Ma egy hideg, borongós, esős meccsen nagy arányú győzelmet arattunk a Danube Dragons második számú csapata ellen.
2011. május 29., vasárnap
2011. május 26., csütörtök
MAFL körkép
Ugyebár említettem, hogy vasárnap mi végeztünk a magyar alapszakasszal. Hasonlóképpen a Budapest Cowboys2, ők 3-2-vel végeztek, ami valószínűleg rájátszást jelent nekik. (A tavalyi gyenge szereplés után ez nagy előrelépés lenne, mottójukként pedig felvehetnék a "Jól jön az öreg a háznál" szólást.)
2011. május 22., vasárnap
Az alapszakasz vége
Szokás szerint elképesztő hőségben, verőfényes napsütés mellett rendeztük meg a budapesti lacrosse meccsnapot, mely egyúttal az utolsó alapszakasz mérkőzésnap is volt az osztrák lacrosse ligában. Tudtuk előre, hogy ahhoz, hogy a rájátszásba jussunk (azaz megcsípjük a negyedik helyet) a két mérkőzésünkből legalább egyet meg kellett nyernünk. De azt is tudtuk, hogy ez igen nehéz lesz, ellenfelünk ugyanis a két legjobb osztrák csapat, a Vienna Monarchs és a Graz Gladiators volt.
Első lépcső
A Budapest Hurricanes ma hozta az idény előtt célul kitűzött négy lépcsőfok közül az elsőt, azaz a veretlen alapszakaszt a magyar bajnokságban.
2011. május 14., szombat
NHL rájátszás
Míg a Hurricanes itthon és Ausztriában, a Blax pedig Ausztriában vitézkedik, addig a tengeren túlon is zajlik az élet.
A profi jégkorong ligában végetértek a konferencia-elődöntők.2011. május 7., szombat
Behúztuk
Idegenben játszottunk saját pályánkon kevés néző előtt és nagy hőségben. Ellenfelünk a Budapest Eagles volt.
És hoztuk a kötelezőt, 42-7 arányban legyőztük "riválisunkat". De ennyit tettünk ma és semmi mást.
2011. május 1., vasárnap
Ez történt még a hétvégén
Míg a Hurricanes Korneuburgban játszott, a többi csapat sem tétlenkedett. Lássuk az eredményeket és a tabellákat:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)