2015. május 25., hétfő

Veretlen alapszakasz Szekszárdon

A Pünkösd vasárnapján, Szekszárdon megrendezett utolsó alapszakasz meccsünkön kettő dolog volt igazán lényeges: játszunk jól és nyerjünk.
A Bad Bones vendége az eddig három mérkőzésen nyeretlen Újpest Bulldogs II volt.
Fotó: Tarzi Project

Az előző fordulóban, a Dabas Sparks ellen egy rettentően gyenge második félidőt produkált csapatunk, így a mérkőzést megelőzően azt tűztem ki célul, hogy az eredménytől függetlenül, jó játékkal tudjuk megnyerni az utolsó alapszakasz mérkőzésünket. A jó játék lélektani szempontból volt fontos, hogy kicsit feledtessük magunkkal és szurkolóinkkal is a dabasi fiaskót és hogy lendületből érkezzünk a rájátszásba. A győzelem pedig abból a szempontból volt jelentős, hogy így minden más csapattól függetlenül bebiztosítottuk a hazai pálya előnyét az elődöntőben. 

Ellenfelünk, a Bulldogs második számú csapata nagyon szimpatikus kis gárda, Czuprik Zoltán vezetésével érkeztek hozzánk. Egy nagyon fiatal, nagyon tapasztalatlan és meglehetősen kis létszámú (23-an érkeztek Szekszárdra) csapatról van szó. Ennek ellenére nagyon hősiesen küzdöttek végig a mérkőzés során.
Fotó: Tarzi Project
Pedig az összecsapás már az első negyedben eldőlt. Elsősorban a védelem és a special teamek remeklésének köszönhetően az offense egy játékrész alatt 19 pontot rakott fel a pályára, volt olyan támadó drive, amit például az ellenfél 2 yardos vonaláról kellett indítanunk. 
A dinamikus kezdés után egy kicsit vissza is fogtuk a lovakat, eleve úgy terveztük, hogy a mérkőzést főleg gyakorlásra fogjuk felhasználni, arra, hogy az előző mérkőzéseken felfedett hibákat meccsszituációban javítsuk ki. Ennek ellenére számos hiba csúszott a játékunkba.
A félidőben 26-0 arányú vezetéssel vonultunk az öltözőbe. Ekkor én követtem el egy hatalmas hibát, elnéztem az órát és 5 perces késéssel ért ki a védelem a pályára, addigra lement már egy kickoff return (amit ügyesen az offense saját erőből megoldott) és egy offense play is.
Novakov Dávid megfutotta második karrier TD-jét (Fotó: Tarzi Project)
A második félidőben is sokat hibáztunk, kicsit leült a játékunk. Főleg az offense lett kevésbé sikeres, első ránézésre köszönhetően főleg az offensive line hiányosságainak (természetesen a mérkőzésről készült felvétel alapján pontosabb diagnózist lehet készíteni). A védelem munkájával - hiába tartottuk 0 ponton ellenfelünket - sem lehetek elégedett, főleg a szélső futások ellen sok esetben tehetetlennek bizonyultunk. 
A végeredmény 40-0 lett. Az offense legértékesebb játékosának Gaál Zoltán offensive coordinator Novakov Dávid running backet választotta, aki egész mérkőzésen nagyon keményen dolgozott és egy TD-t is szerzett. A védelem legjobbja egyértelműen Zilai János linebacker lett, de fontos kiemelni, hogy végre Glavocevic Alex linebacker is közel azt a teljesítményt hozta, amire a szezon eleje óta várok tőle. 
Zilai János akcióban (Fotó: Tarzi Project)
Az Újpest Bulldogs II szezonja ezzel véget ért, ez már biztos. Nekik nagyon sok erőt és kitartást kívánok ahhoz az építkező munkához, amit most elkezdtek!

A hétvégén még kettő másik Divízió II-es mérkőzésre került sor. A Zala Predators meglepően nagy különbséggel, 47-0 arányban legyőzte a Dabas Sparks csapatát, a Budapest Eagles pedig nagy harcban 17-6-os győzelmet aratott a Győr Sharks II felett. 

Mivel már csak három mérkőzés van hátra az alapszakaszból, érdemes egy kis esélylatolgatásba bocsátkozni. 
Gyakorlatilag a rájátszás mezőnye már adott, ugyanis hat csapatnak van már most legalább 2 győzelme, az utolsó három csapatnak meg nem lehet már. Így azt tudjuk, hogy az Újpest Bulldogs II, a Győr Sharks II és a Dabas Sparks már nem juthat rájátszásba. 
Az első hat, rájátszást jelentő hely sorsa azonban még kérdéses. 
A Jászberény Wolverines és a Budapest Eagles csapata jelenleg 2-1-es mérleggel állnak és az utolsó alapszakasz mérkőzésüket egymás ellen játszák. Ezért az biztos, hogy a győztes 3-1-gyel, a vesztes pedig 2-2-vel zárja az alapszakaszt.
Szintén 2-2-vel áll, jelenleg a hatodik helyen a Zala Predators is. Viszont rettentően jó (+58) a pontkülönbségük. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a harmadik 2-1-gyel álló csapat, a Fehérvár Enthroners vereséget szenved, akkor a zalaiak hazai pályán játszhatják a Wild Card mérkőzést.
Számunkra a Debrecen Gladiators helyzete érdekes a leginkább. Nekik még két mérkőzésük van hátra, előbb a Fehérvár ellen lépnek pályára, majd az alapszakaszt a Dabas ellen zárják. Papírforma szerint két győzelmet várhatunk a debreceniektől, és akkor csak a pontkülönbség dönti majd el, hogy a Bad Bones vagy a Gladiators lesz az alapszakasz győztese és játszhat majd az alacsonyabb besorolású Wild Card győztessel. Pillanatnyilag a debreceni pontkülönbség +57, a miénk +78, így két nem is olyan nagyarányú győzelem tabellaelsőséget jelent a Gladiators-nak. Azonban egy esetleges Enthroners-győzelem nagyon megkavarhatja a dolgokat, hiszen akkor három csapat is 3-1-gyel fog állni az alapszakasz végén és akár még az is megeshet, hogy a Debrecen Wild Card mérkőzésre kényszerül.

A veretlen alapszakaszt elkönyvelő Szekszárd Bad Bones (Fotó: Tarzi Project)
A Divízió I mezőnyében a pünkösdi hétvégén egy mérkőzést rendeztek, mely során a Tata Mustangs egy végletekig kiélezett mérkőzésen 14-13 arányban tudott győzni a Budapest Titans ellen. A mérkőzés végkimenetele egyébként semmiben sem befolyásolta a tabella állását, továbbra is az Eger Heroes vezeti a bajnokságot, a Mustangs sereghajtó. 

A HFL-ben három mérkőzés volt betáblázva a hosszú hétvége három napjára. 
A Miskolc Steelers továbbra sem igazán sikeres, számomra meglepően nagy arányú, 13-42-es vereséget szenvedtek a Nyíregyháza Tigers ellen. A nyírségiek ezzel a győzelemmel felugrottak a tabella harmadik helyére. 
Jelen sorok írása közben készül a Budapest Wolves megmérkőzni a Győr Sharks csapatával. Papírforma eremény esetén a Farkasok mérlege ismét pozitívba lendülhet és visszakerülhetnek a dobogóra.
A hétvége harmadik mérkőzése a HFL alapszakaszának végeredményét véleményem szerint nagyban meghatározó rangadó, a Budapest Cowbells és a Bratislava Monarch összecsapása - lett volna. Ugyanis a pálya alkalmatlanságára hivatkozva a Cowbells halasztást kért. Pillanatnyilag az ügyben megy a huza-vona, hogy pontosan mikor kerülhet sor a pótlásra. Remélem, nem jut a Cowbells arra a sorsra, amire tavaly a Hurricanes jutott hasonló szituációban (éppen ellenük)!

A MAFSZ versenysorozatainak eredményei ERRE linkre kattintva tekinthetők meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése