2021. június 20., vasárnap

A HFL döntőjében a Budapest Wolves

2021. július 10-én immáron tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a magyarországi amerikai football legfelsőbb osztályának döntője, a Hungarian Bowl. Tegnap pedig kiderült, hogy tizenöt alkalomból kilencedszer a Budapest Wolves is ott lesz a fináléban, miután hazai pályán megnyugtató fölénnyel legyőzte a Sharks csapatát.

Fotó: Kardifotó

Az alapszakasz legelső mérkőzésén egy nagyon feszült hangulatú összecsapásra került sor a két alakulat között és mindkét gárda elég sok hiába játszott. Akkor a Sharks offense-e és defense-e is a Wolves-é fölé tudott kerekedni és 35-28 arányú vereséget szenvedtünk. Ráadásul a mérkőzés során és végén több "győri"  játékos sportemberhez (majd győzteshez) nem méltó magatartást tanúsított, ezért a srácok nagyon komolyan készültek visszavágni. A védelem kifejezetten Chris Jeffrey-Griggs irányítóra és Benedek László elkapóra voltak nagyon kihegyezve, mindketten minősíthetetlen, football pályára nem illő stílusban viselkedtek az első meccsen. 
Ha a visszavágás lehetősége nem lett volna elég motiváció a Wolves számára, az idei fura versenykiírás mindenképpen megadta a kellő motivációt. Az eredmények ugyanis úgy alakultak, hogy amennyiben 7 pontnál nagyobb különbséggel le tudjuk győzni a Cápákat, úgy az utolsó fordulótól függetlenül mi jutunk a HFL döntőjébe.
Ezzel a mentalitással és ilyen célokkal készült az egész csapat a szombati derbire.

Fotó: Kardifotó

Az időjárás egészen szélsőséges volt ezúttal is. A nyúli alapszakasz meccsünkön ömlött az eső és hideg volt, most szikrázó napsütésben és hőségben (a pálya felszínén 43 fokot mértek) játszottuk le a mecset. Játékosainkat komolyan készítettük a szélsőséges körülményekre, már szerdától el kellett kezdeniük a folyamatos hidratálást, hogy ne legyen ebből problémájuk és bírják majd végig a kánikulát, ezért a srácok többsége egészen jól viselte az idei első forró meccsünket. 
Fejben is nagyon készültek a játékosaink, támadó és védő oldalról egyaránt alaposan kielemeztük az ellenfél játékát és elkészültek a game planek. Lehetett hallani mindenféle pletykákat, hogy a Sharks sztár-védője, Máximo González nem tud visszajönni a mérkőzésre (előtte levő héten haza kellett repülnie Mexikóba állásinterjú miatt, de a meccsre vissza tudott jönni végül Magyarországra), illetve, hogy számos játékos hiányozni fog, de mi úgy készültünk, hogy teljes csapattal kell majd szembenéznünk. 

A mérkőzés még el sem kezdődött, Jeffrey-Griggs-nek sikerült máris megadnia az alaphangot. Csapatunk bevonulásánál végig a pályán ácsorgott és kifigurázta a bevonulási koreográfiát. A tiszteletlenség és a sportszerűtlenség ilyen szintű megnyilvánulásával edzői pályafutásom során még nem találkoztam, tulajdonképpen még most, egy nappal a meccs után sem találok erre megfelelő szavakat. Nem tudom, hogy az import játékosnak mi volt ezzel a célja (és a Sharks edzői stábjának, hogy ezt hagyta), de nem hiszem, hogy azt a hatást váltotta ki, amit szeretett volna. Bár meg voltam győződve róla, kellőképpen felkészültünk mind stratégiailag, mind pedig mentálisan a meccsre, de az ellenfél irányítójának ilyen szintű gyökérsége után a játékosaim szemében azt láttam, hogy ezt a meccset a Sharks nem fogja tudni megnyerni. 
Elkezdődött a mérkőzés és az offense-ünk néhány nagyon bíztató futással gyorsan az ellenfél területére jutott, azonban Darrell Lynn Tate az egyik handoffot rosszul vette át és az elejtett labdát a Sharks védelme szedte össze. A megszerzett labdával azonban a vendégek nem tudtak élni, négy kísérlet és 9 és fél yard megtétele után voltak kénytelenek lemenni a pályáról. A folytatás sem az offense-ek tündökléséről szólt. Előbb Bencsics Márk és a Wolves-offense vesztette el a labdabirtoklás jogát a negyedik sikertelen kísérlet után, majd a Sharks támadóit parancsoltuk le 3 play után. Az első negyed utolsó teljes támadó drive-ját a Wolves vezette és egy punttal ért véget. 
Az első pontszerzésekre egészen a félidő végéig kellett várni. A második negyedben előtt a Cápák offense-e kényszerült puntolni, majd a Wolves támadósora veszítette el a labdát tuqnover on downs-szal. Már a two-minutw warning környékén indította következő támadó sorozatát a Sharks támadó alakulata. Egy szépen, szisztematikusan felépített támadósorozatot mutattak be a vendégek, melynek végén Jeffrey-Griggs egy 36 yardos hosszú passzt varázsolt Andres Fernandez kezébe. A passzról sajnos Győrffy Ádám nagyjából egy lépésnyire maradt csak le. Benedek László értékesítette az extra pontot és ezzel 0-7-es vezetést szereztek a Cápák. A touchdownt követően Jeffrey-Griggs úgy gondolta, az ünneplésnek akkor választja a legjobb formáját, ha odafordul a mi oldalvonalunk felé, "flexel" nekünk és szövegel. Nehéz volt ezzel is bármit kezdeni, az biztos, hogy még kevésbé lett szimpatikusabb. Alig néhány másodperc volt már hátra az első félidőből, amikor az offense-ünk még pályára lépett. És ha már így tettek, akkor gyorsan ki is egyenlítettek. Eg tökéletesen kivitelezett passz play-jel a Bencsics Márk-Bartos Ferenc duó szerezte meg csapatunk első pontjait, Horváth Balázs extrájával sikerült kiegyenlítenünk. 7-7. A Sharks ekkor már csak egy térdelés erejéig tudott feljönni a pályára és véget is ért a főleg defense-ek csatáját hozó első félidő.

Fotó: Weisz Tamás

A nagyszünetben kellett némi változtatást eszközölni mind a támadó, mind pedig a védő oldalon. Az offense-ben sajnos Farkas Géza megsérült, így nem tudta vállalni a folytatást, ezért Maxim Nedzelsky linebacker váltott mezszámot és állt be az offensive line-ba. Defense-ben pedig inkább a koncepcióban váltottunk, David Richardsont hátrahúztuk safety pozícióba. 
A második félidőt a Sharks támadóalakulata kezdte, azonban egy chop block büntetést követően olyan helyzetbe kerültek, hogy 3 & outtal ért véget a drive. Az offense-ünk ezzel szemben elkapni látszott a fonalat. Egy hosszú drive végén negyedik próbálkozásra Danku Dávidnak sikerült nagyjából 2 yardról begyötörnie a labdát az end zone-ba (amit egyébként a betömörült vendég defense nagyon szépen védett). Mivel tudtuk, hogy nem elég a győzelem, hanem legalább 8 pontos különbségre van szükségünk, ezért az extra pont rúgása helyett 2 pontos kísérlet mellett döntött Kovács István. Bár a futó Danku Dávidot a Sharks-defense megállította még a line of scrimmage előtt, de a rutinos válogatott runningbacknek még volt annyi lélekjelenléte, hogy a labdát tovább passzolja Szatlmayer Richárnak, aki pedig be tudta vinni a labdát az end zone-ba. Ezzel megszereztük a vezetést. 15-7. A következő defensive drive-unk a meccs mélypontja volt a mi szempontunkból. Előbb, egy hosszabb irányító futást követően a feszültség kitört pár játékosból és egymással elkezdtek kiabálni, ráadásul az edzői stábból is volt némi kiabálás, ezért időt kellett kérnem, hogy megnyugtassam a kedélyeket. Sajnos a nyugalmat csak kifelé tudtam kommunikálni, és a feszültség a következő play után belőlem is kirobbant, egy sikeres védőmunkát követően (amikor tényleg kapott egy nagyot) odaszóltam (magyarul) az ellenfél amerikai irányítójának. Amúgy semmi káromkodó szót vagy becsületsértő dolgot nem mondtam ("Na, most picsogj!"), azonban egy edző ne szóljon be a pályára az ellenfél játékosának - még akkor sem, ha az az ellenfél tiszteletének a legkisebb jelét sem mutatja (sőt) és még akkor sem, ha a játékos folyamatosan beszólogatott korábban az ellenfél játékosainak és a kispadunknak - büntetlenül. Barabás Balázs referee teljes joggal zászlót dobott a megjegyzésemre és 15 yarddal büntette a csapatot. Még most is rosszul érzem magam a dologtól, mert hátrányos helyzetbe hoztam a csapatomat, ráadásul eddig 16 év edzősködés során egyetlen alkalommal sem kaptam még zászlót és úgy gondolom ez a fajta viselkedés nem méltó hozzám és az általam képviselt mentalitáshoz. A hibámat a következő play-ben David Richardson megmentette, ugyanis a Sharks irányítójának a passzát egy tökéletes vetődéssel leszedte a levegőből. Sajnos erre az interceptionre a saját 1 yardos vonalunkon került sor, így nagyon nehéz helyzetből indulhattak a támadóink. 
Nem is indult igazán jól a már negyedik negyedbe átnyúló drive-unk, néhány play-t követően puntolni kényszerültünk. A 4th & 4 távolságról végrehajtott puntunknál azonban a visszahordó csapat szabálytalankodott és az 5 yardos büntetés éppen elég volt egy first downra. Ismét néhány támadó play következett, azonban szabálytalanságok és büntetések nehezítették az offense előre haladását. Harmadik kísérlet következett a saját 18 yardosunkról és vagy 25 yard kellett volna a first downhoz. Ekkor pedig jött a nap play-e: egy runningback screens követően Danku Dávid keresztül tudott törni a teljes védelmen és egy 82 yardos nyargalást követően tovább növelte előnyünket, melyet Horváth Balázs még egy extra ponttal is megfejelt (22-7). A Sharks a következő drive-ban elkezdett erősen passzolni és a visszahúzódó védelmünk ellen volt is kettő 10 yard környéki elkapásuk. Azonban, amikor megpróbáltak meglepni minket pár futással, hirtelen lehetetlen helyzetbe kerültek és végül turnover on downs-szal mentek le a pályáról. A lehetőséggel az offense élt is, és a mérkőzés utolsó pontjait Horváth Balázs mezőnygólja jelentette (25-7). Mivel ekkor már az utolsó percen belül voltunk, a továbbjutás sorsa (ugye a legalább 8 pontos győzelem) már eldőlt. Ennek ellenére egy nagyon csúnya jelenetnek lehettek tanúi a nézők. Az egyébként nagyon jófej, sportszerű és alapvetően kellemes emberként közismert és közkedvelt Andres Fernandeznél (aki egyébként a válogatott receiver edzője és a győri utánpótlás alfája és omegája) is elszakadt a cérna, nekiment Hegedűs Bálintnak, majd a Bálint sisakját letépve megütötte őt. Természetesen azonnal kiállították és legalább egy (de inkább több) mérkőzéses eltiltás is vár rá. Ez a felettébb sajnálatos jelenet azonban nagyon hűen tükrözte a pályán dúló indulatokat. Nem néztem utána (nem is tudom, hogy hol lehetne), de talán példátlan itthon, hogy a meccsen összesen 7 unsportsmanlike conduct büntetés került kiosztásra, kettőt kaptunk mi, ötöt a Sharks. Ebből a szempontból ez egy nagyon csúnya meccs volt. 
A nap végén azonban csak egy dolog számít: hoztuk a kötelezőt és idén sem rendeznek Hungarian Bowlt a Budapest Wolves nélkül. 

Fotó: Kardifotó

A mérkőzés drive chartja:

1. NEGYED

WOL: Fumble lost
SHA: Turnover on downs
WOL: Turnover on downs
SHA: 3 & out
WOL: Punt

2. NEGYED

SHA: Punt
WOL: Turnover on downs
SHA: Touchdown (Jeffrey-Griggs, Fernandez - PAT: Benedek) 0-7
WOL: Touchdown (Bencsics-Bartos - PAT: Horváth) 7-7
SHA: End of Half

3. NEGYED

SHA: 3 & out
WOL: Touchdown (Danku - 2-pt. conv.: Szatlmayer) 15-7
SHA: Interception (Richardson)

4. NEGYED

WOL: Touchdown (Bencsics-Danku, PAT: Horváth) 22-7
SHA: Turnover on downs
WOL: Field Goal (Horváth)
SHA: End of Game
 
Az, hogy a folytatás hogyan fog alakulni, nevezetesen, hogy a Fehérvár Enthroners elleni utolsó, teljesen tét nélküli alapszakasz mérkőzésnek mi lesz a sorsa, azt még nem tudjuk, a döntésnek hétfőig kell megszületnie. 
Ami biztos, hogy a csapat 2021. július 10-én ott lesz a XV. Hungarian Bowlon a székesfehérvári First Fielden, ezért ha valaki szeretné élőben végigszurkolni, EZEN A LINKEN tud jegyet venni. (A részvétel védettségi igazolványhoz kötött.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése