2016. október 1., szombat

Sárkányok földjén

Az AFBÖ U17-es bajnokság második fordulójában a Danube Dragons fantasztikus edzőkomplexumába mentünk vendégeskedni. Ismerve a második legnagyobb bécsi csapat U17-eseinek erejét, nem terveztük, hogy itt fogjuk kijavítani az első meccsen elszenvedett csorbát (ugyebár kikaptunk hazai pályán a Vienna Knights csapatától).

(Forrás: Pinterest)
Ettől függetlenül a csapat nagyon jó hangulatban érkezett Mödlingbe és készültünk az összecsapásra.
Én előzetesen egy 40-50 pontos vereségre tippeltem, de a csapat vezetőedzője, Miakich Gábor ennél optimistább volt. 
Hiába voltunk underdogok az összecsapás első percétől, mégis finoman szólva is sokkoló volt, hogy már az első negyed végén bejelentette a mercy rule-t a vezető bíró. Az offense nagyon rosszul kezdett, a mindössze 15 éves irányítónk első öt passzából 4 interception lett (ebből kettőt vissza is vittek touchdownra), nem igazán mentek a snapek, a futásoknál pedig az offensive line nem sokat tett hozzá blokkolás terén. Oláh Zoltán offensive coordinatornak nem volt könnyű dolga.
A defense és a special team oldalon sem remekeltünk. Bár az első két playt sikerült szépen levédekeznünk, azonban utána minden összeomlott. Folyamatos egyéni hibákat követtünk el, aminek az lett az eredménye, hogy minden egyes defensive drive touchdownnal végződött. Nem segített a helyzetünkön az sem, hogy két kulcsjátékos (Manhertz Péter linebacker és Wang Wen Long defensive line) is kidőlt, Wallner Olivér linebackernek pedig végig az offensive line-ban is állnia kellett a sarat. 
A vége 78-0 lett, amit még leírni is döbbenetes. Nem csak az eddigi edzői pályafutásom legnagyobb veresége tétmeccsen, de a Wolves történetének is legkomolyabb verése. 

A legnagyobb probléma azonban nem is a végeredmény, hiszen a nagyarányú vereség eleve borítékolható volt. Engem sokkal jobban bánt az, hogy lelkesedésben, akarásban, küzdésben a srácok messze elmaradtak az elvárásaimtól. Puhák, figyelmetlenek és sok esetben szinte nemtörődömök voltak. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan játékos vonult a meccs végén az öltözőbe, aki mindent ott hagyott a pályán. Márpedig ez számomra elfogadhatatlan. Ez egy olyan meccs volt, amiből nem tudunk építkezni, nem tudunk profitálni, hacsak nem azon a téren, hogy bizony be kell látnunk, hogy az U17-es csapat mentálisan nem áll készen az osztrák liga által támasztott kihívásokra. Főleg a fejekben kell rendet raknunk és vissza kell térnünk az alapokhoz, mert jelenleg nincs, amire építeni tudnánk. 

A nagy pofon mellett az egyesület a hétvégén sikert is könyvelhetett el. A Danube Dragons-ról szól ez a hétvégénk, holnap az U19-es csapatunk is összeméri erejét a bécsiekkel, ma pedig velünk együtt utaztak a Dragons Ladies-hez a Wolves lányai. 
Hatalmas gratuláció illeti a Farkashölgyeket, ugyanis 13-0-ás félidei eredménytől fordítva végül 23-13-ra fennállásuk során először legyőzték a Lánysárkányokat.

UPDATE:
14-14-es félidőt követően az U19-esek összecsapásán is az osztrákok győzedelmeskedtek, a végeredmény 51-14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése