2014. június 21., szombat

CEI - összefoglaló

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy az idei CEI (Central European Interleague) nem úgy sikerült a Budapest Hurricanes számára, ahogy azt terveztük, illetve, ahogy azt szerettük volna. De ugyanez történt tavaly, 2013-ban is. Akárcsak akkor, most sem sikerült egy egyébként nem túl nagy játékerőt képviselő mezőnyön érdemben keresztülverekedni magunkat.
Például tavaly ősszel a HFL-ben a CEI-csapatoknál jóval erősebb Budapest Wolves ellen két alkalommal is győzni tudtunk. Nem kétséges, az idei CEI mérkőzéseken a tavalyi HFL-ben mutatott teljesítményünk törtrészét (Kovács Zsolt vezetőedző szerint nagyjából 40%-át) sikerült letennünk az asztalra. Gyakorlatilag magunkat vertünk meg folyamatosan.


A mutatott gyenge teljesítmény produkálásában számos tényező is szerepet játszott. A tavalyi szezonhoz képes kulcsjátékosaink hiányoztak, voltak sérültek, voltak, akik egész egyszerűen a tavaszt pihenésre akarták felhasználni. Ez a jelenség egyébként már várható volt, hiszen sok játékosunk már kilencedik éve nagyon kemény bajnokságokban vesz részt, nem csak a magyar divizió 1-2 gyengécske mezőnyeiben indultak, hanem megjárták az  osztrák ligákat, nemzetközi bajnokságokat és magyar topligát, évente átlag kb 20 mérkőzéssel. Ez nagyon sok, úgyhogy nem csoda, hogy például Bencsics Márk irányítónak és Szűcs Máté linebackernek helyreállító műtétet kellett végezni a vállában, Danku Dávid running backnek pedig a térdét kellett rendberakni. Emellett mind a védelemben, mind pedig a támadó alakulatnál számos olyan játékos volt, aki jelezte, hogy mindenképpen fel kell használnia a tavaszi félévet pihenésre, regenerálódásra. Mivel a játékosok amatőr szinten játszanak nálunk, továbbá a magyar csapatok egyike sem rendelkezik olyan szakmai és anyagi háttérrel, hogy meg tudják oldani a játékosok fizikoterápiáját, rehabilitációját, így értelemszerűen a pihenésre teljesen jogosan vágyó játékosokra idén tavasszal nem számíthattunk. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az egyébként is meggyengült defense fal közepéről egész szezonra kidőlt az egyik válogatott nose tackle-ünk, a defense fal gyakorlatilag az egész szezont nose tackle nélkül játszotta végig.

Az első két mérkőzésünket gyengén kezdtük. Először a Belgrade Blue Dragons ellen nem tudott mit kezdeni az offense (17-7 arányú vereséget szenvedtünk), majd a Bratislava Monarchs fizikálisan vert meg minket (főleg a defense nem tudott mit kezdeni az erős offense fallal) egy szoros mérkőzésen (35-28).

