A múlt hétvége során két csapat kivívta részvételét a XIII. Hungarian Bowlon, a legmagasabb magyar osztály döntőjét az alapszakaszgyőztes Budapest Wolves és a Miskolc Steelers játsza a Szusza Ferenc Stadionban július 14-én 17 órától.
Mégis, a hétvége legemlékezetesebb pillanata nem ez lesz az utókor számára várhatóan, hanem Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzőjének meccs utáni nyilatkozata. Eredetileg nem akartam nyilvánosan foglalkozni az üggyel, de annyian kérdezték a véleményemet a fiaskóról, hogy most megosztom.
 |
| (Fotó: MIAFSZ, a DigiSport felvételéből) |
Fontosnak érzem azzal kezdeni, hogy az alábbi vélemény a személyes véleményem, nem a munkátadó csapatom, nem az utánpótlás válogatott és nem is az Edzői Bizottság hivatalos álláspontja. (Az Edzői Bizottság hivatalos véleményét maximum a jelenleg folyamatban lévő fegyelmi eljárás lezárását követően fogjuk közölni - kivéve, ha a FEB az eljárás során kikéri az állásfoglalásunkat.)
A játékvezetők és a csapatok szakmai stábjának kapcsolata eddig sem volt felhőtlen, de idén kifejezetten viharosnak érzem. Többek között személyes érintettségem okán is mondhatom, hogy a játékvezetés színvonala sokakban kérdőjeleket vet fel, de legalábbis hiányérzetet hagy maga után. Bár azt gondolom, hogy kifejezetten jó kapcsolatot sikerül ápolnom jópár "zebrával", ennek ellenére én sem nyilatkozhatom úgy, hogy elégedett lennék az idei játékvezetéssel.
Úgy érzem, az amerikai football sportszakmai színvonala sokat fejlődött az elmúlt években, gyorsabb és komplexebb lett a játék itthon, azonban a játékvezetés - bár vitathatatlan, hogy ezen a téren is nagyon komoly fejlődést tapasztalhatunk - nem tart lépést ezzel a fejlődéssel és egy kis lemaradásban van.
1. Játékvezetői kommunikáció
Ez a vesszőparipám. Már a játékvezetőképzésen is elmondtam, hogy a legtöbb edző számára a legfontosabb az, hogy tudjunk kommunikálni a játékvezetőkkel. A kommunikáció során pedig adekvát információkhoz jussunk. Ez ugyebár két különböző dolog. Ausztriában a kommunikáció terén elég komoly falakba ütköztünk - és elsősorban nem a nyelvi korlátokkal volt a gond -, éppen ezért, amikor egy játékvezetővel lehet értelmes kommunikációt folytatni (pl. Doris Kustanci, Zoran Tadic, Jaroslava Tadic), akkor az már nagy öröm. Itthon ezen a téren (is) sokkal jobb a helyzet. Lehet, hogy nem értünk egyet, de a kommunikáció során, ha határozott és nyugodt választ kapunk edzőként, akkor sokkal jobb szájízzel megyünk tovább a következő playre. Én ráadásul kifejezetten szeretek a játékvezetőkkel kommunikálni a mérkőzés során és felettébb nagyra értékelem, amikor ebben a "zebra" is partner. Jó kapcsolatot lehet így kiépíteni és adott esetben a vitatott döntéseket is higgadtabb körülmények között lehet megvitatni. Krutsch Roland és Udvardi Gyula személye erre kiváló példa, bár lehet, hogy velük személyes jó kapcsolatom is segít a mérkőzés során a beszélgetésekben. A kommunikáció alaki megjelenése mellett a másik fontos dolog, hogy a kommunikáció tartalma milyen minőségű. Breznay Endrével - akivel szintén jól kijövünk, jó kapcsolatot ápolunk és elismerem a munkáját - a szezon alatt volt egy elég komoly vitánk, hiszen a mérkőzésből hátralévő időről tévesen tájékoztatott (illetve lehet, hogy ő is eleve téves infók alapján dolgozott). Ez akkor konkrétan egy vereségünkbe került. Hasonló dolog történt múlt szombaton a HFL elődöntőjében - csak akkor tét nélkül - amikor a félidőből hátralévő időt az egyik játékvezető 18 másodpercben, a másik meg 8 másodpercben határozta meg. Az ilyen téves kommunikáció nagyon alá tudja ásni az edzők adott napi játékvezetésbe vetett hitét.
