2018. június 9., szombat

HFL 2018

Az idei évben még nem sok posztot sikerült készítenem és ezért kaptam már reklamációt rendesen. Minden eddig idén történt eseményt utólag már nem tudok leírni és értékelni, de azért gyorsan megpróbálok egy kis hiánypótló poszttal életjelet adni.

Fotó: Krausz Gabriella
Nézzük ezért, mi újság a HFL-ben!


A magyar topliga mezőnye már az alapszakasz közben kettészakadt.  A Wolves, a Steelers, a Tigers és a Cowbells alkotott egy kategóriát (a Hungarian Football terminológiája szerint a "felsőházat"), míg az Eagles, az Enthroners, a Sharks és a Gorillaz egy másik osztály az osztályon belül. Erre az osztály az osztályon belül dologra még visszatérek pár gondolat erejéig.

Most ott tartunk, hogy lement hat forduló a HFL-ből (ma pótolta az első fordulóból elmaradt mérkőzését a Tigers és a Steelers). Az élen jelenleg három csapat áll a győzelem-vereség mutató alapján pontegyenlőséggel, mindhárom csapat öt győzelemmel és egy vereséggel rendelkezik pillanatnyilag. Ilyenkor - a Versenyszabályzat 103. pontja alapján - minitabellát kell a három csapat között számolni. Első lépésben a három csapat egymás elleni győzelem-vereség mutatója számít. Mivel teljes körbeverés volt a top 3-ban, ezért második lépésben a pontkülönbségek (szintén a három csapat egymás elleni mérkőzései alapján) azámítanak. Így a minitabella állása:
1. Budapest Wolves 1-1 50-29 (+21)
2. Miskolc Steelers 1-1 45-38 (+7)
3. Budapest Cowbells 1-1 33-61 (-28)

Negyedik helyen pedig a Nyíregyháza Tigers áll négy győzelemmel és kettő vereséggel.
Mivel az ötödik és hatodik helyen álló Eagles és Sharks már négy vereséget szenvedett el a szezon során, ezért már matematikai esélyük sincs a legjobb négy közé - ezáltal rájátszásba - jutni, így a rájátszás mezőnye már adott. A pozíciók és a hazai pályák még nem teljesen biztosak azonban, így még bőven marad izgalom az utolsó fordulóra is. 

A HFL hetedik fordulójában a Wolves fogadja a Sharks-ot, a Steelers a Gorillaz ellen játszik és a Cowbells a Tigers-t látja vendégül. Még az Enthroners is játszik az Eagles-szel, de ez a rájátszás alakulását nem befolyásolja.
Nézzük végig az összes a lehetőségeket!

1. Amennyiben a Wolves legyőzi a Sharks-ot és a Steelers győz a Gorillaz ellen (ez lenne a papírforma), akkor a Cowbells-Tigers meccs eredménye nem is befolyásolja a párosítást. 
Ugyanis a Cowbells győzelme esetén marad a már korábban ismeretett minitabella, tehát a Wolves (6-1) az első és játszik a negyedik Tigers-zel (4-3) az egyik elődöntőben, míg a másikban a második helyezett Steelers (6-1) csap össze a harmadik Cowbells-zel (6-1). 
Ha a Tigers legyőzi a Cowbells csapatát, akkor megszűnik a minitabella. A tabella élén a Wolves és a Steelers között, valamint a Cowbells és a Tigers között is az egymás elleni eredmények döntenek, így első a Steelers (6-1), játszik a negyedik Cowbells-szel (5-2), és a második Wolves (6-1) játszik a harmadik Tigers-szel (5-2).

2. Győz a Wolves, de kikap a Steelers. Ebben az esetben a Cowbells-Tigers meccsnek komoly jelentősége van. 
Cowbells győzelem esetén a fővárosiak (6-1) felugranak a második helyre, harmadik a Steelers (5-2) és negyedik a Tigers (4-3),  a Wolves pedig marad az élen (6-1). Tehát Wolves-Tigers és Cowbells-Steelers meccsre kerül sor. 
Ha nyer a Tigers, akkor a Steelers, a Tigers és a Cowbells között minitabella alakul ki (hiszen mindhárom csapat 5-2-es mérleggel állna). A minitabellán a győzelem-vereség mutató azonos lenne a három csapatnál, így az egymás elleni pontkülönbség számítana. Mivel a Steelers ma 35-0-ra verte a Tigers és szoros meccsen (1 pontos különbség) kapott ki a Cowbells-től, ezért komoly lépéselőnyben van. Várhatóan a minitabella úgy zárulna, hogy első a Steelers, második a Cowbells, harmadik pedig a Tigers, azaz a Wolves-Tigers, Steelers-Cowbells felállás jönne létre.

