Jó tanuló, jó sportoló

Emlékszem, iskolás éveim alatt létezett egy díj, amit azok a tanulók kaptak, akik kiemelkedő eredményt értek el az iskolapadban és sportágukban is. Ez a „Jó tanuló, jó sportoló” díj volt (vagy „Élen a tanulásban, élen a sportban” kitüntetés. Ha pontosak az ismereteim, akkor ez még a kisdobos időkre (lehet, hogy néhány olvasóm már azt sem tudja, mi az) nyúlik vissza, akkor kezdték el állami szinten támogatni azokat a gyerekeket, akik egyszerre két fronton is helyt tudnak állni. Nagy szó volt ilyen díjat kapni az én időmben. 

Azt gondoltam, hogy a közoktatási rendszer sokszoros és alapos átalakítását követően ez a díj is a múlt homályába veszett, de igen rövid kutatás (konkrétan egy darab Google-keresés) nyomán rájöttem, hogy ezeket a díjakat a mai napig kiosztják. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára adja ezeket a díjakat pályázat alapján. Jogszabály mondja ki, hogy milyen feltételek teljesülése esetén (korosztályokra bontva minimális tanulmányi átlag és meghatározott sporteredmény) adható ez a díj. 

(forrás: Emberi Erőforrások Minsiztériuma, 2015)

A környezetemben évek óta azt tapasztalom, hogy – főleg az érettségi évében – a sportolóknak nagyon nehéz összeegyeztetni a tanulmányokat és az edzéslátogatást, a mérkőzéseket, versenyeket. Természetesen mindenkinek mások az adottságai, mindenkivel szemben mások a szülői elvárások, valamint más mértékben és formában valósul meg a szülői támogatás, azonban azt gondolom, hogy kellő érettség mellett a tanulmányok és a sport könnyedén tud párhuzamosan is működni. Ehhez persze alapvetően annyi kell – ami manapság tapasztalataim szerint közel sem divatos –, hogy a gyerek egyrészt figyeljen a tanórákon, másrészt ne hagyjon mindent az utolsó pillanatra. Biztos vagyok benne, hogy az informatikának köszönhetően a tanulókat rengeteg elterelő dologgal kell megküzdeniük, ezért is állítom, hogy fel kell nőni a feladathoz. 

Márpedig ez nem egy valóságtól elrugaszkodott igény, hiszen mostanában is találkozom néhány  (sajnos tényleg csak néhány) olyan sportolóval, aki  tökéletesen és magas szinten tudja párhuzamosan végezni élete két fontos tevékenységét. Azt gondolom, hogy ehhez mindössze kettő kvalitással kell rendelkeznie a sportolónak, elhivatottnak és szorgalmasnak kell lennie.

Márpedig ha ez a két kvalitás képességekkel is párosul, akkor meggyőződésem, hogy korosztályának példaképévé válhat a gyerek.

Amikor olyan gyerekekről beszélek, akik példaképpé válhatnak, most elsősorban két játékos jut eszembe.  A következőkben róluk fogok egy rövid portrét készíteni, remélem, az olvasóim között lesz néhány olyan fiatal, aki motivációt tudnak meríteni belőlük.

Zilai János

A Szekszárd Bad Bones  (és amúgy mindenki) Janikája nehezen vitathatóan az egyik legnagyobb tehetséggel megáldott fiatal védőjátékos, aki mostanában a pályák környékén mozog. Magas, atletikus és bár elég vékony, de kifejezetten erős játékos. Emellett rendkívül értelmes fiatalember, kiváló észbeli képességekkel rendelkezik. Megkockáztatom, hogy a gimnáziumot komolyabb erőfeszítések nélkül végezte el meglehetősen jó eredménnyel, ráadásul az érettségi évében az amerikai football mellett még magas szinten atletizált (sprinterként) is. Az érettségit követően a Pécsi Tudományegyetemen folytatja tanulmányait. Amellett, hogy alapvetően okos gyerek, meglehetősen magas a játékintelligenciája is, megérti és meg is tudja csinálni a dolgát a pályán.

Janika jelenleg a Szekszárd Bad Bones és a Dunaújváros Gorillaz csapatánál rendelkezik játékengedéllyel, mindkét csapatnál kezdő játékos a posztján. Emellett az U19-es magyar válogatottban is kezdő játékos, alapembere a védelemnek. 

Ettől függetlenül nem mindig egyszerű dolgozni vele (másfél éven keresztül volt szerencsém edzeni őt a Szekszárd Bad Bones-ban, illetve tavaly óta az U19-es válogatott védelmében). Iszonyatosan szorgalmas, elkötelezett és mindent alá tud rendelni a céljainak – ha van célja. Ha azonban nincs éppen az adott szituációra konkrét célja, akkor nem igazán érdekli a dolog, inkább bohóckodik. Az ilyen típusú érettség hiányára tökéletes példa nála a junior válogatottban történő szerepvállalása. Célul tűzte ki, hogy kerettag, sőt kezdő játékos legyen a válogatottban, és bár olyan rivális linebackerekkel kellett összemérnie az erejét, mint Manhertz Péter, Homoki Gergely vagy éppen Deszpot Dániel, mégis könnyedén teljesíteni tudta célját és a védelem kezdő játékosa lett. Azonban ennyit tett és nem többet. A többi válogatott összetartáson, közös edzéseken mérsékelt teljesítményt nyújtott, csak annyit, amennyi kellett ahhoz, hogy megtarthassa a pozícióját. A szlovák válogatott elleni mérkőzés előtt aztán közölte velem, hogy a legjobb játékos akar lenni azon a meccsen a pályán. Eldöntötte, kitűzte a célt és gyakorlatilag hiba nélkül játszva el is érte, amit eltervezett. Ő volt a legjobb. 

Az a tény, hogy csak akkor hajlandó tenni bármi extra munkát bármibe, ha van egy célja, egyébként pedig inkább csak bohóckodással foglalkozik, az éretlenségét mutatja. Azonban, ha egyszer megkomolyodik és gyakrabban, valamint hosszabb távra tűz ki célokat maga elé, akkor számomra nem is kérdés, hogy hosszú időn keresztül az ország legjobbjainak egyike lehet. 

_______________________________________________

Angi Alexandra

A Budapest Wolves Szaszája még nincs 16 éves, mégis, meglátásom szerint az egész egyesület egyik legérettebb és legprofibb gondolkodású játékosa. Nem csak a Wolves női csapatában, de a korosztályos fiú csapatban (tackle és flag football) is játszik finoman szólva is felvéve a kesztyűt az „erősebb nemmel”. Emellett pedig nagyon jó tanuló. Nehéz gimnáziumba jár – és teljesít kiválóan –, a sport és a tanulmányai mellé még olyan elfoglaltságokra is marad ideje és energiája, mint például irodalmi versenyekre járni és iskoláját országos szinten képviselni. Lenyűgöző a magabiztossága és az öntudata, pontosan tudja, mit akar és biztos képe van arra vonatkozóan, hogy ezt hogy fogja tudni elérni. Elképesztően maximalista lány, minden egyes drillben, minden egyes play-ben a maximumot akarja magából kihozni és nem hagyja, hogy bárki vagy bármi ilyenkor elterelje a figyelmét. Maximalizmusa persze nem csak a focipályára terjed ki, hanem az élete különböző területein is megfigyelhető, tanulmányait is igyekszik a lehető legmagasabb szinten folytatni, de még a családi kapcsolatának irányításában sem enged meg magának semmi lazaságot. Talán éppen ez a maximalizmus tekinthető legnagyobb hibájának is, ugyanis amikor az egekbe emelt mércét nem tudja megugrani, akkor nagyon el tud keseredni. Mélységes elszántsága mellett nagyon kedves lány, kifejezetten jól kijön csapattársaival és edzőivel egyaránt. Edzői pedig nyilván imádják a mentalitása miatt, ami páratlan a korosztálya tekintetében. Azt gondolom, hogy a munkához való hozzáállása, a megfutamodástól való teljes idegenkedése, a maximalizmusa, a tökéletesség iránti vágya, az, ahogy az idejét be tudja osztani, igazi példa lehet nem is csak a saját generációja számára. 

Francesco's Sports: 

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet és válaszolsz pár kérdésre! Először is az lenne a kérdésem, hogy mennyi edzésen veszel részt egy héten?

Angi Alexandra: 

Én köszönöm szépen a felkérést. Alapvetően 5 edzésre szoktam menni, viszont mérkőzések előtt akad néhány külön offense edzés és azon is részt szoktam venni. Konkrét választ adva: alapvetően 5, szezonban pedig 1-2 edzéssel megtoldva.

FS: 

Szentendrén laksz, ráadásul nem is a legkönnyebben megközelíthető részén. Hogyan tudod megoldani, hogy ilyen sok edzésen részt vegyél? Mit gondolsz, nagyjából mennyi időt vesz igénybe hetente, hogy edzésre járj, majd edzésről hazautazz?

AA: 

Legtöbbször, számszerint három alkalommal, iskolábol megyek oda, ami Kaszásdülőn van. Onnan az út maximum 30 perc. Amikor otthonról megyek, az út 1-1,5 óra között van, ami természetesen forgalomtól, illetve a buszok közötti várakozásoktól függ. Összessen az edzések 10-14 órát vesznek el, az út szintén. Tehát egy héten az egesz úttal, edzéssel együtt legalább 20 órát vesz igénybe. Természetesen ez csak egy közelítő érték.

FS: 

Ez nagyon sok idő. Emellett pedig remekül teljesítesz az iskolapadban is. Jut még időd naponta tanulásra is?

AA: 

Szerencsére gyorsan fog az agyam, de természetesen jut. Buszon, edzések előtt, illetve hétvégén nyílik erre alkalmam.

FS: 

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a korodhoz képest nagyon elfoglalt vagy. Marad egyáltalán szabadidőd bármire is? 

AA: 

Marad. A családra és a barátokra mindig is maradni fog. Természetesen sokkal kevesebb, mint a legtöbb korombeli embernek. Az eléjen kicsit nehéz volt ezt megszokni, viszont miután ez rutinná vált, rájöttem, hogy így kiegyensúlyozott az életem.

FS: 

Ezek szerint akkor Te nem érzed azt, hogy az iskola és a sport minden idődet elveszi és nem marad időd „gyereknek lenni”? Mert mostanában divatos szülői oldalról ezzel a gondolattal óvni a gyerekeket a terheléstől.

AA: 

Az idő kincs. Azt te döntöd el, hogy hogyan használod fel: hasznosan vagy haszontalanul. Én attól ugyanúgy gyereknek érzem magam, hogy egy napom mondhatni be van táblázva. 

A szülőkre kitérve. Ameddig egy gyerek önként, örömmel és szeretettel csinálja azt, amit csinál, addig nem lesz neki teher. Erről ez a véleményem.

FS: 

Nagyon érett gondolatok ezek. Mik a céljaid és a terveid? Mit gondolsz, meddig juthat a sportkarriered? Valamint „mi leszel, ha nagy leszel?”

AA: 

A legnagyobb célom az az, hogy bebizonyíthassam, hogy a lányok is képesek arra, mint az ,,erősebbik nem" képviselői. Ez számomra nagyon fontos. Ez az a dolog, ami engem nagyon hajt. Tehát határ a csillagos ég. Ameddig van célom és azt elérve feljebb rakom a mércet, azaz új teljesítendő dolgot tűzök ki, addig bármit elérhetek. És a legnagyobb célomat is el fogom érni. Legalábbis mindent megteszek az ügy érdekében. A távoli jövőt tekintve még nem döntöttem. Olyan munkát szeretnék, amit nem unok meg és nem muszájbol, hanem azért csinálok, mert szeretem és élvezem. Tehát ez egy nagyon komoly és nehéz döntés részemről, aminek még adok időt, hogy megtalálhassam a legjobbat.

FS: 

Mit tudnál tanácsolni a saját korosztályodnak és persze a fiatalabb generációknak, hogyan válasszanak maguknak sportot és hogyan tudják elérni, hogy a sport és a tanulás egyensúlyba kerülhessen?

AA:  

Olyan sportot válasszanak, amit ők szeretnek és nem a szüleik. Mármint ez az ő döntésük és ne azért csinálják, mert elődjük azt szeretné. Amennyiben ez a kriterium teljesül, ne féljenek nagyot álmodni. A jövő bennük van. Sok idő, ameddig rájön az ember, hogy a legnagyobb rosszakarónk mi magunk vagyunk. Ha sikerül magunkat meggyőznünk arról, hogy megcsináljuk, meg is fogjuk. A legnagyobb csatákat saját magaddal vívod.

Ne féljenek a keves szabadidőtől, mert mindig akad arra idő, amire kell. Ez igaz a tanulásra is. Az edzes nem kifogás. Csak te döntöd el, hogy mire használod fel az idődet.

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."

(Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök)

(Fotó: Bratincsák Péter)