Viszont az, ami ezután következett, gyakorlatilag teljesen elvette a csapat egészének kedvét is a CEI-től. Jött az eső és a Cowboys ellen tervezett merkőzésünk előtt egy nappal használhatatlanná vált a pályánk. A pálya üzemeltetője nem egészen 12 órával a tervezett kickoff előtt írásban közölte, hogy a pálya alkalmatlanná vált a játékra. A csapat vezetése ekkor elkezdett másik pályát keresni, ahol megtarthatnánk a mérkőzést, de a rövid idő miatt (ugyebár másnapra kellett volna a pálya) nem találtak semmilyen alternatívát. Ezt követően a Hurricanes ügyvezetője felvette a kapcsolatot a CEI szervezőivel valamint a Budapest Cowboys-zal, hogy emiatt a szituáció miatt elhasszuk a mérkőzést. Mivel a CEI versenykiírás nem tartalmazott szabályozást az ilyen szituációkra, a csapatok közötti megegyezést és a versenysorozat vezetőjének engedélyét kell alapul venni. Karim Trabelsi, a Cowboys vezetőedzője és egyúttal a CEI főkoordinátora telefonon beleegyezett a halasztásba. Ugyan a Cowboys elnöksége még felvetette péntek este fél hétkor, hogy esetleg a Sportmax pályán meg lehetne rendezni a mérkőzést, de akkor már az idő szűke miatt erre nem volt reális lehetőség. A CEI főkoordinátorának (és a Budapest Cowboys szakmai vezetőjének) szóbeli beleegyező nyilatkozata alapján hivatalosan is elhalasztottuk a mérkőzést.
Ami ezután következett, az maga volt a sportág megcsúfolása. Először is a Cowboys oldaláról (szurkolói és játékosi oldalról egyaránt) olyan hangok érkeztek, miszerint a Hurricanes megijedt a Cowboys-tól és nem merünk kiállni ellenük. Nos, azért lássuk be, ennek sok realitás alapja nincs, a Cowboys-nál kategoriákkal jobb csapatok ellen is kiálltunk már, magyar HFL bajnokként pedig még kevésbé értelmezhető ez a kijelentés egy osztállyal alacsonyabb szinten bajnoki címet szerzett csapattól. De ez mindegy. Magyar Csanád (a Cowboys főtitkára) például kijelentette, hogy kint volt a pályán és az teljesen alkalmas volt a játékra. Nyilván ezt ő jobban meg tudta állapítani, mint a pálya tulajdonosa, aki nem engedte megrendezni a mérkőzést. (Mondjuk az is tény, hogy Magyar Csanád volt az, aki 2011-ben a divizió 2 elődöntőjében elszenvedett nagyonsok-null arányú vereségük után punterként kijelentette, hogy a Hurricanes nem is tud ütközni......) Teltek-múltak a napok, és egyszercsak egy bejelentés érkezett, miszerint nem mondtuk le időben a mérkőzést, így a Cowboys nyert 20-0 arányban. Mint kiderült, a budapesti riválisunk kezdett el lobbizni ennek érdekében. (Most akkor ki is az, aki nem akart kiállni a másik ellen és lejátszani a mérkőzést?) Természetesen ez a döntés - főleg a korábbi megállapodásunk fényében - teljesen igazságtalan és érthetetlen volt, így a Hurricanes megtámadta azt. Mivel a szituáció, mint korábban említettem, nincs szabályozva a CEI versenykiírásában, így Udvardi Gyula (a CEI másik vezetője) úgy döntött, hogy kikéri a többi résztvevő csapat véleményét is. Fontos hangsúlyozni, hogy véleményt kért tőlük. A két szerb és egy szlovák csapat 2-1 arányban a 20-0 mellett foglalt állást. Hosszas egyeztetések után Udvardi Gyula meghozta a írásban a döntését, miszerint mégsem 20-0 a mérkőzés körül kialakult zűrzavar végkimenetele, hanem a két csapat a tervezett kettő mérkőzés helyett (ezt majd mindjárt részletezem) csak egy alkalommal találkozik. Ez nekünk is teljesen megfelelt volna. A döntés kihirdetését követően viszont egy teljesen érthetetlen esemény következett. Boda Gábor, a MAFSZ (aminek működési jogosultságának kérdésébe jobb nem is belemenni) alelnöke úgy döntött, hogy mivel Udvardi Gyula a többi csapatra ruházta a döntését (ami nem igaz, csak véleményt kért tőlük), ezért már nem hozhat a szavazással ellentétes döntést. Ezen túlmenően, hogy “ne csináljunk magunkból nemzetközi szinten hülyét” a MAFSZ kiadott egy döntést, melyben az szerepel, hogy az elhalaszott mérkőzést a Cowboys nyerte 20-0 arányban. Jegyezzük meg, hogy a MAFSZ az égvilágon semmilyen jogosultsággal nem rendelkezett döntést hozni a CEI ügyében. Mégis megtették a Cowboys nyomására, és megszületett ez az etikátlan, sportszerűtlen és a sportág szellemiségével minden szinten ellentmondó döntés.
(Mindezt csupán azért írtam le, hogy a Hurricanes rajongói is tisztában legyenek azzal, hogy mi is történt pontosan.)