2. A játékvezetői mérlegelés mélysége
Először idén ezzel a kérdéssel akkor szembesültem, amikor elolvastam a játékvezetői kiadványt a videóbíró használatáról. (Erről egyébként az Edzői Bizottság hivatalos állásfoglalást is készít majd a szezon végeztével.) Ennek egy sarkalatos pontja, hogy a kérdéses szituációt a referee akkor nézi vissza, ha az érdemben befolyásolhatja a mérkőzést. És ezt a referee dönti el. Hát ez őrület. Hacsak a játékvezető sporttárs nem lát a jövőbe, akkor ez nonszensz. Ismerjük a footballt, akár 3 possession előny sem jelent semmit, jó játékkal és egy kis szerencsével egy negyed alatt le lehet azt dolgozni. Akkor mégis hogy ítélheti meg a játékvezető azt, hogy egy szituáció mondjuk a második negyedben befolyásolja-e a végeredményt? Szerintem sehogy. Ugyanez a szituáció, amikor egy játékvezető (név nélkül) közli a mérkőzés közben, hogy "30-0-nál már nem mindegy?". Ez a mondat - az előbb leírtak miatt - nem állja meg a helyét (mellesleg annyira felcsavarta az edzői stábunk egyik tagjának idegrendszerét, hogy kaptunk is rá egy (amúgy jogos) 15 yardos unsportsmanlike conduct büntetést). A football egy olyan sport, amiben minden playnek lehet jelentősége, minden egyes megmozdulás következményekkel jár. Ha pedig közvetlen hatása nincs is egy-egy playnek, egy-egy elhibázott, de legalábbis nagyvonalúan kezelt játékvezetői döntésnek, akkor is a momentum szempontjából igenis jelentős lehet. A momentum, mint jelenség létjogosultságát még az edzők közül is sokan vitatják, én azonban messzemenőkig hiszek benne. És ezt a játékvezetők nem érzik (persze nem is érezhetik). Itt kanyarodhatok rá egy ezzel kapcsolatos másik észrevételemre. A játékvezetők túlnyomó többsége sosem játszott (persze, ha téves ez az információm, nyugodtan javítsatok ki!), így nagyon sok mindent nem látnak át, illetve nem úgy, mint azok, akik játszanak, játszottak. A legsarkalatosabb kérdés ebben a körben a holding szabálytalanságok megítélése. Ebben a szezonban az erősebb futójátékkal (vagy képzetlenebb, kevésbé összeszokott offensive line-nal) rendelkező csapatok (például a Tigers és Steelers) szanaszét holdingolták a meccseket - komolyabb szankcionálás nélkül. A játékvezetők ugyanis a szabálykönyvből tökéletesen kiolvassák azt, hogy mi az a holding, de mivel sosem játszottak, nem mind tudják pontosan megítélni, hogy mi is az, ami ténylegesen hátráltatja a defense játékost abban, hogy megverje a blokkolót. A Tigers elleni elődöntőn például meglátásom szerint rengeteg holding szabálytalanság maradt megtorlatlanul, de ahogy hallottam, ez a Cwobells-Steelers meccsen is hasonló tendencia volt. Hiába nem tud elmenni a játékos a blokk mellett, mert, mondjuk lefogják a kezét, vagy hiába látjuk mi, edzők, akik tudjuk, hogy mire képes a játékosunk, hogy fogják őket és ezért nem jutnak el A-ból B-be, a játékvezetők ezt sokszor elvétik észrevenni (vagy észreveszik, de úgy ítélik meg, hogy nem szabálytalan) és ezzel egyrészt komoly hátrányt okoznak a védő csapatnak, másrészt kiidegelik az edzőket. Ugyanakkor az is tény, hogy a play-ek jelentős részében előfordul valami holding, ha mindent bedobnak, akkor csak zászlóesőből állna a mérkőzés. Viszont egy egészséges középutat mindenképpen kellene találni és azt gondolom, ennek a legjobb módja a szezonok közötti közös munka lenne edzők és játékvezetők között.
3. A játékvezetői felelősségek
Határozott véleményem, hogy ezen a téren nagyon sokat fejlődött a magyar játékvezetés. Már rég nem arról szól a mérkőzés, hogy a játékvezetők "moziznak" és nézik a játékot, hanem mindenki igyekszik a maga felelősségét figyelni. Míg régen simán előfordulhatott, hogy mondjuk a referee zászlót dobott egy hosszú passzra defensive pass interference miatt, addig most már ilyet nem tesz meg, mondván, hogy nem az ő felelőssége. Ennek persze hátránya is van. Mert ha az a "zebra", akinek a felelőssége nézni valamit, mást figyel, elbambul vagy csak egyszerűen másképpen ítél meg egy dolgot, akkor egy szabálytalanság megtorlatlanul marad. Ez a kis létszámú crew-knál komoly gond (a Wolves 2 Eger Heroes elleni mérkőzésén például csak 5 fős crew-val tudott jönni a játékvezetői gárda és nagyon sok mindent nem tudtak észrevenni). A 7 fős crew-k azt gondolom, ebből a szempontból elég jól működnek már itthon. Azonban most, a rájátszásra bevezetésre került a 8 fős játékvezetői crew - ahol gyakorlatilag a boxot három játékvezető is figyeli. Ennek ellenére sok szabálytalanságot nem vesznek észre, talán éppen azért, mert más kulcsokat kellene figyelniük, mint eddig és ez még nem vált gyakorlattá, így inkább csak "moziznak". Ennek következtében viszont olyan is előfordulhat (a Wolves-Sharks meccsen volt ilyen), hogy egy chop blockot hárman sem vesznek észre.
Sajnos ezt sem érzem túl erősnek a játékvezetői tevékenység körében. Egyrészt az lenne az elvárás minden játékvezetővel szemben, hogy az apró technikai szabálytalanságoktól egészen a kirívó sportszerűtlenségig, az első alapszakasz mérkőzéstől a döntő utolsó másodpercéig, minden csapattal szemben azonos játékvezetés valósuljon meg. Nyilván ez teljesen utópisztikus gondolat, erre maximum robotok lennének képesek. A játékvezetők emberek, ráadásul különböző személyiséggel és szakmai felkészültséggel. Ezért ilyen, egész szezonon átívelő konzisztenciát irreális is lenne elvárni. Amit viszont én elvárnék, az az, hogy egy adott mérkőzésen belül legalább ugyanolyan megítélés alá essen minden egyes play - és mindkét csapat. A legszomorúbb dolognak tartom - de sajnos rendszeresen előfordul - a kompenzációs zászlót. Amikor egy edző magából kikelve leordít egy játékvezetőt (igen, "időnként" ilyen is előfordul), mert álláspontja szerint valami orbitális dolgot mulasztott el bedobni, majd - ha a játékvezető is tudja, vagy elhiszi, hogy hibázott -, egy-két play-jel később valami apróságra zászlót dob, hogy korábbi hibáját "jóvá tegye". Ez szerintem a legrosszabb dolog, amit egy játékvezető tehet, ennek ellenére a legjobb játékvezetőknél is előfordul - hiszen emberek.
 |
| Éppen a remek Udvardi Gyulát próbálom meggyőzni valamiről :) (Fotó: Lehmann Vision) |
Csupán érdekességként megjegyzem, hogy a Wolves-Tigers elődöntőt követően Breznay Endre játékvezetővel volt egy hosszabb lélegzetvételű beszélgetésem, mely során megmutatta nekem az idei szezonban a HFL-ben begyűjtött büntetéseket. Kifejtette, hogy a négy, rájátszásba jutott csapat közül messze mi kaptuk a legtöbb büntetést, és állítását a statisztikai adatokkal alá is támasztotta. Azonban az ilyen statisztikák elég kétélű dolgok. Az ő olvasatában persze, hogy mi kapjuk a legtöbb büntetést, mert mi követjük el a legtöbb szabálytalanságot. Az én olvasatomban pedig ránk dobják a legtöbb zászlót. Ráadásul, ha a statisztikák azt az elképzelést támasztják alá, hogy „a Budapest Wolves a legszabálytalanabb csapat”, az egy elég erős prekoncepció ahhoz, hogy egy önbeteljesítő folyamathoz veszessen. Érdekes dolog ez. Az viszont biztos, hogy a 15 yardos büntetésekből mi kaptuk messze a legtöbbet és ezen komolyan kell majd dolgoznunk.
Nos, jó hosszan sikerült kifejtenem az álláspontomat (amit tulajdonképpen csak rövid kitérőnek terveztem), de akkor most rákanyarodnék Karim ügyére.
Mint ahogy a fentiekből elég egyértelművé válhatott, közel sem vagyok 100%-osan elégedett a hazai játékvezetés színvonalával és tendenciáival. Sok a hiányosság, sok a hiba, így ha nem is teljes mértékben, de valamelyest egyet tudok érteni Karim mondandójának lényegi részével és frusztrációjának okával. Azonban az a stílus, azok a szavak és az a kifejezési fórum, ahol és ahogy az egyik legnagyobb tudással és rutinnal bíró hazai szakember kifejtette nemtetszését, teljes mértékben elfogadhatatlan, sőt, elítélendő. Személyes véleményem az, hogy önmagában az, hogy ezt a nyilatkozatát sikerült élő egyenes adásban közzétennie, azzal lejáratta saját magát, a csapatát, az edzői társadalmat és a sportágat. Ilyet nem lehet csinálni. Amikor kínkeserves munkával dolgozik mindenki azon, hogy az amerikai football egy elfogadott és széles körben ismert és szeretett sport legyen itthon, akkor egy ilyen, országos nézettség mellett megtett nyilatkozat komoly károkat okozhat. Én csak remélni merem ráadásul, hogy a Digi Sport nem rág be ezért a sportágunkra és nem lesz komolyabb következménye az esetnek. Abban pedig biztos vagyok, hogy a Fegyelmi és Etikai Bizottság szankcionálni fogja Karim interjúját - ami szintén nem jó a magyar footballnak, ha egy ilyen szintű szakembert eltiltanak mondjuk. Szóval magam részéről mélységesen elítélem, hogy ennyire kikelt magából és ilyen stílusban, személyeskedve fejtette ki a véleményét Karim egy élő közvetítés alatt. Hozzátéve mindehhez, hogy megértem, mi húzta fel ennyire.
Nem tudom, hogy az esetnek lesz-e folytatása, azt meg pláne nem, hogy mi, de felettébb sajnálatos a dolog.
Mindenképpen igényként merülhet fel most, hogy a szezon után azon dolgozzunk egy kicsit (az Edzői Bizottság és a Játékvezetői Bizottság), hogy a két szakágat kicsit közelebb hozzuk egymáshoz. Van is erre pár ötletem (már korábban is volt, de akkor a szövetségi vezetés szintjén elakadt a folyamat), meglátjuk, mit tudunk majd megvalósítani belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése