Ahogy azt a közösségi média felületekről sokan tudják, volt szerencsém két hetet eltölteni Los Angeles-ben. A kaliforniai utamat viszonylagos részletességgel a személyes blogomon meséltem el, azonban jelentős sport érintettsége is volt ennek a kalandnak, erről az alábbiakban számolok be.
Sajnos - vagy nem sajnos, ezt bárki szabadon eldöntheti - a meglátogatott sporteseményekhez kapcsolódóan nem tudok kikerülni néhány személyes vonatkozású dolgot is, így némi kiegészítő élménybeszámolót is csatolni fogok a mondandómhoz.
A lényeg az, hogy a Hálaadást megelőző és követő hetet Los Angeles-ben töltöttem, és nagy szerencsémre három amerikai football mérkőzést is meg tudtam nézni, hiszen mind a Rams, mind a Chargers, mind pedig a Southern California Trojans hazai pályán játszott ott tartózkodásom idején. Sőt, valójában még lehetőségem lett volna egy pasadenai kirándulásra a USC és a UCLA college meccsére, de úgy döntöttünk végül, hogy a három mérkőzés az bőven elég lesz - élmény és anyagi tekintetben is.
A jegyeket egyébként már a nyár folyamán megvettük. Van egy Vivid Seats nevű alkalmazás - igazán jelezhettem volna előre, hogy a posztom termékmegjelenítést tartalmaz -, amelyen keresztül lehet viszonylag jó áron jegyeket találni. Természetesen az emberi fogyasztásra elérhető árú jegyek főleg a stadionok magasabb szektoraiba szólnak, de legalább lehet venni.
Emellett, ha az ember autóval kívánja megközelíteni az eseményeket - Los Angeles-ben ez gyakorlatilag nem is opcionális -, akkor mindenképpen érdemes előre parkolójegyet venni (ezt is lehet a Vivid Seats-en intézni). Ugyanis a stadionok parkolója egyrészt elképesztően drága (a SoFi Stadium parkolójában 250 USD-tól (azaz közel 100 ezer Forinttól) kezdődnek a parkolójegyek a meccsek napján, másrészt pedig szinte lehetetlen oda jegyet szerezni a kapacitásbeli problémák miatt. Ráadásul ott az sem játszik, hogy az ember leteszi a kocsiját valami kis utcában, mert szimplán nincs olyan hely, ahova le tudná tenni. A mérkőzésnapokon délután minden olyan helyet, ahol mondjuk kettőnél több autó elfér, előre foglalással adják ki, és ahogy azt megfigyeltük, minden ilyen hely délutánra már “sold out”. Ténylegesen elég drága a parkolójegy, még a stadionparkolón kívül is, ahogy egyre távolodunk a helyszíntől, úgy lesz egyre megfizethetőbb az ár. Várhatóan a parkolójegy foglalása során valamit elnézhettünk, ugyanis sikerült közel 4 mérföldre a stadiontól lefoglalnunk a parkolóhelyet egy parkolóházban. A meccs előtti-utáni egy-egy órás inglewoodi séta nem tűnt a legjobb ötletnek, végül aztán persze semmi probléma nem volt, csak kissé fárasztó volt. A USC meccsnél már sokkal jobb volt a helyzet, hiszen a kampusz egyik parkolóházában sikerült helyet foglalnunk magunknak.
Rams vs Eagles - 11.24. SoFi Stadium
November 24-én vasárnap a Los Angeles Rams az SNG (vasárnap esti meccs) keretében fogadta a Philadelphia Eagles csapatát. Érdekes volt látni, hogy eleve rengeteg Eagles drukker érkezett, szerintem azt sem lenne túlzás állítani, hogy a lelátók közel felét a zöld-fehér drukkerek “lakták” be. Először ezen elcsodálkoztam, mert Philadelphia azért nem két percre van LA-től. Aztán jobban belegondolva azért a vendég drukkerek nagy aránya nem is olyan meglepő, hiszen Los Angeles-nek több, mint 20 éven keresztül nem is volt csapata, egész biztos, hogy az Eagles drukkerek komoly hányada helyi rajongó volt.
Maga a mérkőzés egyébként nem volt túl jó. A Rams az első támadó drive-ban rögtön el is veszítette a labdát, majd a szépen defensive stand után a következő drive-ban szépen végigment a pályán és touchdownt szerzett … onnantól kezdve viszont csak szenvedtek. A másik oldalon Saquon Barkley running back talán a szezonban a legjobb meccsét hozta, futásaival a hátán vitte csapata offense-ét és az Eagles egészen simán, nagyjából drive-ról drive-ra növelte az előnyét. Nagyon durva, de a 37-20-as végeredmény talán még nem is tükrözi azt a hatalmas fölényt, amiben a vendégek játszottak. Los Angeles hiába ünnepelte a frissen World Series győztes Dodgers-t, hiába ünnepelték a Rams legutóbbi Super Bowl győzelmének 25. évfordulóját (még a Kurt Warner, Torry Holt, Marshall Faulk, Isaac Bruce fémjelezte brutál offense-zel), a csapat nagyjából semmit sem mutatott a közönségnek. Bár az első félidőben még kulcsfontosságú defense play-eknél nagyon nagy volt a hangja a lelátóknak, a negyedik negyed első felétől elkezdett kiürülni a station. Barkley 72 yardos touchdown futását és az arra (már garbage time-ban) “válaszul” érkező Rams touchdown drive-ot már gyakorlatilag csak Eagles-drukkerek látták.
Amit még erről a mérkőzésről el tudok mesélni, az az, hogy “szerencsénkre” sikerült egy Eagles bolyba beülnünk. Elmondhatom, hogy amik sztereotípiaként keringenek a Philadelphia drukkereiről, na az mind igaz. Az első negyed közepén már atomrészegen dülöngéltek és kiabáltak a nézők, egy-kettően a testi épségét is féltettem a meredek lépcsőkön. Az is jellemző volt, hogy bár kicsit hallgatóztam, hogy valami szakmai jellegű észrevételt mond-e valaki a meccs során - hát nem. Az első valamirevaló szakmai beszélgetés két srác között hangzott el, már hazafelé a stadionból.
Chargers vs Ravens - 11.25. SoFi Stadium
Egyetlen napot kellett csak várnunk a következő meccsélményünkre, hiszen másnap, hétfőn, 12. játékhét záró akkordjaként, a MNF keretében látta vendégül a Los Angeles Chargers a Baltimore Ravens csapatát. Nyilván a vendégek voltak az esélyesek, ennek ellenére én nagyon drukkoltam a Chargers győzelméért, leginkább a vezetőedző Jim Harbaugh miatt (akivel Rómában, a University of Michigan tavaszi edzőtábora során személyesen is volt lehetőségem beszélgetni). A vezetőedzők személye egyébként extra fűszert adott ennek a mérkőzésnek, hiszen a Ravens vezetőedzője időtlen idők óta Jim testvére, John. A korábbi Har-Bowlt (a 2012/2013-as szezont záró Super Bowlt) John nyerte 34-31 arányban, most itt volt a lehetőség a visszavágásra.
Érdekes volt, hogy bár ugyanabban a stadionban játszott a két csapat, mint ahol egy nappal előtte voltunk, mégis teljesen más volt az élmény. A nézőközönség, dizájn, de még a büfék kínálata is más volt. Gondolom, hogy mivel a Chargers San Diegoból érkezett, ezért főleg a latin közösség ízlésére támaszkodva alakult az egész látványosság. És meg kell, hogy mondjam, a hangulat sokkal jobb volt, mint a Rams meccsen. Nyilván ez egy szubjektív kijelentés, de még számokkal is alátámasztható, hiszen amikor igazán kellett a közönség hangja, akkor mindig kiírták, hogy mennyi decibellel zúgnak a lelátók. A Rams meccsen a legnagyobb hangzavar során is 105 dB-t mértek, míg a Chargers meccsen a rekord 127 dB volt. Ami azért elég komoly dolog. Hozzátartozik a történethez, hogy arányaiban szerintem több volt a hazai drukker, mint a Rams meccsén.
Sajnos a pályán látottak nem váltották be az egyébként kifejezetten lelkes közönség várakozásait. Bár a végeredmény egészen szoros volt, de a 30-23-as eredmény annak volt köszönhető, hogy a Ravens megnyugtató, két labdabirtoklásnyi előnye mellett a garbage time-ban szerzett a Charges még egy touchdownt, nem egészen egy perccel a mérkőzés vége előtt.
