Edzői pályafutásomat a Debrecen Gladiators tekintetében a "mi lett volna, ha..." kíséri végig. Aminek nyilván semmi értelme, mert a dolgok mindig úgy alakultak, ahogy. Érdekes, hogy a Debrecen az egyik a kettő olyan magyar csapat közül, amelyik ellen negatív az edzői mérlegem (a másik a Dunaújváros Gorillaz, ellenük egy mérkőzést játszottam, amit elvesztettünk az idei alapszakasz során). Eddig négy alkalommal találkoztam a Gladiators-zel, egy győzelem mellett három vereséget könyveltem el. Ráadásul mindhárom vereség rájátszásban volt, playoff meccset még nem nyertem a Debrecen ellen. Ami durva.
2006-ban a Budapest Wolves II defensive coordinatora voltam, amikor a hosszabbításban Kovács Zsolt vezetőedző úgy döntött, hogy a megszerzett TD után nem extra pontot rúgunk az egyenlítésért, hanem két pontra megyünk a győzelemért. "Mi lett volna, ha" egyenlítünk és folytatjuk? Nem derül ki már soha, nem sikerült a két pont és kikaptunk.
2015-ben a Szekszárd Bad Bones vezetőedzőjeként Divízió II döntőt játszottunk a Gladiators ellen. "Mi lett volna, ha" Gyarmati Máté irányító nem sérül meg az első félidő végén? Nem derül ki már soha, irányító nélkül játszottuk le a második félidőt és egy touchdown különbséggel alul maradtunk.
2016-ban pedig szintén a Szekszárd Bad Bones vezetőedzőjeként a Bodri Pincészet Divízió I elődöntőjében találkoztunk. "Mi lett volna, ha" Novakov Dávid nem élete legrosszabb teljesítményét nyújtja? Nem derül ki már soha...
