2014. december 18., csütörtök

Két lépésre a rájátszástól

Magyar idő szerint holnap hajnalban egy betlirangadóval kezdődik az NFL utolsó előtti alapszakasz köre. A Tennessee Titans és a Jacksonville Jaguars egyaránt 2-12-es mérleggel állnak az AFC déli csoportjában, összecsapásuk gyakorlatilag annyiban lehet jelentős, hogy végül ki “nyeri meg” a jövő évi draftra az 1/1-es pick jogot.

Jaguars vs Titans

Ennél persze sokkal jelentősebb mérkőzésekre is sor kerül a héten, hiszen nagyon közel a vége, óriási versenyfutás van a rájátszást jelentő helyekért.

J.J. Watt a sikerről

A siker nem a tiéd. Csak bérled. És a bérleti díjat minden nap fizetned kell.

2014. november 17., hétfő

Szezon vége itthon

Idénre befejeződött Magyarországon a nagypályás amerikai football szezon.

Meglepetések, csalódások, nyilvánvalóságok és felismerések egyvelege volt ez a szezon - és azt gondolom, hogy nem csak a Budapest Hurricanes csapata számára.
Dugig tömött lelátó, több mint 6000 néző várta a HFL döntő két csapatát - Fotó: in:visible

2014. október 26., vasárnap

HFL - az alapszakasz vége

Mint ahogy azt tudtuk már, a magyarországi amerikai football topligájában a döntőbe jutás kérdése az utolsó fordulóra maradt, ekkor még három csapatnak volt reális lehetősége kivívni a helyet a fináléban. A Budapest Hurricanes a Wolves otthonába utazott, a CowBells pedig a Sharks-ot látta vendégül.

2014. október 19., vasárnap

HFL, ötödik forduló

Egy elképesztően szoros és a végletekig kiélezett mérkőzésen hazai pályán 28-20 arányban győzni tudott a Hurricanes a győri csapat ellen.
A lefújást követően mindenki tekintete a Wolves-Rebels összecsapásra szegeződött.


2014. október 17., péntek

Javított a Hurricanes a HFL-ben

Sokan, főleg a szkeptikusok és a rosszakarók töprengtek azon, hogy vajon a Budapest Hurricanes fel tud-e majd állni a – valljuk be – méretes pofontól, amit a CowBells ellen két hete elszenvedtek.
Csapaton belül azonban ez nem is lehetett kérdés. Azt gondolom, kellett ez a pofon – még ha nem is lett volna szükség ekkorára – és a lehető legjobbkor csattant a címvédő arcán. A srácok sokkal motiváltabbak lettek, ismét rájöttek arra, hogy megfelelő eredményt csak kemény munkával lehet elérni.

Ezzel a mentalitással készült a Hurricanes egész héten és utazott múlt szombaton Győrbe, hogy a Sharks ellen korábban elmaradt mérkőzését pótolja.


2014. október 9., csütörtök

Hurricanes a HFL-ben

Már egy ideje adós vagyok a HFL versenysorozattal kapcsolatos beszámolóval, úgyhogy íme:

A nyitómérkőzésünket egy epikus összecsapás során 59-44 arányban hazai pályán hozni tudtuk a nagy rivális Docler Wolves ellenében. Amerikai terminológiával élve a védelem a második félidőben franchise rekordot jelentő öt labdát szerzett, nagyban hozzájárulva a comeback-hez. De erről a mérkőzésről már írtam korábban.

Nézzük inkább, mi történt utána!