Pedig az első drive-ban, mint kés a vajon ment végig a Chargers offense-e vagy 70 yardon keresztül a Ravens védelmén, ráadásul utána, néhány oda-vissza puntot követően egy field goallal 10-0-ra növelték az előnyüket a hazaiak. Aztán a Ravens sebességet váltott és a harmadik negyed végéig két touchdownt és egy field goalt szerzett, amire a Chargers csak két mezőnygóllal tudott válaszolni. Alapvetően a Ravens védelme lassan mondhatjuk, hogy évtizedek óta a liga elitjéhez tartozik, ezen a meccsen is nagyon szép munkát végeztek, folyton a backfielden voltak, jópár sacket is regisztráltak. Emellett a Justin Herbert vezette offense csak vergődött, 100 yard alatt maradtak futásban és döbbenetes mennyiségű labdát droppoltak el az elkapók (mondjuk közel sem annyit, mint Puca Nacua egy nappal korábban a Rams-ben…).
A harmadik negyed végén egyébként még fej fej mellett volt a két csapat, egyetlen ponttal vezetett csak a Ravens, de a játék képe alapján egyértelműen jobbak voltak sajnos. Aztán jött a negyedik negyed és a kegyelemdöfés, két kb. egészpályás touchdown drive-ot vitt végig a baltimore-i offense, amire a Chargers kettő three-and-outtal tudott csak “válaszolni” és ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Az utolsó játékrész második Ravens-touchdownja után szépen elkezdtek kiürülni a lelátók, a Chargers garbage time touchdownját jó, ha a nézők fele látta már.
Érdekes, hogy ezen a meccsen már sokkal több szakmai észrevételt, kritikát, sőt elemzést hallottam a lelátón és egyáltalán a hangulat is sokkal jobb volt. Sokkal kevesebb volt a részeg is, mint az előző mérkőzésen, valahogy az egész határozottan jobb élmény volt, mint a Rams meccs.
A boltok, a többféle ételt kínáló büfék, a zene valahogy úgy tűnt, mind fontosabb a nézők jó részének, mint a pályán rohangáló emberkék. Egyébként felmerült az is, hogy mennyire messzire fent ültünk a lelátón. Nekem azért tetszett ez így, mert ténylegesen simán be lehetett látni az egész pályát, ha meg valamit jobban meg akartam nézni, a SoFi óriáskivetítőink minden nagyon szépen látszott.
Az is mindenképpen említést érdemel, hogy mennyire komoly, ahogy megszervezik a mérkőzésre való be- és kijutást. Már befelé menet is rendőrök (vagy valami egyenruhás emberek) irányítják a forgalmat és terelik a stadion felé az egyre duzzadó embertömeget és gyakorlatilag probléma nélkül segítenek bejutni az elképesztő mennyiségű nézőnek a stadionba. Közben persze a gépjármű-forgalom meghal teljesen egy rövid időre, azonban erre egyrészt az autósok is fel vannak készülve, másrészt szépen kitáblázott kerülőutakkal igyekeznek segíteni az ő dolgukat is. Senki sem anyázik, senki sem dudál vagy eőszakoskodik. Mindenki szépen megvárja, hogy tovább tudjon haladni. Kifelé pontosan ugyanez a helyzet, csak talán még intenzívebb az emberáradat - amit fennakadás nélkül vezetnek el a szélrózsa minden irányába. Nagyjából fél óra alatt a stadion kiürült, ami 70000 ember mellett szerinten igencsak szép teljesítmény.
Trojans vs Irish 11.30. LA Memorial Coliseum
A los angeles-i út során azonban a legjobban nem a két NFL-meccset vártam, hanem a USC Trojans és a Notre Dame Fighting Irish college mérkőzését. Anélkül, hogy nagyon előre szaladnék, azt gyorsan ki is tudom emelni, hogy nem is kellett csalódnom.
Az előzményekről annyit mindenképpen érdemes elmondani, hogy a USC-Notre Dame párosítás egyike a college football legrégebbi és legkomolyabb rivalry-jeinek. A rivalizálás története 1926-ra nyúlik vissza és összesen 91 összecsapást számlált. Ebből 49 alkalommal a Fighting Irish, 37-szer pedig a Trojans jött ki győztesen (5 döntetlen is volt). Nem túlzás kijelenteni, hogy a két egyetem kellőképpen utálja egymást, sikeresen tartják életben a rivalry tüzét.
