2015. október 16., péntek

Végjátékhoz közel az amerikai baseball ligában

Végjátékához közeledik az MLB (Major League Baseball) versenysorozata.
A profi baseball liga csapatai kettő főcsoportba (az ottani elnevezés szerint kettő ligába) tömörülnek, van az American League és a másik a National League. Tegnap a két liga elődöntő szériáinak utolsó mérkőzéseire került sor - kisebb meglepetés is született.


2015. szeptember 29., kedd

Magyarország - Csehország

Szentirmai Zoltán jóvoltából íme a magyar válogatott első mérkőzése vágott formában.


2015. szeptember 27., vasárnap

Az első válogatott mérkőzés

Nem indult számomra valami kellemesen a mai délután. A parkolók tömve voltak és az alternatív lehetőségek vadászata közben küszöbig süllyedt az autóm egy "aprócska" tócsában. De az arra járó segítőkész fiatalok végül - szó szerint - kihúztak a bajból. Így sikerült éppen időben odaérnem az Építők Stadionba (korábban Hurricanes Aréna), hogy nagyjából 4500-ad magammal (!) lássam, ahogy a magyar amerikai football válogatott először vonul be a pályára.


2015. szeptember 25., péntek

Uborkaszezon vége

Az általam követett sportágakban közel sem volt olyan uborkaszezon, mint amire az a tény engedne következtetni, hogy július óta nem írtam új bejegyzést itt, a blogon. "Hallgatásom" oka ennél sokkal prózaibb dolgokra vezethetők vissza: egyszerűen elfáradtam és kellett a néhány hónapos pihenő - legalább ezen a téren. Remélem, addig is sokan látogattátok a Facebookon a Francesco's Sports oldalat és sokan élveztétek az ott megosztott képeket, videókat és rövid híreket!
(Egyébként időközben már több, mint 72000 oldalmegjelenítést regisztrált a Blogger, amiért nagyon hálás vagyok nektek!)

Most azonban útjára indítom a 2015-ös őszi szezont. 

A "szezonnyitó" a Football Project blogon hamarosan (hosszú-hosszú idő után végre) megjelenő poszt lesz. A poszt linkjét élesítést követően alább találjátok majd.

Offensive playbook

2015. július 20., hétfő

Pannon Bowl, Duna Bowl, szezon vége

Úgy döntöttem, hogy a MAFSZ Divízió I és II-es bajnokságainak páros döntőjéről szóló posztomat csak a szabadságom után fogom megírni, ugyanis elképzelhető, hogy amennyiben azon frissiben írtam volna meg a cikket a finálékról, akkor leragadtam volna a Debrecen szabálytalan és sokszor sportszerűtlen játékánál és a ténynél, hogy a játékvezetés ezt csak minimálisan szankcionálta.
Pedig egyáltalán nem ez volt az oka annak, hogy a Szekszárd Bad Bones elbukta története első éremmeccsét. Az Eger Heroes diadalmaskodásához pedig tényleg semmi köze nem is lett volna, pedig azt is illik rendesen megénekelni ("summáját írom, Eger várának"...).
Tehát Budapesten, az ELMÜ Stadionban került megrendezésre a magyarországi amerikai football második és harmadik vonalának fináléja, a IX. Pannon Bowl és a VII. Duna Bowl.
Fotó: Radó Norbert, Photo:In-Visible

2015. július 5., vasárnap

Külföldre került a HFL-cím

Bár a közel háromezer néző alig több, mint a fele a tavalyi HFL döntőn mért létszámnak, mégis remek hangulatot varázsolt a közönség a BVSC Stadionba tegnap. Azok, akik a kánikula ellenére is a strand helyett a X. Hungarian Bowlt választották, nem hiszem, hogy rosszul döntöttek volna. 
(Fotó: Radó Norbert - In-Visible)

2015. június 29., hétfő

Döntőben a Szekszárd Bad Bones

Fantasztikus érzés edzőként, amikor a csapatoddal egy történelmi eredmény részese lehetsz. Ilyen volt, amikor 2007. november 1-én a Budapest Wolves Juniors-szal első magyar csapatként szereztünk osztrák aranyérmet. Aztán a Budapest Hurricanes-szel, hogy az első felnőtt aranyat tudtunk elhozni Ausztriából külföldi csapatként és hogy itthon elsőként nekünk sikerült legyőznünk a Budapest Wolves csapatát, majd a bajnoki címet is elsőként mi hódítottuk el előlük.
Tegnap pedig a Szekszárd Bad Bones csapata, fennállása történetében először döntőbe jutott.
(fotó: Vörös József)