eSport

Most, hogy a „rendes” sportok éppen nem elérhetők, nem tartok edzéseket (csak hetente egy prezentációt), elég sok időm szabadult fel. Mivel semmilyen más sporthoz nem tudok hozzáférni jelenleg, ezért figyelmem kicsit az eSport felé terelődött. Figyelgettem a 2KSports által szervezett NBA meccseket, magam is részt veszek a HFL Madden bajnokságában, mégis most leginkább a Forma 1 az, ami jelenleg nagyon megragadott.

A teljes történeti hűséghez hozzátartozik, hogy februárban a Netflixen végignéztem a „Formula 1: Drive to survive” című sorozat két évadát és ismét magába szippantott a Forma 1 világa. Gyerekként – még az Ayrton Senna és Alain Prost nevével fémjelzett McLaren óta – imádtam a Forma 1-et, nem nagyon volt olyan futam, amit ne néztem volna meg. 
- kép -
Aztán jöttek a 2000-es évek és Michael Schumacher a Ferrarival egy teljesen más versenyt futott nagyjából minden pályán. Komolyabb konkurencia nélkül nyerte a futamokat és a világbajnoki címeket és én teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a sport iránt.

Néhány futamot azért megnéztem, a vasárnapi ebéd után a versenyautók egyenletes zümmögésére pedig nagyon jókat aludtam. 

A Netflixen futó sorozat megint felkeltette viszont az érdeklődésemet – persze, pont akkor, amikor a világjárvány miatt nem indult el a bajnokság. Ennek ellenére elkezdtem követni Twitteren és Facebookon a McLaren csapat oldalát, hiszen ők voltak a kedvenceim Sennától kezdve Gerhard Bergeren, Mika Häkkinenen, David Coulthardon, Kimi Raikkonenen, Lewis Hamiltonon át egészen Jenson Buttonig. 

Nos, és a McLaren facebook oldalán futottam bele a megosztásba, miszerint zajlik a virtuális világbajnokság, igazi forma 1-es pilóták (például Charles Leclerc (Ferrari), George Russel (Williams), Alex Albon (Red Bull), Lando Norris (McLaren),  és esport pilóták részvételével – illetve szinte mindig van egy-két celeb is. Végignéztem egy futamot. Majd a következőt is. És elhatároztam, hogy ezt ki kell próbálnom. A virtuális világbajnokságot a Codemasters által kiadott F1 2019-es játékkal játszák. 

Gyorsan beszereztem a széria egyel korábbi kiadását, az F1 2018-at.

Korábbi F1-es próbálkozásaim során elég ügyetlen voltam, nem éreztem a pályát, a kanyarokat, folyton belementem más autókban, nem volt sosem sikerélményem. Ezért könnyű fokozaton indítottam el egy bajnokságot. Természetesen a McLaren egyik autójába ültem bele és mivel Fernando Alonso sosem tartozott a kedvenceim közé, ezért a helyére ültem be, csapattársam a belga Stoffel Vandoorne lett (ami, mint utóbb kiderült, rossz döntés volt).

 Korábbi próbálkozásaim során mindig csak a verseny érdekelt, nem akartam egy-egy pályával többet foglalkozni, mint amennyi a verseny miatt szükséges volt. Viszont most azt terveztem, hogy teljes F1 élményt biztosítok magamnak, szabadedzésekkel, mindennel együtt. Sajnos az első beállításoknál véletlenül bent felejtettem a „one-shot qualification”-t, azaz a bajnokságot nem a háromfokozatú kvalifikációs rendszerrel csináltam végig, hanem minden pályán egyetlen dobása volt csak mindenkinek. Viszont végigcsináltam minden kvalifikációt, és így mire az időmérőkig eljutottam, addigra már nagyon jól megszoktam a pályát, a kanyarokat, a megfelelő gyorsítási és lassítási mechanizmusokat. Hozzáteszem, hogy közepes fékrásegítéssel csináltam, ami azért sokat számított. A teljes futam 25%-a volt minden verseny, ez azt jelenti, hogy a pálya hosszától függően 13-18 körösek voltak a versenyek, egy boxkiállással. Az ellenfelek is közepes erősségűek voltak, így végül a bajnokság nem volt igazán komoly kihívás. Ausztráliában még szoktam a körülményeket, ott 8. helyen zártam, de Bahrainben már pole pozícióból indulva behúztam a futamgyőzelmet is. Később a legtöbb pályán a 30-40 másodperces előnnyel végeztem az élen és világbajnoki címet szereztem. Az edzéseken, a kvalifikáción és a versenyeken elért eredmények alapján fejlesztési pontot kap a játékos, melynek következtében a szezon végére a McLaren a második legjobb autó lett a mezőnyben. Sajnos a konstruktőri világbajnokság szintjén még ez sem volt elég, Vandoorne ugyanis még ezzel az autóval is csak nagyritkán szerzett pontot – talán ezért jobb lett volna Alonso-t bent tartani csapattársként. 

Igaz, borzalmasan nagy különbségekkel zártam a legtöbb versenyt, viszont a szűkebb utcai pályákkal (Baku, Monte Carlo, Marina Bay) rendesen meggyűlt a bajom. Hiába a sok segítség és az ellenfelek közepes erőssége, rendszeresen elvétettem egy-egy kanyart, folyamatosan törtem az első szárnyamat, és ha mégis sikerült esetleg komolyabb sérülés nélkül körbe vinnem az autót, az időeredményem akkor is messze elmaradt az elvárhatótól. Az azerbajdzsáni pályán végül sikerült pontszerző helyen keresztül verekedni magam és Szingapúrban is dobogóra tudtam állni, azonban a Monacoi Nagydíj mumus maradt a számomra. Az időmérőn 17. helyet tudtam csak megcsípni, a versenyt pedig utolsó helyen zártam, úgy, hogy még kört is kaptam (igaz, négy alkalommal kellett kicserélnem az első légterelő szárnyat). 

Mindent együttvéve nagyon fölényesen nyertem meg a világbajnokságot, és már nem volt kihívás. A szezon 19. futamát követően döntöttem el, hogy ezekkel a feltételekkel nem kezdek újabb szezonba. Három fordulóval a vége előtt a Mexikói Nagydíj és az Autodromo Hermanos Rodriguez következett. A motorom éppen nem volt már csúcsformában, ezért úgy döntöttem, benyelem a büntetést és cserélek. Mindent kicseréltem, ami összesen 60 pozíciónyi büntetést jelentett. Nem tudtam, hogy csak erre a versenyre vonatkozik-e vagy mindegyikre, de bevállaltam, hiszen egyrészt akkor már megvolt a világbajnoki cím, másrészt az utolsó három pálya (Mexikó, Interlagos, Yas Marina) mindegyikét eléggé szerettem, így belefért a nagyobb kihívás. Nos, kiderült, hogy csak Mexikóban kellett az utolsó helyről indulnom, és a szokásosnál kicsit agresszívabb vezetéssel – volt pár koccanás – két kör alatt megszereztem a vezetést. Na, ennek így már nem éreztem sok értelmét, így a következő szezont – főleg, miután észrevettem, hogy továbbra is Vandoorne a csapattársam, és így kb. esélyem sincs a konstruktőri világbajnoki címre – már el sem kezdtem.

Cserébe viszont új szezont kezdtem, már az F1 2019-es játékkal. A segítséget minimálisra vettem, az ellenfelek nehézségét pedig magasabbra. Amit egyből megtanultam: ha elrontod a kanyart: kipördülsz, ha nem jó a fék-gáz kombináció a kanyarban: kipördülsz, ha kerékvetőn akarsz gyorsítani: kipördülsz. Az ellenfelek meg mennek, mint az állat… Kifejezetten szembetűnő, hogy nem verek az ellenfeleimre körönként 3-4 másodpercet, hanem minden egyes tizedmásodpercért nagyon keményen meg kell dolgoznom. Egy-egy apró hiba pedig azt eredményezheti, hogy nem tudom teljesíteni a csapat elvárásait a szabadedzéseken és nem kapok fejlesztési pontot. Valamint sokkal gyakoribb lehet a technikai meghibásodás is az autóban. Szóval kihívás.

A forma 1-es karrieremről egy külön posztban számolok be.

Csak hogy a virtuális F1 esport világbajnokságról is essen pár szó: tegnap a spanyol nagydíj került megrendezésre. George Russell a Williams-szel szerezte meg a pole positiont. A rajt után aztán nagyon visszaesett és Leclerc lett a nagy esélyes. Pár érdekesség volt a futam során. Például az, hogy mindenki egy kiállásos, közepes-kemény kombón csinálta végig a versenyt, kivéve a redbullos Alex Albon, ő három kiállással és kemény-lágy-lágy kombinációval tervezett. Számára végül csak mérsékelten jött be ez a taktika, negyedik helyen végzett. A befutó aztán nagyon parádésra sikerült. Hosszas harc után Russell megszerezte a vezető helyet és körökön keresztül küzdött Leclerc-kel. Russell menet közben kapott egy 3 másodperces büntetést többszörös figyelmeztetés miatt, így hiába volt elöl, nyomnia kellett, hogy 3 másodpercnél nagyobb legyen az előnye a ferraris Leclerc-hez képest. Azonban ez nem sikerült. Az utolsó körben nagyjából másfél másodpercre tudott elszakadni üldözőjétől és ezzel Charles Leclerc már a győzelem biztos tudatában autózhatott. Azonban nagyjából három kanyarral a kockás zászló előtt levágott ő is egy kanyart és büntetést kapott. Ezzel bukta a dobogó legfelső fokát. Harmadik helyre futott be Esteban Gutierrez a Mercedes-szel.