Hogy ez engem miért is érint személyesen? A legelső college meccs, amit láttam, (ha jól emlékszem) egy USC - Oregon State összecsapás volt még 2004-ben, amikor a Trojans 0-13-as hátrányból fordított és nyerte meg a meccset. Onnantól kezdve ők az én csapatom. Ráadásul 2005-től kezdődően Kovács Zsolti, Zagyva Balázs és Kismihály Gábor (mindhárman Irish-drukkerek) barátaimmal együtt rengeteg college meccset néztünk meg, köztük jópár USC-Notre Dame összecsapást is. Akkor nekem felkerült a képzeletbeli bakancslistámra, hogy ezt a párosítást egyszer meg szeretném nézni, mégpedig a USC pályáján.
Nos, 2024. november 30-án a Los Angeles Memorial Coliseumban lehetőségem volt élőben megnézni a Trojans és a Fighting Irish mérkőzését, nem kérdés, hogy egy álmom vált valóra azáltal.
A USC szezonja közel sem úgy alakult, ahogy azt előzetesen tervezeték az egyetemen, Top-25-ös csapatként vágott neki a Trojans a szezonnak majd végül 6-6-os mérleggel a B1G konferencia alsó felében zárta az idényt. Volt néhány igen fájó vereség menet közben, ugyanakkor egy héttel korábban 19-13 arányban legyőzték a városi rivális UCLA Bruins-t Pasadenában, ezért a legtöbben (többek között én is) optimistán (bőven túlzott optimizmussal) várták az ötödik helyen rangsorolt Irish elleni meccset.
Mivel a parkolóház nagyjából tíz percnyi sétára volt a Coliseumtól, így vagy másfél órával a kickoff előtt már a stadionban voltunk. A stadionon kívül az egyetemi diákság addigra már hatalmas bulit szervezett. Sátrak, zene, kaja-pia, rendezvények, előadások mindenfelé. A stadionban pedig mindenféle büfék működnek, a szokásos hely barbeque ételek (hot-dog, hamburger) mellett mexikói és ázsiai ételek komoly választékával készültek. Sőt, volt egy foodtruck, ami csak édességet árult. Az egyetemi shop is tömve volt, gyakorlatilag minden nem és minden korosztály részére volt bőven választék.
Aztán kezdődött a mérkőzés.
A hangulat a lelátókon végig egészen remek volt, a hazai drukkerek végig együtt éltek a mérkőzéssel, a Marching Band által játszott zenékre hosszú évek alatt megkoreografált “választ” adtak a drukkerek, szóval összességében egészen szuper volt az élmény.
A pályán is nagyjából a hazaiak szája íze szerint alakultak a dolgok - legalábbis annyiban, hogy az előre várható vendég-dominancia elmaradt.
Egy masszív Trojans drive-val indult a mérkőzés és a vendégek red zone-ja közelébe jutottak a hazaiak, rácáfolva ezzel azokra az előzetes elemzésekre, amelyek arról szóltak, hogy nincs a USC fegyvertárában olyan eszköz, ami az Irish védelmét fel tudná törni. Lincoln Riley vezetőedző rögtön az első drive-ban - pestiesen szólva - kirakta a tökeit az asztalra, a nagyjából biztosnak tűnő mezőnygól helyett 4. és 2 szituációban hívott egy pass play-t. Ugyan Jayden Maiava irányító passza sikeres volt, de csak egy yardot tudott hozni, így a Notre Dame támadhatott. A vendégek nyitó drive-jának hőse Jeremiyah Love running back volt, a Trojans defense egyszerűen nem talált ellenszert a futásaira és egy viszonylag sima touchdownt szerzett a Notre Dame. A viszonylag gyorsan bekapott touchdownra a USC offense-ének nem volt válasza, ellenben a defense megvillant és a Fighting Irish red zone-jának küszöbén labdát szerzett. A kapott lehetőséggel élt is a hazai támadó alakulat és a második negyed elején kiegyenlített a Trojans. A USC védelem nagyon szépen megállította a következő Notre Dame offensive drive-ot is, 4. és 9 szituációban azonban a vendégek egy trükkös play-hez nyúltak és a fake puntból egy sikeres passzkísérlet lett, amivel életben tudták tartani a drive-ot. A first downnal azonban nem tudtak élni és a második negyed egy állóháborúvá vált a két csapat között. (Az Irish egy alkalommal eljutott egy mezőnygól kísérletig, azonban a rúgás kimaradt.) Alig egy perc maradt hátra az első félidőből, amikor előbb a Notre Dame, aztán a Trojans szerzett egy-egy touchdownt egy-egy 12 yardos passzból. A félidőben tehát 14-14-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A félidő is tartogatott érdekességet: Caleb Williams (a USC korábbi irányítója, aki 2022-ben Heisman Trophy győztes volt és jelenleg újoncként a Chicago Bears foglalkoztatja kezdő irányítóként) 13-as számú mezét a félidőben a program ünnepélyesen visszavonultatta.
A második félidőt a Notre Dame kezdte támadással és rögtön pontokat is szereztek. (Ezt a drive-ot még nem láttam, mert a büfében álltam sorba…) Szerencsére a hazai választ sem váratott sokáig magára (és ezt már én is láttam), Maiava egy egy yardos futással egyenlített. Rögtön a következő drive-ban az Irish irányítója, Riley Leonard is lábon szerzett touchdownt és ismét előnyhöz juttatta a vendégeket. A harmadik negyed hátralévő részében a USC defense nagyon szépen állta a sarat és nem engedett teret a Notre Dame offense-nek, azonban a Trojans offense sem talált fogást az Irish defense-en. Maiava előbb egy interceptiont dobott, majd a következő drive-ban nem sikerült egy negyedik kísérletet teljesíteniük. A harmadik negyed legvégén pedig már nem bírta idegekkel a Trojans végelme és egy nagyon csúnya és látványos elváltásnak köszönhetően egy hosszú passzal az Irish már két labdabirtoklásnyi előnybe került. A Notre Dame-nek innentől kezdve nem volt sürgős, pörgették az órát, de újabb pontokat nem tudott szerezni a vendég offense. A negyedik negyed közepére aztán újra “lőtávolba” került a hazai csapat, Ja’Kobi Lane touchdown-elkapásával egy labdabitroklásnyira olvadt a vendég előny. Egy remek defensive stand után még bőven volt idő az egyenlítésre és a USC offense ennek megfelelően dolgozott. Egészen az ellenfél red zone-jáig haladt előre a támadó sorozat, ekkor azonban Maiava egy első és 10 szituációnál gyakorlatilag a goal line-on eladta a labdát, az interceptionnel pedig Gray 99 yardon keresztül futott vissza. Az egyenlítés helyett így 4 perccel a vége előtt ismét két labdabirtoklásnyi hátrányba került a hazai csapat. Innentől kezdve nagyon sürgős kezdett lenni már a dolog, nagy tempóban támadt is a USC és ismét egészen goal line-ig jutottak. A hazai nézők teljes döbbenettel nézték, ahogy Maiava passzát a goal line-on ismét egy Fighting Irish defensive back húzta le és ezúttal 100 yardon keresztül hordta vissza az interceptiont és szerzett touchdownt. Ezután a hazai nézők jókora százaléka fogta magát és hazament. Ők már nem látták, hogy Ja’Kobi Lane - már abszolút garbage time-ban - megszerezte aznapi harmadik touchdown elkapását, de ez már csak arra volt elég, hogy kicsit kozmetikázza a végeredményt.
Bár Jayden Maiava, a USC sophomore irányítója 360 yardot és 5 touchdownt passzolt, a három eladott labdája - főleg az utolsó kettő - a győzelembe került. A két labdabirtoklásnyi vereség egyébként a mérkőzést megelőzően egy teljesen reális várakozás lehetett volna, azonban a meccs alakulása alapján nem tűnik túl reálisnak. Tény, hogy a vendég csapat az egész meccs alatt jobban játszott, de nem voltak kellőképpen hatékonyak, így a hazai vereség végül egészen nagy csalódást keltett a rajongókban. A 6-6-os mérleg bőven alalmúlta a szezont megelőző várakozásokat és elvárásokat, a közösségi média tele volt Lincoln Riley vezetőedzőt kritizáló posztokkal és kommentekkel.
UPDATE: December 27-én a USC 35-31 arányban legyőzte a Texas A&M-et. Ez egy kis szépségtapasz a csapat egész szezonjának végén.
A Notre Dame 11-1-es alapszakasz végeredményével a power rankings 5. helyén végzett és ezzel kiharcolta a helyét a College Football Playoff-ban. Az első körben az ellenfelük az Indiana Hosiers lesz.
UPDATE: A rájátszás első körében a Fighting Irish 27-17 arányban simán verte az Indianát. A negyeddöntőben a második kiemelt Georgia Bulldogs lesz az új év első napján.
 |
| Forrás: ncaa.com |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése