Búcsú Francesco Tottitól

Néhány perccel ezelőtt fejeződött be Francesco Totti, az AS Roma legendás labdarúgójának búcsúbeszéde, melyben karrierje lezárásaként elköszönt az Olimpico közönségétől.

Megható beszéd volt és megindító volt látni, ahogy meglett, felnőtt férfiaknak potyognak a könnyei, miközben búcsút vesznek a Capitanotól.

A kolomp adta a másikat...

Meglehetős késéssel szántam rá magam, hogy írjak valamit erről a Cowbells-meccsről.

Már csak azért is, mert tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mit kellene írnom. Egy felettébb csalódást keltő mérkőzésen egy felettébb csalódást keltő vereséget szenvedtünk. Nyilván, egy vereség mindig fájó, kiváltképpen, ha a városi rivális ellen szenvedjük azt el. Kiváltképpen, ha ez adott esetben a rájátszásunkba kerülhet. 

Fotó: Krausz Gabriella (KGB)

Jó tanuló, jó sportoló

Emlékszem, iskolás éveim alatt létezett egy díj, amit azok a tanulók kaptak, akik kiemelkedő eredményt értek el az iskolapadban és sportágukban is. Ez a „Jó tanuló, jó sportoló” díj volt (vagy „Élen a tanulásban, élen a sportban” kitüntetés. Ha pontosak az ismereteim, akkor ez még a kisdobos időkre (lehet, hogy néhány olvasóm már azt sem tudja, mi az) nyúlik vissza, akkor kezdték el állami szinten támogatni azokat a gyerekeket, akik egyszerre két fronton is helyt tudnak állni. Nagy szó volt ilyen díjat kapni az én időmben. 

Vikingeket fogadott a Future Team

Szeretem, amikor a mérkőzésnap után - mindegy, hogy ki ellen, milyen bajnokságban és milyen eredménnyel játszottunk - hazamegyek, veszek egy hűvös zuhanyt és egy jéghideg citromos Gösser társaságában hagyom elmúlni a feszültséget és át tudom gondolni a történteket. Hosszú évek óta ezt a rutint követem, amikor csak tudom. Azt gondoltam, hogy minél több mérkőzést tudhatok majd a hátam mögött, a meccsfeszültség annál gyorsabban oldódik majd. Nos, több, mint tizenegy év és közel 150 mérkőzés után még mindig jó sokáig tart, mire a feszültség teljesen elillan.

Amikor pedig átgondolom, hogy mi is történt a mérkőzésen, próbálom képkockáról képkockára felidézni magamban és kielemezni, hogy mit csináltam rosszul, legközelebb miben kell majd másképpen viselkednem. Ma sincs ez másként.

(Fotó: Hungarian Football)

Flag footall

Még 2015 nyarán elindítottam egy cikksorozatot a különböző csapatsportok tömegsport jellegű változatáról. Sajnos a tervezett sorozatban egyelőre csak egy cikk jelent meg, az is a jégkorong „egyszerűsített”, tömegsporttá avanzsálható változatáról, a floorballról szólt és a remek Nagy Dórával készült interjúval sikerült színesítenem a posztot.

Közel két év elteltével, személyes érintettség okán jutottam el odáig, hogy a a cikksorozat második elemét is megírjam. Ez a cikk pedig az amerikai football tömegsport jellegű változatáról, a flag footballról fog szólni.

Deim Vilmos, a Wolves fiatal tehetsége, aki a tackle foci mellett a hétvégén ebben a sportágban is megcsillogtatta képességeit. (Fotó: Nagy Dániel)

Szomorú vasárnap

Egy vereségről mindig sokkal nehezebb írni. Egy győzelmet sosem kell igazán megmagyarázni, valamint egy győzelem után akár még kicsit euforikus hangulat is elfog, amikor leírom, hogy mi történt. Főleg, ha a lefújás után csak néhány órával írom meg az aktuális összegzőt – mint azt tettem az Eger Heroes elleni szép győzelmünk után. A vereség azonban mindig más. Keresem a hibákat, hogy hol rontottam/rontottuk el és azt, hogy hogyan tudjuk a hibáinkat kijavítani. Ráadásul ilyenkor még többen kiváncsiak arra, hogy hol rontotta el a csapat, úgyhogy valamilyen szinten magyarázni is kell a közönség felé, hogy mi történt.

We are Wolves (fotó: Photopium)

A Wolves Rómában

Najó, a cím egy kicsit megtévesztő lehet, a Budapest Wolves-ot Kovács István és Oláh Gergely kollégámmal hárman képviseltük Rómában, ahol a Michigan Wolverines edzőtáborozott.

Oláh Gergely, Kovács István és én Rómában (Fotó: Photopium)