómérkőzésén ismét Magyar Csanád ragadta magához a kontrollert a Cowbells színeiben, ellenfele pedig a most debütáló Bálint Zsolt lett a Sharks részéről. Csanád játékereje már a múlt héten is kirajzolódott, amikor a New Orleans Saints (Cowbells) a Dallas Cowboys-t (Kijev Capitals) verte viszonylag könnyedén. Emellett, aki látta a mérkőzés közvetítését, láthatta, hogy Csanád a játéka mellett még a szórakoztatásra is nagy hangsúlyt fektetett, mérkőzés közben táblákkal üzent ellenfelének és a nézőknek. Ugyan Bálint Zsolt játékerejével még nem lehettünk tisztában (hiszen még nem mutatta meg, mit tud), de azt gondolom, a mérkőzés toronymagas esélyese Csanád volt. Ennek megfelelően az eddigi legnagyobb győzelmet sikerült a Cowbells-nek elérni a Sharks ellen, mind különbség, mind pedig szerzett pontok tekintetében rekordnak számított a 42-14-es győzelem. Az összesen szerzett 56 pont (ami eddig szintén a legtöbb) a támadó football szerelmeseinek kedvezett.
A második meccsen a Kijev Capitals (Dallas Cowboys) szintén debütáló ellenfelet kapott magának Ócsai Gergő személyében. A Wolves/49ers csapatát irányító fiatal defensive end még nem tudta megmutatni, mit tud, de a vele játszott edzőmérkőzés kifejezetten bizakodásra adott okot. Nem is kellett csalódnia a Wolves drukkereinek, Gergő 28-17 arányban győzte le Tóth Gábort.
A forduló záró mérkőzésén a Fehérvár Enthroners (Minnesota Vikings) ellen kellett Szatmári Daninak (Miskolc Steelers/Baltimore Ravens) mérkőzést játszania. Szokás szerint Dani egy szoros mérkőzést játszott, ahogy az összes eddigi mérkőzésén, ezúttal is egy labdabirtoklás döntött a győzelemről vagy a vereségről. A mérkőzés végén a mérleg nyelve zsinórban másodszor felé billent, így 21-14-es győzelmével pozitívra hozta a Steelers mérlegét.


Három forduló után tehát 2-1-es győzelem-vereség mutatóval áll a Wolves, a Cowbells és a Steelers, közöttük a sorrendről a pontkülönbségek döntenek. A mezőny „alsó házát” így, három forduló után a Capitals, az Enthroners és a Sharks alkotja, egyaránt 1-2-es mérlegükkel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése