2011. június 12., vasárnap

Vége az itthoni alapszakasznak is


A hétvégén végre lezárult a magyar divizió 2 alapszakasza is.
5-0-s, veretlen alapszakaszunkkal és kiugró pontkülönbségünkkel egyenes ágon elődöntőbe kerültünk, egy wild card meccset megúszva.

A második helyért két 4-1-gyel végző csapat, az Újpest Bulldogs és a Haladás Crushers ácsingózik. Mivel a két csapat nem játszott egymás ellen, ezért kettőjük között - ha jól értelmezem a versenykiírást - a kevesebb kapott pont döntött a Crushers javára. (Itt megjegyzem, hogy a kevesebb kapott pont, mint elsődleges szempont meglehetősen sok kritikát kapott a hazai football közösségtől.)
Tehát a másik ágon a West Gate div 2-es csapata van már biztosan ott az elődöntőben.
Az alapszakasz utolsó mérkőzéséig még az is benne volt a pakliban, hogy negatív mérleggel is rájátszásba lehet kerülni. Aztán ez meg is történt. A Tata Mustangs kikapott a Wolves 2-től, ami valljuk be, igen nagy meglepetés. Szóval negyedik és ötödik helyen 3-2-es mérleggel jutott wild card pozícióba Cowboys 2 és az Eagles. Tekintettel arra, hogy az alapszakasz során a Cowboys 2 és az Eagles már találkozott egyszer, kettejük sorrendjét a Kovbojok győzelme határozta meg. A Mustangs vereségével 2-3-as mérleggel zárta az alapszakaszt, akárcsak a Pécs Gringos. Azonban az alapszakasz során a Mustangs egy nagyon komoly meccsen 40-38 arányban legyőzte a pécsi srácokat, így az egymás elleni eredmények alapján ők jutottak rájátszásba.
Ezáltal a wild card párosítások:
Bulldogs vs Mustangs
Cowboys 2 vs Eagles
Azért egy dolog miatt nem szeretnék szó nélkül elmenni: a Wolves 2 meccset nyert. A csapatrész újjászerveződése után először. Két szezon után először. És ezáltal az edzői bizottság elnöke is végre nyert meccset. Grat, Wolves 2 és Kovács Pisti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése