2019. július 5., péntek

Elődöntők az alsóbb divíziókban

A hétvégén megrendezésre kerültek az elődöntők a magyar amerikai football alsóbb ligáiban is. 
A HFL elődöntő-hétvége után akár számítani is lehetett volna meglepetésekre, ennek ellenére abszolút papírforma eredmények születtek. Három sima és egy szoros mérkőzésre lehetett előzetesen számítani és ezeket a várakozásokat a csapatok csak annyiban írták át, hogy az egyik simának ígérkező meccs kicsit szorosabb lett a vártnál.

Fotó: Tatabánya Mustangs

2019. június 25., kedd

HFL elődöntők

Sosem könnyű egy vereségről írni, egy elvesztett rájátszás mérkőzésről pedig pláne nem. Amikor ezeket a sorokat leírom, már eltelt három éjszaka a Maker's Mark HFL első elődöntőjét követően, de csak egy egészen kicsit könnyebb szívvel álltam neki gépelni. 
A Budapest Wolves tíz mérkőzés óta tartó veretlenési sorozata szakadt meg a HFL-ben. Egy sorozat azonban tovább él: nincs címvédés a magyar topligában.
Az elmúlt napokban folyamatosan kaptam az üzeneteket amerikai football berkeken belülről és kívülről egyaránt, mindenki értetlenkedve állt az eredmény előtt és kvázi magyarázatot keresett. Próbáltam összeszedni az okokat, amik a vereséghez vezettek. És ennyi idő elteltével, ennyi magyarázat után, még most is csak nézem a villogó kurzort és próbálom kitalálni, hogy hogyan is fogjak hozzá a beszámolónak.

Grafika: Hungarian Football

2019. június 20., csütörtök

Rájátszás körkép

Több alkalommal is ért már az a nem teljesen alaptalan kritika, hogy a blogomban mindig csak azzal a bajnoksággal foglalkozom, ahol éppen az aktuális csapatom indul. Sajnos ez tényleg így van, persze nem azért, mert a többi bajnokság nem érdekelne, hanem azért, mert az én időm és energiám is egyre inkább végesnek bizonyul, ahogy öregszem. 
Viszont annak érdekében, hogy kicsit rendhagyó legyek, a mostani, hazai amerikai football bajnokságok rájátszásáról szóló posztomat a „többi” bajnokság bemutatásával fogom kezdeni.

Fotó: Pix by Tomi

2019. június 2., vasárnap

Vége a HFL alapszakasznak

Töredelmesen belátom, hogy tévedtem. Azt gondoltam még a szezon elején, hogy a csapatok egyáltalán nem lesznek motiváltak annak következtében, hogy a lebonyolítás szerint minden csapat rájátszásba jut. Nem így lett. Bár a Miskolc Steelers-nél tényleg felfedezhető volt szerintem egyfajta motivációvesztés az alapszakasz közepénél, de a csapatok többsége becsülettel végigdolgozta az alapszakaszt, jobb és kevésbé jó mérkőzésekkel kiszolgálva a közönséget. 

Fotó: Weisz Tamás
Természetesen a Makers' Mark HFL utolsó fordulója is tartogatott izgalmakat és eldöntésre váró kérdéseket.

2019. június 1., szombat

200

Aki ismer engem és/vagy követi a Francesco's Sports bejegyzéseit, az pontosan tudja, hogy fontosak számomra a mérföldkövek. 
Ma ismét eljutok egy szép kerek számhoz az amerikai football edzői pályafutásomban. Délután a 200. alkalommal állok edzőként a pálya szélén. 
Köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette számomra, játékosoknak, edzőtársaknak, csapatvezetőknek és sportági szakvezetőknek!


2019. május 22., szerda

HFL, negyedik forduló és playoff elemzés

Ahogy azt a Francesco’s Sports facebook oldalán is megírtam egy gyors vasárnapi posztban, nagyon különböző mérkőzésekre került sor a hétvégén a Maker’s Mark HFL negyedik fordulójában. Ezen a játékhéten minden típusú foci szerelmese megtalálhatta azt, amit igazán szeret: volt jó támadó foci, volt állóháború, volt nyugodt, sima meccs és volt az utolsó másodpercekig nyitott találkozó. 

Fotó: Dudás Péter

2019. május 12., vasárnap

Harmadik forduló a HFL-ben

Három forduló után még két csapat veretlen, kettő nyeretlen a Maker's Mark HFL 2019-es kiírásában, egy elszenvedte a hétvégén az első vereségét, egy, pedig megszerezte az első győzelmét.
Ez történt az elmúlt két hétvégén.

Fotó: Kraus Gabriella