2016. június 6., hétfő

Újabb forduló a MAFSZ bajnokságaiban

Hat mérkőzést írtak ki a z elmúlt hétvégére a MAFSZ három bajnokságában. Ebből ötöt sikerült is lebonyolítani.



Egyértelmű, hogy a legnagyobb érdeklődés a Cellect HFL bajnokságban megrendezésre került két mérkőzést övezte, ezek ugyanis a magyar topliga elődöntői voltak.
Komolyabb meglepetésre sem Budapesten, sem pedig Miskolcon nem került sor. Az alapszakaszt egyaránt 5-1-es mérleggel záró hazai csapatok a papírformának megfelelő eredményt mutattak fel. A Budapest Cowbells könnyedén, 24-7 arányban megverte a negyedik helyen rájátszásba jutott Nyíregyháza Tigers csapatát, és így Karim Trabelsi csapata a szezon előtti elvárásoknak megfelelően döntőbe jutott.
A másik pályán, bár szintén az esélyesebb Miskolc Steelers tudott győzni, azonban a HFL-újonc Eger Heroes nagyon megnehezítette a dolgukat. A borsodiaknak csak az utolsó percben sikerült megszerezniük a győzelmet jelentő vezetést. A végeredmény 39-32 lett. Az egri csapatot minden elismerés megillet, bőven az általános várakozásokon felül teljesítettek azzal, hogy elődöntőbe tudtak jutni.
A döntőre 2016. június 19-én kerül sor tehát a Cowbells és a Steelers részvételével.

A Bodri Pincészet Divízió I-ben csupán egy összecsapásra került sor. A listavezető Dunaújváros Gorillaz fogadta otthonában az Újpest Bulldogs-ot. A Gorillák nem bizonyultak kellemes vendéglátóknak, 48-0-ás veréssel küldték haza az újpestieket. Ezzel a dunaújvárosi csapat veretlenül zárta a bajnokságot az első helyen. A Bulldogs azonban ezzel a vereséggel már biztosan nem juthat rájátszásba.
A hétvégén még egy fordulóra kerül sor a Divízió I-ben. A forduló végén választ kapunk arra, hogy az alapszakaszt a második helyen a Szekszárd Bad Bones vagy Debrecen Gladiators zárja, valamint, hogy a negyedik helyre a Miskolc Renegades, a Budapest Cowbells 2, vagy a Budapest Titans ér oda. Mindhárom csapatnak a győzelem feltétlenül szükséges a rájátszásba jutáshoz. A Titans-nek nem elég legyőznie a Tatabánya Mustangs-ot, még az is kell, hogy a Cowbells 2 nyerni tudjon a Renegades ellen. A Cowbells 2 győzelme esetén fígyelnie kell arra is, hogy mit művelt a Titans. Egyedül a Miskolc Renegades az a csapat, amelynek a saját kezében van a sorsa, a többi meccstől független a továbbjutása, amolyan "win or go home" meccset vív majd a Cowbells 2 ellen.
A Szekszárd és a Debrecen versenyfutásában mindkét csapatnak a győzelem kell és a pontkülönbségre is figyelnie kell.

A veretlen alapszakasz-győztes Dunaújváros Gorillaz (fotó: mafsz.org)
A FEZEN Divízió II-ben véget ért az alapszakasz, bár nem egészen úgy, ahogy azt tervezték a csapatok. Ugyebár a rájátszás hat csapatát már a forduló előtt is ismertük, már csak a sorrend volt a kérdés.
A Budapest Eagles brutális módon kiütötte a MEAFC Lions csapatát (63-6), ezzel veretlenül megnyerte az alapszakaszt. Egy belső célt azonban elbuktak, pontot kaptak az alapszakaszban. A Székesfehérvár Enthroners is odatette magát a szakadó esőben, 54-0-ra verték a Győr Sharks 2 csapatát. Ezzel a fehérváriak a második helyen zárták az alapszakaszt és megúszták a wild card kört.
A harmadik, negyedik és ötödik helyért folyó harcban érdekes fordulat következett be. Mindent eldöntött volna a Debrecen Gladiators 2 és a Dabas Sparks összecsapása, azonban a heves nyári zivatarok tönkretették a hajdúsági pályát és nem tudták megrendezni a meccset. A mai nap folyamán a MAFSZ Versenybizottsága és az érintett csapatok heves egyeztetést követően úgy döntöttek, hogy nem lesz lehetőség pótolni a meccset, így törölték azt. Ezzel kialakult az alapszakasz végeredménye, mely szerint harmadik lett a Dabas Sparks (3-0) és negyedik a Debrecen Gladiators 2 (2-1), ők fogadják majd hazai pályán wild card ellenfeleiket. Az ötödik helyen végző Szombathely Crushers a Debrecen, a MEAFC Lions pedig a Sparks vendége lesz jövő hétvégén.

Az összes eredmény és a tabellák állása/végeredménye a MAFSZ 2016 fülre kattintva elérhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése