Válogatott győzelem és U17-es kupanap

Amerikai footballban gazdag hétvége áll mögöttünk.

Szombaton, a székesfehérvári First Fielden megrendezésre került az idei első felnőtt válogatott mérkőzés Lengyelország ellen...

vasárnap pedig az U17-es csapatok randevúztak a jászberényi állatkert melleti pályán.

Haladjunk szépen időrendi sorrendben!

A felnőtt válogatott stábja és a fokozatosan szűkülő játékoskeret gyakorlatilag augusztus vége óta majdnem minden hétvégén összegyűlt és készült a kettő. őszre kitűzött mérkőzésre. A felkészülés - már ahogy azt a válogatott edzőitől lehetett hallani - közel sem volt akadálymentes, a sérülések, a visszalépések és a visszavonulások igencsak megnehezítették az edzői stáb dolgát. Egyúttal azonban ez azt is jelentette, hogy sok új játékos kerülhetett be a válogatott szűk keretébe. Számomra külön öröm, hogy három olyan srác is helyet kapott a címeres alakulatban, akiket én készítettem fel a Szekszárd Bad Bones-nál az elmúlt szezonban és én ajánlottam be a válogatottba (Szabolcska Balázs receiverről, Koltai Gergely defensive backről és Tóth Róbert defensive line-ról van szó). Emellett nagyon jó volt látni a válogatott rosterén azokat a játékosokat, akikkel a korábbi évek során volt lehetőségem együtt dolgozni.

Szintén belső pletykákból arról lehetett értesülni, hogy az offense-t sikerült jobban összerakni, míg a védelem kissé labilis lábakon állt. A bíztatónak kevéssé mondható hírek mellé én láttam meccsvideót a lengyel válogatottról és mit ne mondjak, igen erősnek tűntek. Bevallom őszintén, válogatottunk edzői stábjának és játékoskeretének lebecsülése nélkül azt gondoltam a mérkőzés előtt, hogy egy komoly vereségbe fogunk beleszaladni. Szerencsére nem így alakult.

Elnézést kérek, de nem emlékszem, hogy ez kinek a fotója...

Nagyon hosszan lehetne írni magáról a mérkőzésről szakmai szemmel, elemezgetve a látottakat, azonban inkább szurkolói nézőpontból írok le néhány gondolatot.

Egyrészt ki szeretném emelni Bencsics Márkot. Válogatottunk kezdő irányítója a második félidőben egyszerűen zseniális volt. Mivel nagyon régóta ismerem, előszeretettel figyelem a testbeszédét, mert általában az alapján meg lehet mondani, hogy éppen az adott meccsen, az adott pillanatban hogy fog játszani. Találkoztam vele a félidőben is, már akkor is láttam, de aztán ahogy felment a pályára... egész egyszerűen azt sugallta, hogy "Megyek, megnyerem a meccset". Semmi kérdőjel, semmi bizonytalanság, csak 100% fókusz. Öröm volt nézni a játékát. Egy-egy passzolt TD-ja után sem kezdett el őrjöngeni és ünnepeltetni magát, hanem higgadtan felkészŁüt fejben a következő drive-ra. Ezzel persze még véletlenül sem akarom azt sugallni, hogy Czirók Marci örömkitörései bármilyen szinten is negatívumként lennének értékelendők, egyszerűen más típus a két játékos, más szinten működtek és a csapatban betöltött szerepük is mást kíván meg. Lényeg a lényeg, Márk engem lenyűgözött a második félidőben. Három touchdown passzával és tényleg androidokat megszégyenítő higgadt játékával teljesen megérdemelten nyerte el a mérkőzés offense MVP-je címet.

Mindenképpen meg szeretném említeni Kovács Sándort az edzői stábból. Nem azért, mert jó barátom, nem azért, mert celeb és nem is azért, mert már sokszor dolgoztunk együtt, hanem azért, mert a lelátóról is látszott, hogy mennyire magával ragadta a lelkesedés. Jó volt látni, ahogy a legelső perctől az utolsóig űzte-hajtotta a gondjaira bízott defense falat, átragasztva lelkesedését a srácokra is.

A védelemben mindenképpen ki kell emelni két linebacker, Péter Csaba (Budapest Wolves) és Harsányi Tamás (Debrecen Gladiators) teljesítményét. A Wolves veterán linebackere a kezdetek óta a ikonikus védőjátékos itthon, nagy kedvence, Harsányi játékát pedig az idei tavaszi HFL és Divízió I-es szezonban ismertem és szerettem meg. Mind a ketten hihetetlenül fontos playeket csináltak (például Fütyesz (Péter Csaba) az egyik running back screen ellen tankönyvbe illő módon védekezett). Kívülről úgy tűnt, Fütyesz igazi vezére volt a védelemnek, Harsányi pedig az jó játékának és az utolsó percen belül szerzett interceptionnek köszönhetően a meccs defense MVP-je címet is megszerezte.

Végezetül - természetesen "hazabeszélve" - mindenképpen szót kívánok ejteni Szabolcska Balázsról. A "Kicsi" nem kapott sok lehetőséget a mérkőzésen, ráadásul főleg futó play-eknél küldték a pályára. Azonban az utolsó két percen belül egyetlen labda repült felé és azt az end zone-ban el is kapta, gyűztes drive-hoz segítve a magyar válogatottat.

23-22 aranyában sikerült így felülmúlnunk a lengyeleket. Fantasztikus siker ez a magyarországi amerikai football számára, minden egyes csapat, minden egyes edző számára és egy igazi örömünneppé változott ezáltal a First Field.

Nagyon fontosnak tartom azonban, hogy a válogatott játékosok, az edzők és úgy alapvetően az egész sportközösség a földön maradjon. Az nagyon látszott, hogy a mieink sokkal jobban akarták a győzelmet. Hatalmas szükség volt arra, hogy a válogatott a harmadik mérkőzésén ne szerepeljen le (főleg, hogy a DigiSport élőben közvetítette az összecsaptást). A lengyel válogatott pedig egy felkészülési mérkőzést játszott. Félreértés ne essék, nem gondolom azt, hogy félvállról vették volna vendégeink az összecsapást, de szinte biztosra veszem, hogy egy éles mérkőzésen egész más játékot láttunk volna tőlük a második félidőben. Nem éreztem a játékukban, hogy mindent megtettek volna a győzelemért, míg a magyar válogatott viszont igen. Tiszta szívvel, közös akarattal sikerült behúzni ezt a történelmi győzelmet.

A válogatott azonban nem ülhet a babérjain, október végén ugyanis ellenfelünk Belgium csapata lesz. Ők is komoly erőt képviselnek, úgyhogy az egész stábra komoly munka vár még addig.

A székesfehérvári győzelmet nem is tudtam a válogatottal megünnepelni, ugyanis vasárnap kora reggelre rám hárult a feladat, hogy a Budapest Wolves U15-ös csapatát vezetőedzőként elkísérjem a Jászberényben megrendezésre kerülő U17-es kupanapra. Igen, az "U"-s számokat nem elírtam, tényleg egy korosztállyal alacsonyabb csapatot vittünk Jászberénybe. Borzasztóan egyszerű, prózai okok miatt döntött így a csapat szakmai vezetése, mégpedig azért, mert az U17-es csapat úgyis játszik az osztrák U17-es bajnokságban, akkor már legyen lehetőségük a kicsit kissebbeknek is megmutatni, mit tudnak.

Első wolves-os vezetőedzői megbízatásommal tehát a kicsik bajnokságában vettünk részt. Ez egy 7v7 foci, aréna méretű pályán, aréna szabályokkal. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok nagy híve az aréna focinak (eufemizmus), de sajnos a legtöbb csapat nem tudott volna 9, pláne nem 11 fős csapatot indítani, ezért maradtak a szervezők a 7 fős focinál. (A Debrecen Gladiators például 9 fővel érkezett Jászberénybe.) Azt gondolom, ennek az U17-es kupanapnak egyébként sem a mély szakmaiság volt a célja, hanem az, hogy a fiatal srácok játszhassanak ősszel. Ennek szellemében nagyon jó hangulatú volt az egész rendezvény, kifejezetten családias volt a légkör a sok ismerős edzővel, valamint a játékosok közül is már jópáran ismerték egymást a nyári U19-es edzőtáborból.

Fotó: Angi Alexandra

A nagy sietve összerakott playbook és a kupanapra való felkészülés hiánya meglátszott a srácainkon.

Az első meccsen a Wanderers (több csapat fúziójából álló utánpótlás alakulat) ellen léptünk pályára. Sajnos a 20 perces mérkőzés alatt az offense-ünk 4 labdát is vesztett (minden alkalommal a rossz handoffnak köszönhetően), valamint egy touchdownunkat is érvénytelenítették (a játékvezetők szerint a receiver rálépett az oldalvonalra), így a Wanderers (akik egyébként gyakorlatilag hazai csapatnak számítottak) 7-0-ra győzött.

A második meccsünkön, a Budapest Cowbells ellen megszereztük Hermann Attila révén az első pontjainkat, de sajnos a védelmünk nem tudott mit kezdeni a fővárosi rivális magas receiverével és a rá folyamatosan feldobott labdákkal. 30-13 lett a vége.

Az utolsó meccsünket a másik vegyes csapattal, a Young Guns Uniteddel játszottuk. Egy végletekig kiélezett mérkőzésen mindkét védelem nagyon odatette magát és ami igazán fontos volt: ezen a mérkőzésen éreztem leginkább a srácokon, hogy igazán hajtanak. Végül a második félidőben szerzett touchdownnal 6-0 arányban nyerni tudtunk.

1-2-es mérleggel zártuk tehát a magyar U17-es kupa első kupanapját, ami figyelembe véve, hogy egy korosztállyal nagyobbal ellen játszottunk, szép teljesítménynek számít. Mint már korábban utaltam rá, játékosaimra azért voltam kifejezetten büszke, mert az utolsó meccsen hatalmasat hajtottak és nagyon akarták a győzelmet. Erre a mentalitásra, erre az utolsó mérkőzésre úgy érzem, tudunk építeni a jövőben.