2010. november 10., szerda

Patriots


A félreértések elkerülése végett már az elején fontosnak érzem leszögezni, hogy nem a new englandi csapatról van szó, hanem a legújabb horvát alakulatról. Ők a harmadik zágrábi csapat. Lényegében véve azok a játékosok alapították, akik a Zagreb Thunder ifejlődésével, irányával nem tudtak egyetérteni és azonosulni azzal. Ráadásul hasonló utat járnak be, mint amivel tavaly mi, a Budapest Hurricanes szembesülni kényszerültünk (csapatok közti ellentét, szövetségi akadályok, kacsingatás Ausztria felé).

Mivel az Amstetten Thunder két nappal az esedékesség előtt lemondta a barátságos meccsünket, veszélybe került az osztrák nevezésünk (ugyebár három kvalifikációs mérkőzést kellett volna lejátszanunk), de ezúttal az egyébként merev és a szabályokhoz végletekig ragaszkodő osztrák kommisszár, Christian Steiner megenyhült és megadta nekünk a nevezés jogát. Ennek ellenére - főleg a játékosok érdekeit szem előtt tartva - keresgéltünk, és Filip Vezmar (egykori Wolves-játékos) közreműködésével összehoztunk egy barátságos meccset a Zagreb Patriots ellen. Ez a meccs nekik is nagyon fontos volt, ugyanis az osztrák nevezési procedúrában nekik ez a második barátságos mérkőzés volt. (Nekik különösen jelentős kérdés, hogy Ausztriában el tudnak-e indulni 2011-ben, ugyanis a horvát szövetség nem adott nekik játékjogot).
Úgyhogy utaztunk Horvátországba. Egy elkésett ébredés és egy elképesztően hosszúnak tűnő buszutat követően érkeztünk meg Zágrábba. A még kis létszámú horvát csapatot a szerb Novi Sad Dukes kb 15 játékosa töltötte fel, így egy meglehetősen izgalmas mérkőzés előtt álltunk.
Bemelegítés, face-check és elkezdődött. A defense egész jól állta a sarat a kemény horvát-szerb futások ellen, azonban a passzok ellen problémáink adódtak. Mellette az offense hullámzóan (pl end zone interception), de haladt előre és megszereztük a vezetést Bencsics Márk 5 yardos futásával. A házigazdák első mezőnygól-kísérletét még blokkoltuk, de második alkalommal sikerrel jártak. Ez maradt a félidei eredményt. A harmadik játékrész legelső play-ében Bencsics Márk egy nagyon pontos passzt küldött Ujfalusi Ákos kezébe, aki köszönte és egy 70 yardos TD-t futott. Ezt követően még egy TD passz Tokaji Péter kezeibe (egy egészen hihetetlen elkapás volt), így 21 pontot szereztünk. A második félidő egyébként a káosz félideje volt számunkra. Rengeteg büntetést kaptunk szabálytalan felszerelés, túl sok játékos, delay of game, és hasonló hülye dolgok miatt. A játékosok, az edzők és a bírók is kicsit frusztráltak voltak, ennek tudható be, hogy Varga Ferencet egy elég ártatlannak tűnő szituációban kiállították. A bírói indoklás szerint a földön, bőven sípszó után ütött. Az érintett szerint erről szó sem volt. Mindenesetre az ellenfél keményen rohamozott és végül TD-t is szereztek. 21-11-nél fordult a két csapat a célegyenesbe. Ekkor már a csere irányítók, Szicherle Patrik, majd Bagdi Bence irányított. Az offense ekkor már sokat nem tett hozzá a meccshez, a defense-en volt a sor, hogy megőrizze a vezetést. És így is történt, néhány hosszú drive után rendre védőink jöttek ki győztesen. 21-11 lett a végeredmény.
Zágrábban ezzel megszereztük csapatunk első győzelmét. És edzősködésünk történetének első barátságos győzelmét. A meccs után egy hét szünet következik, majd elkezdődik a téli edzésprogram. Végre egy kis pihenés. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése