2011. augusztus 8., hétfő

A junior edzőtábor


Elég fura érzés volt, hogy a csapat úgy ment edzőtáborozni, hogy én közben nyaraltam. Rég volt ilyen utoljára. De ugyebár ez az edzőtábor a junior csapatrészé volt, ezáltal a junior edzők hatáskörébe tartozott.

Tribute to the Budapest Hurricanes Defense


2011. július 17., vasárnap

Kettőből kettő


Nem volt még csapat Magyarországon, akik egy szezonon belül két bajnokságot, egy nemzetközit és egy hazait is megnyertek voln a felnőtt korosztályban. Nekünk ez most sikerült. Junior korosztályban is eddig egy alkalommal volt erre példa, amikor irányításunk alatt a Wolves Juniors 2007-ben megnyerte a hazai és az osztrák pontvadászatot is. Nem azért, mert mi hajtottuk végre, de ez nem kis teljesítmény. Le a kalappal a játékosok és a csapatvezetés előtt is, hogy ezt a hosszú, 13 mérkőzéses terhelést két kupagyőzelemmel zárhattuk.

2011. július 10., vasárnap

CEI döntő


A nagy hőség ellenére szombaton rávettem magam és kimentem a Central European Interleague döntőjére, ahol a Győr (vagy West Gate) Sharks játszott a szerb Pancevo Panthers ellen.

Itthon is döntőben


Erről a meccsről nem igazán fogok írni, mert kicsit felhúzott az egyik Cowboys játékos megnyilvánulása ( "szívjanak le a huligánok... egy rendes tackle-t nem tudtak osztani egész meccsen.", "fent voltam kb egy egész negyedet, míg szerbiában 2 perc alatt akkorát kaptam hogy két hétig beszartam tőle... akik pudingok azok azok." )

2011. július 4., hétfő

Osztrák arannyal a nyakamban


Mivel elképesztően hosszú az út hazáig, ezúttal is még menet közben próbálom meg összefoglalni a gondolataimat a meccsről.