3. Kikap a Wolves, de győz a Steelers. Itt is komoly jelentősége lenne a Cowbells-Tigers végkimenetelének. 
A Cowbells győzelme esetén 6-1-es mérleggel az élre ugrana, második lenne a Steelers szintén 6-1-gyel, harmadik a Wolves (5-2) és negyedik a Tigers (4-3). Ebben az esetben Cowbells-Tigers és Steelers-Wolves elődöntőkre kerülne sor. 
Tigers győzelem esetén a Steelers egyedüli 6-1-es csapatként  élre ugrik, mögöttük azonban minitabella alakul ki, melyet a Wolves vezet (2-0), második a Tigers (1-1) és harmadik a Cowbells (0-2). Ebben az esetben Steelers-Cowbells és Wolves-Tigers elődöntőre kerül sor.

4. Végezetül, ha kikap a Wolves és a Steelers is. (A fogadóirodáknál erre várhatóan csillagászati az odds)
Cowbells győzelem esetén a Cowbells egyedüliként állna a tabellán 6-1-gyel. Második az egymás elleni eredmények miatt a Steelers (5-2) lenne, harmadik a Wolves (5-2), negyedik pedig a Tigers (4-3). Cowbells-Tigers és Steelers-Wolves elődöntőkre kerülne sor. 
Tigers diadal esetén viszont nagyon izgalmas lenne a kép, hiszen a top 4 csapat mindegyike 5-2-es mérleggel állna, azaz jön a 4-csapatos minitabella. Ezen a Wolves 2-1, Steelers 2-1, Cowbells 1-2 és a Tigers szintén 1-2-es mérleggel állna. Azaz a pontkülönbségektől függően alakulna a párosítás, de hazai pályán a Wolves és a Steelers játszana.


Ez most jó száraz és bonyolult lehetett, de hát ez van, amikor az ember esélyekkel és szabályokkal küzd. 

Viszont személyesebb vizekre evezek a következőkben.
Tavaly nagyon lesajnálták a Wolves védelmét. És nem is teljesen alaptalanul, hiszen az alapszakaszban holtversenyben a legtöbb pontot kaptuk, öt mérkőzés alatt 148-at. Ez mérkőzésenként közel 30-as átlag, ami rengeteg. A szezon előtt is arról olvashattunk, hogy igen, a Wolves erős csapat, nagyon jó az offense-e, de a védelem... Fantasztikusan jó érzés, hogy rácáfolhattunk a kétkedőkre. Az alaszakasz eddigi 6 meccsén mindösszesen 62 pontot kaptunk (és persze ezt sem mind a védelem kapta), ami messze a legkevesebb a rivális csapatok között (második helyen a Steelers védelme áll 83 kapott ponttal). Nem is kérdés, hogy ez a nagy megújulás számos összetevőnek köszönhető. 
Közel sem elhanyagolható természetesen a két import játékosunk, Alvin Reels Jr. linebacker és Darius Lewis defensive back jelenléte. Reels minden mérkőzésen tackle-leader, Lewis pedig már több labdát is szerzett. A statisztikák mellett nagyon fontos, hogy minden edzésen ott vannak, keményen dolgoznak és ötletekkel, tanácsokkal látják el a játékostársakat - Alvin nekem is adott már számos jó tippet. 
Importjaink mellett fontos, hogy a secondary-ben több visszatérő is van és ezáltal nagyon megerősödött tavalyhoz képest a defensive back sorunk. Hunka Norbert CB és Mezei Márk S visszatérése nagyon sokat dobott a secondary ütőképességén.
Harmadik komponens pedig a coaching. Nem akarom túldícsérni a defense edzői stábját, de azt hiszem, idén nagyon kemény munkát végzünk. Miakich Gábor defensive coordinator vezeti a munkát és edzi a defensive line-t, Iványi Márton felel a defensive backekért, míg én a linebackerek edzéséért vagyok felelős. Viszont a game plan kialakítása közös tevékenység és a szezon előrehaladtával egyre jobban összhangba is kerülünk és általában ugyanarra gondolunk. Persze vannak véleménykülönbségek, de ezek leginkább előrelendítik a tervezési folyamatot. Meglehetősen sok időt töltünk az ellenfelek játékának kielemzésével is, szerintem  jóval többet, mint tavaly, és ez meg is látszik a defense teljesítményén. 
Összegezve, meglehetősen pozitív vagyok az egész munkával kapcsolatosan, amit a védelemmel tudunk letenni idén az asztalra. 

Csapatkép a szezonnyitó mérkőzés után
Végezetül egy kis eszmefuttatás a HFL néhány csapatáról.

