2010. november 10., szerda

Patriots


A félreértések elkerülése végett már az elején fontosnak érzem leszögezni, hogy nem a new englandi csapatról van szó, hanem a legújabb horvát alakulatról. Ők a harmadik zágrábi csapat. Lényegében véve azok a játékosok alapították, akik a Zagreb Thunder ifejlődésével, irányával nem tudtak egyetérteni és azonosulni azzal. Ráadásul hasonló utat járnak be, mint amivel tavaly mi, a Budapest Hurricanes szembesülni kényszerültünk (csapatok közti ellentét, szövetségi akadályok, kacsingatás Ausztria felé).

2010. október 19., kedd

Az ötvenedik

Edzõi csapatunk ötvenedik alkalommal vezette játékosait tegnap délután. Voltaképpen Kovács Zsolt vezetõedzõnek ténylegesen az ötvenedik mérkõzése volt, Zagyva Balázs line coach eddig 49-szer állt az oldalvonal mellett (48 és félszer, ha figyelembe vesszük, hogy egy alkalommal a bírók kiállították  ) én pedig scouting és robbanás miatt még csak 46-szor. De azt kijelenthetjük, hogy az edzõi csapat 50. mérkõzésére került sor vasárnap az ASKÖ Trainingszentrumban, Bécsben.

2010. október 2., szombat

Névjegy az asztalon


Bár nem sikerült a Hurricanesnek rögtön az első mérkőzésén megszerezni a győzelmet, de kétségtelen - és ezt jópár visszajelzésre alapozom -, hogy a közönség ritkán lát ilyen jó mérkőzést Magyarországon.

2010. szeptember 30., csütörtök

Házunk táján


Mivel már megjelent az internetes fórumok és blogok némelyikén, ezért én is elárulom, nagy örömmel jelenthetem, hogy sikerült megállapodni a Wolves-szal a 10 kérdéses játékosunk ügyében.

2010. szeptember 9., csütörtök

Játékvezetés Magyarországon


Az előbb majdnem háromnegyed órát beszéltem telefonon a magyarországi amerikai football játékvezetők egyikével. Ő hívta fel a figyelmemet egy jelenségre, amiről - lévén, hogy kb két éve voltam utoljára olyan magyar meccsen, amin nem volt érintett a csapatom - én nem is tudtam. Nevezetesen arról van szó, hogy a játékvezetőknek azt kell elviselniük nagyjából minden egyes mérkőzésen, hogy egész meccs alatt nem csak az edzők és a nézők, hanem már a pályán tartózkodó játékosok is folyamatosan beszólogatnak nekik.

2010. szeptember 3., péntek

Folytatódik...


Azt hittük, hogy közel egy év elteltével végre le fog záródni a Hurricanes alapításával kapcsolatos mizéria. Sőt, tulajdonképpen azt hittük, hogy ez már jóval hamarabb le fog zárulni és gond nélkül tudunk készülni az őszi megmérettetésekre, valamint a jövő évi szezonokra.

2010. szeptember 1., szerda

Magyarországi Lacrosse Szövetség


Már korábban beszámoltam arról, hogy a magyarországi lacrosse egy nagy lépést tett a nemzetközi nyilvánosság felé azzal, hogy az FIL és az ELF felvette Magyarországot a tagjai közé.
Ezzel komoly lendületet kapott az itthoni központi lacrosse szervezet kiépítése iránti munka. Köszönhetően a már korábban is említett George Rohonczy munkájának, már fel is vettük a kapcsolatot egy amerikai lacrosse-felszerelést forgalmazó céggel. Ezzel egyidejűleg elkészült a Magyarországi Lacrosse Szövetség angol nyelvű honlapjának béta verziója (http://lacrosse.uw.hu/index.html), továbbá elindítottuk a szövetség Facebook-oldalát is (link a jobb oldalon).