A következő mérkőzését a Hurricanes megint (illetve most már ténylegesen) a Cowboys ellen játszotta, és az offense gyenge játéka és rossz döntései miatt győzni tudott a hazai riválisunk (13-12). Innentől kezdve lényegét tekintve nem sokat számított az íróasztal mellett elszenvedett vereségünk, de morálisan nagyon súlyosan érintett minket és nagy károkat okozott csapatunknak.

Az ötödik mérkőzésünk az addig veretlen Pancevo Panthers ellen volt hazai pályán. Ezen a mérkőzésen már a képességeink talán háromnegyedét sikerült kiadnunk magunkból és egy nagy győzelmet tudtunk aratni ellenfeleink felett (55-28). Azért itt megjegyeznék még valamit. Sajnos a mérkőzésről készült felvételünk hiányos volt, így az elemzés miatt írtam Karim Trabelsinek, hogy amennyiben rendelkeznek a meccsvideóval (tudtam, hogy a Cowboys is kint volt és rögzítette a meccset), küldje el nekem. Karim nagyon sportszerű és segítőkész volt, hamar el is küldte nekem a youTube-ra feltöltött meccsvideó linkjét. Bár ne tette volna. A mérkőzés cowboys-os audiokommentárjára egyszerűen nem is találok szavakat. Az egy dolog, hogy magyar csapat meccsén finoman szólva is illetlenség az ellenfél külföldi csapatnak szurkolni, de ennél durvább, nagyon sportszerűtlen megnyilvánulásokkal volt tele az egész felvétel. Részletekbe nem kívánok bocsátkozni, legyen annyi elég, hogy kritikán aluli, a sportághoz méltatlan volt, amit a videót rögzítők műveltek.

A CEI szezonunk záróakkorjaként Pozsonyba utaztunk, ahol immáron negyedik alkalommal csaptunk össze a Bratislava Monarchs csapatával. Ismét egy hullámzó, végletekig kiélezett mérkőzést játszottunk, ahol voltak nagy megmozdulások és nagy hibák is mind az offense, mind pedig a defense oldalán. A mérkőzés első negyedeben például Bencsics Márk több alkalommal is eladta a labdát, az érem másik oldalán viszont ez volt a tavaszi szezonunkban az első alkalom, hogy a defense nem szerzett legalább két labdát (ezen a meccsen egyet sem sikerült). Végül az ellenfél egy kickoff return touchdownja megpecsételte a sorsunkat. Negyedik alkalommal is nyert ellenünk a Monarchs, ezúttal 36-32 arányban. Érdekesség, hogy a Monarch ellen négy meccs alatt, négy vereséget követően is csak 14 pont a különbség a két csapat között.

Korábban említettem, hogy vissza fogok térni a két mérkőzés kérdésére. A CEI megtervezésekor a kiderült, hogy a nagy utazási távolságok miatt a szerbek nem tudják bevállalni, hogy mindenki két mérkőzést játszon mindenkivel, így aztán úgy döntöttek a csapatok, hogy a két magyar és a pozsonyi csapat két-két mérkőzést játszik egymással és a két mérkőzés átlaga lesz a két csapat közötti eredmény.

A CEI EREDMÉNYEI:
- Budapest Cowboys vs Panchevo Panthers 20-24
- Belgrade Blue Dragons vs Budapest Hurricanes 17-7
- Pancevo Panther vs Belgrade Blue Dragons 20-16
- Budapest Hurricanes vs Bratislava Monarchs 30-36
   - Monarchs @ Hurricanes 35-28
   - Hurricanes @ Monarchs 32-36
- Bratislava Monarchs vs Budapest Cowboys 9-18
   - Cowboys @ Monarchs 26-12
   - Monarchs @ Cowboys 6-7
- Budapest Hurricanes vs Budapest Cowboys 6-17
   - Cowboys @ Hurricanes 20-0
   - Hurricanes @ Cowboys 12-13
- Pancevo Panthers vs Bratislava Monarchs 16-14
- Belgrade Blue Dragons vs Budapest Cowboys 0-14
- Bratislava Monarchs vs Belgrade Blue Dragons 29-0
- Budapest Hurricanes vs Pancevo Panthers 55-28

A tabella végeredménye
1. Pancevo Panthers 3-1 88:105
2. Budapest Cowboys 3-1 69:41 (5-1 100:53)
3. Bratislava Monarchs 2-2 88:64 (3-3 132:109)
4. Belgrade Blue Dragons 1-3 33:70
5. Budapest Hurricanes 1-3 94:98 (1-5 134:149)

A Budapest Hurricanes ezzel a tabella utolsó helyén zárta a bajnokságot. Azért azt fontos kiemelni, hogy az igazi fókusz a csapatnál az őszi HFL bajnokságra irányul. Senkinek se legyen kétsége afelől, hogy ősszel a csapat sokkal jobban fog játszani, mint azt tette tavasszal!

A tabella két első helyezettjénel pedig gratuláció jár. Mai napon (ezekben a percekben éppen) a Pancevo Panthers a döntőben látja vendégül a Budapest Cowboys csapatát. A fentiekben részletezett történések miatt igazán nehezemre esik a Cowboys győzelmének drukkolni, mégis a teljes magyar football érdekeit figyelembe véve remélem, hogy hazahozza Karim csapata a trófeát.

UPDATE: 41-28 arányban nyert és ezzel kupagyőztes a Pancevo Panthers.

2 megjegyzés:

  1. Visszasnak tartom egy belso hasznalatra keszult videofelvetel "audiokommentarja" miatt ekezni egy csapatot egy nyilvanos blogon. Amugy a szurkoloitok nagyon jol szorakoztak rajtunk. Meg szerencse,hogy ha te nem is, az alltalunk igenis tisztelt csapatod tagjai tudjak,hogy meddig tart a cowboys moka es hol kezdodik a komolysag.
    Nemzetkozi meccsen a hazai csapat ellen szurkolni valoban netto parasztsag ezt jeleztem is tobbszor a sracoknak de hat szivuk joga ugy szurkolni ahogy kedvuk tartja. Mindenki tudja,hogy mire kepesek a hurrikanok ha sikerul hozniuk a formajukat. Miert es kinek kell magyarazkodnod allandoan?
    Az elhalasztott meccs temajahoz meg jo sokat hozza tudnek tenni,de ez a te blogod,ha te ennyit akarsz kozolni az olvasoiddal az rad tartozik. A cowboys lobbirol annyit, anno a BlueBowl-ban mi kaptunk ki egy le sem jatszott meccsen a biroi oltozo feltorese miatt. Elismerem nalunk is vannak emberek akiknek a hisztizes jobban megy mint az egyuttmukodes. De Neked mint egy nagy nevu csapat sikereinek egyik kovacsa azt gondolom inkabb jo peldaval kene eloljarnod es nem a sardobalo verseny elso helyeert kuzdened.
    Beke!

    B.Misi
    #48

    VálaszTörlés
  2. Biztos vagyok benne, hogy ez csak valami rossz vicc.
    A Hurricanes a magyar bajnok, és a játékosai bajnokhoz méltó igazi sportemberek, akik fiatal koruk ellenére példaértékűen nagy karriert futottak be már most a magyar amerikai futballban.
    Ez a kifogásokkal teli önvigasztaló "CEI összefoglaló" nem méltó egy magyar bajnokhoz, nem méltó a Hurricaneshez és szégyent hoz annak játékosaira.
    Az amerikai foci kőkemény férfiak játéka a PÁLYÁN. Senki ne csúfolja meg a pályán kívül.

    Váry Tamás

    VálaszTörlés