2012. október 6., szombat

Hurricanes @ Rebels

30-14 arányban legyőztük a HFL utolsó mérkőzésén az Újbuda Rebels csapatát. Ezzel veretlenül, 3-0-s mérleggel jutottunk a döntőbe, ahol a Budapest Wolves lesz ismét az ellenfelünk.
Azt gondolom, erről a mérkőzésről óriási nagy hiba lenne sokat elmélkedni. Volt egy csapat, ami tudásának kb 70-80 %-át mutatta meg (ezek lennénk mi) és volt egy szabálytalanul, sokszor sportszerűtlenül játszó ellenfél (ez lenne a Rebels). Kb erre számítottunk, nincs ezen nagyon mit elemezni.
Félidőben még 14-10 arányban vezetett a hazai csapat, de az offense és a defense is kicsit összekapta magát, a defense nem engedett több pontot a második játékrészben az offense pedig még hozzátett 3 TD-t.

Sokat gondolkodtam azon, hogy a játékvezetésről is írhatnék jópár dolgot, hiszen azt gondolom, főként ők hibáztathatók azért, hogy ennyire feszült és sportszerűtlenségekkel, súlyos szabálytalanságokkal tarkított meccs lett az utolsó alapszakasz mérkőzésünk. De inkább nem írok többet erről.

Ami a legfontosabb: a Hurricanes 2012. október 22-én döntőt játszik a Budapest Wolves ellen. Két hetünk van felkészülni és egy nagyon jó mérkőzésre van kilátás egy nagyon jó ellenfél ellen.

9 megjegyzés:

  1. Elárulnád nekem a sportszerűtlen és szabálytalan dolgokat? Merő kíváncsiságból mindössze

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Late hit, block in the back(amiből sérülés is származott),temérdek facemask és illegal use of hands, LT/RT nem a vonalon álltak, gáncsolás(amiből szintén lett sérülés). És ezek csak azok amiket NEM fújtak be.
      Valamint erős a gyanúm, hogy sok hurricanes játékos édesanyjának a foglalkozását sem a legsportszerűbb közönséges formában megtippelni.
      Remélem kielégíti a kíváncsiságod!

      Törlés
  2. Teljes mértékben, teljesen szabályos a receiver átkarolja a CB lábát, a rúgót a labda elrúgása után földbe tiporni, a földön fekvő receiver hátába belecsúszni fejjel, facemask, block in the back, holdingok tömkelegét végrehajtani és sorolhatnám tovább. Ezek teljesen szabályos, és tisztességes dolgok, pont egy focipályára valók, nem mondom, hogy nem hibáztunk, az az ominózus gáncsolás ha egyről beszélünk egy labdahordót így sikerült elérni, nem play után volt, nem volt sípszó, csak miután földet ért a játékos, tudtommal nem tíltja a szabály, lehet nem épp tisztességes, de a receiver lábát átkulcsolni SEM!!!! Megvoltak véleményem szerint mindkét oldalon a felesleges durvaságok, de nem a szándékos sérülésokozás volt szerintem a terv egyik oldalon sem!!! Jó dolog másban a szálkát is megtalálni magunkban meg a gerendát sem, de nem biztos hogy igaza van a szónoknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ezt inkább hagyjuk... (Bár bevallom, jól mulatok)

      Törlés
    2. Felőlem hagyhatjuk ahogy gondolod, de ha mulatsz rajta ha nem sajnos ez is beletartozik a teljes rálátásba. Nem vitatkozni akarok Veled, mert nincs értelme ahogy látom, eldöntötted hogy igazad van és kész. Ha értelmesen tudunk beszélgetni beszélgethetünk. de ettől a korábbi hozzászólásom ahogy Te is írtad a cikkben (ez lenne a Hurricanes)

      Törlés
    3. Naná, hogy igazam van!

      Törlés
  3. Ja és a LT,RT fejének a belső falember csípőjénél nem lóghat hátrébb, nem kell a vonalon állni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod, ebben nagyon igazad van. A gond csak az, hogy a ti tackle-jeiteknek az esetek túlnyomó részében inkább a guard csípőjénél volt a feje ;)

      Törlés