Már a szezon elején is elég komoly kérdéseket vetett fel a Gorillaz és az Eagles szereplése. Ugyebár tavaly a Gorillaz úgy tudott meglepetést okozni, hogy a fele csapatot az Eagles játékosai alkották. Illetve az Eagles Div1-es sikereinek is komoly tényezői voltak a Gorillaz-játékosok. Az, hogy a szezon előtt a két csapat házassága felbomlott (megmondom őszintén az okokat nem tudom - még ha nyilvánosságra kerültek is, akkor sem ismertek előttem), egy nagyon komoly döntés volt. Egyrészt a frigy elvesztett olyan játékosokat, mint Zilai János (az Enthroners-be igazolt) vagy Mészáros Márton (a Cowbells egyébként is ijesztő elkapósorát erősítette tovább). Másrészt a megmaradt két csapat komoly külső erő bevonására szorult. Dunaújvárosban fúzionáltak a Szekszárd Bad Bones-szal, emellett pedig remek ötlet volt az angol játékosok bevonása, hiszen ezzel meg lehetett kerülni az import szabályt. Mégis, úgy tűnik, nem igazán sikerült a játékosokból csapatot alkotni. Pedig a csapat szakmai munkáját irányító Grátz Vilmos és Pacuk László a hazai edzői kar krémjébe tartoznak. Egyelőre a Gorillaz egyedüli nyeretlenként sereghajtó a HFL-ben. Bár a védelmük nem a legrosszabb - sőt, a statisztikák alapján az 5. helyen állnak, azonban az offense nagyon gyenge, mérkőzésenként 10 pontot sem sikerült átlagolniuk. Ráadásul az idei utolsó mérkőzésük sem sok jót ígér, hiszen a Steelers-t fogadják.
Az Eagles már egy fokkal jobb helyzetben van. Nekik a válás után lett valamijük, ami a Gorillaznak nincs: HFL szintű irányítójuk. Kifejezetten kedvelem Wágner Olivért és a játékát is, azonban idén nagyon megnehezíti a dolgát, hogy 3 éve nem lépett pályára.  Így az ő kezébe adni egy HFL csapatot (ráadásul úgy, hogy a passzjátékot ő hívja a pletykák szerint), merész lépés volt. Rengeteg labdát adott el már idén, de ez biztos, hogy pozitív irányba fog változni, ahogy visszatér Olivér meccsrutinja. Wágner mellett egy másik ex-wolves, Storcz András elkapó és rúgó szinten is remek igazolás volt, illetve sikerült ügyes importokat is szerződtetni. Mellettük az offense egyik legnagyobb ereje a nagyon ügyes U19 válogatott running back, Garajszki Ádám ... volt. Sajnos Ádám megsérült és ez nagyon meg is látszik az offense teljesítményén. Mindent együttvéve azt gondolom, hogy a backoffice munka elég jól sikerült az Eagles-nél. Az alsóházi csapatok (Sharks és Gorillaz) ellen hozták is eddig a meccseket, de a komolyabb ellenfelek ellen mind a négy alkalommal alul maradtak. Idén még az Enthroners van hátra nekik, ami egy nyerhető, de nehéz meccsnek ígérkezik.
Érdekes a fentiek alapján levonni a következtetéseket. Úgy fest, hogy a Gorillaz-Eagles fúzió felbomlásával a dunaújvárosi csapat nagyot vesztett, az Eagles viszont jól jött ki belőle. Izgalmas  lehet elmerengeni azon, hogy vajon mi lenne, ha a két csapat együtt tudott volna indulni. Illetve azon is érdemes elmélázni, hogy milyen különbséget tud teremteni, ha egy csapat normálisan tud edzeni (Eagles) vagy nem (Gorillaz). 

A Fehérvár Enthroners lett az idei szezon Dallas Cowboys-a. Mindenki utálja őket és mindenki őket akarja megverni. (Nyilván a "mindenki" kifejezés sarkított.) Ez nekünk például nagyon jól jött, mert mindig a Wolves szokott az lenni, akit minden csapat nagyon meg akar verni :) Az Enthroners ugyebár az ország minden területéről szerzett játékosokat - ezzel sikerült kivívniuk az ország haragját -, remek körülményekkel és remek ígéretekkel. Egy igazán jó játékoskeretet raktak össze, ügyes importokkal megerősítve a magyar rostert. A jelek szerint azonban a szakmai háttér nem elegendő ahhoz, hogy HFL szinten kezelni tudják azt a játékoserőt, ami a rendelkezésükre áll. Nem szeretnék itt személyeskedéekbe belemenni, de egyelőre nagyon nagy csalódás és nagyon kevés az, amit a Fehérvár le tudott tenni itthon idén az asztalra. Ez már nem Divízió 2 és Divízió 1, ahol Roane egyedül képes bajnokságokat nyerni. Utolsó meccsükön az Eagles ellen nem lesz könnyű dolguk, de azt gondolom, nagyon fontos lenne a csapat élete és jövője szempontjából, hogy győzelemmel zárják a hazai szezont.
Ha már az Enthroners bevásárlásáról szó esett, akkor nem lehet szó nélkül elmenni a Tigers rostere mellett sem. Az észak-keleti régióban már hosszú évek óta divat az ukrán "vendégmunka" kiaknázása. Ezt a vonalat idén a Tigers kimaxolta (gyenge szóviccként is értelmezhető Max Nedzelsky leigazolása miatt), hiszen a maximális 10 külföldi játékost tette rosterére. 

Itt tartunk most, jövő héten pedig véget ér a HFL idei alapszakasza. 4 csapat elmehet nyári pihenőre (illetve az Enthroners még az osztrák Div4-ben játszadozik), a felsőház pedig ráfordulhat a rájátszásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése