Számos professzionális, nagyobb létszámot, technikai tudást vagy éppen fizikai kontaktust igénylő csapatsport tekintetében találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy megjelenik a sportág egy egyszerűbb, bárki számára könnyebben űzhető, tömegsport vagy hobbi jellegű változata. Majd ez a változat - éppen a tömegsport jellege és az ebből adódó nagyszámú követő miatt - egy idő után kilép a eredeti sportág árnyékából és önálló sportágként fejlődik tovább. Példaként említhető ilyen kapcsolat a kosárlabda és a streetball, a röplabda és a strandröpi, az amerikai foci és a flag football, a lacrosse és az inter crosse, valamint a jégkorong és a floorball.
Egy most induló cikksorozatomban - a pillanatnyi terveim szerint - igyekszem bemutatni az "oldalhajtásként" tömegsportból kifejlődött sportágakat, hiszen mindegyik esetben már Magyarországon is lehet azokat versenyszerűen űzni. Minden esetben az ismeretségi körömből keresek az adott sportágból egy sportolót és az ő szemszögéből fogom bemutatni, miről is szól és miért is jó az adott sport.
A cikksorozatot a FLOORBALL-lal nyitom.
A floorball az 1990-es évek legvégén kezdett el teret hódítani itthon. Emlékszem, hogy az utolsó gimnáziumi éveimben opcionális jelleggel a sportminisztérium nyomására még a tantervbe is bekerült. Ráadásul a gyerekek - legalábbis az én iskolámban mindenképpen - imádták. Ez minden bizonnyal óriási lökést adott a sportág itthoni elterjedésének, hiszen egy majdnem teljes generáció iskolai keretek között - legalábbis felismerési szintig - találkozott a floorball-lal.
A floorballról, a floorball-lal való kapcsolatáról és a sportág hazai állapotáról kérdeztem Tóth Dórát, a Szőnyi Palánkdöngetők Köre játékosát. Dóri Komáromból érkezett és - mint általában a csapatsportokat űző lányok - igazi vagány csaj. A pályán nem félti magát, olyan is megesett már vele, hogy egy meccsről hatalmas monoklival a szeme alatt ment haza - és nem zavarta. Csapata, a Palánkdöngetők a 2013/14-es Országos Bajnokság győztese, valamint a 2014/15-ös szezon Magyar Kupa aranyérmese.
Francesco's Sports (továbbiakban FS): Hol, mikor és hogyan kerültél először kapcsolatba a floorballal?
Tóth Dóra (továbbiakban TD): Még általános iskolásként találkoztam először a játékkal Komáromban. Testnevelő tanárom egyik óránkra sok – akkor még szokatlannak számító – eszközzel állított be. Mondanom sem kell, hogy 9-10 évesen nem a szabályközpontú játék aratta a legnagyobb sikert (ütöttünk boldogot, boldogtalant a neonszínű szettütőkkel, amit mi csak „magic stick-nek” hívtunk), de hamar belerázódott a társaság. Elsajátítottuk a szabályokat, alap technikákat és a korombeli lányokkal sorra szállítottuk a diákolimpiai győzelmeket a Bozsik József Általános Iskolának.
FS: Mikor és hol kezdtél el játszani?
TD: Először, mint említettem az általános iskolában floorballoztam. Annyira a szívemhez nőtt a játék, hogy a középiskola alatt sem szerettem volna abbahagyni. Szerencsére nem csak iskolai, hanem egyesületi szinten is bontogatta a szárnyait a floorball sportág a már említett testnevelőnek köszönhetően, akinek vezérletével megalakult a Szőnyi Palánkdöngetők Köre. Lelkes látogatója lettem a női szakág edzéseinek, végül 2004-ben az egyesület igazolt játékosává váltam.
FS: A floorball előtt sportoltál valamit? Ha igen, mi volt az, és az ott megszerzett tapasztalataidat tudtad-e kamatoztatni a floorballban is?
TD: Édesapámnak köszönhetően a sport egészen kicsi korom óta jelen van az életemben. A helyi kézilabda mérkőzések állandó látogatója voltam már akkor, amikor még járni sem tudtam. Gyanítom, hogy a kézilabdázás iránti vonzalom innen ered. A floorball előtt, illetve két évig a floorballal párhuzamosan tehát kézilabdáztam. Nem tagadom, hogy a sportpályán már akkor is a „nem féltem magamat” mentalitás volt rám jellemző, így többnyire a mérkőzések után romokban mentem haza. Végül a floorball mellett döntöttem, mert az akkori csapatot szinte teljes mértékben azok a játékostársak alkották, akikkel egyébként is szerettem együtt lenni.
Labdás sport lévén alapkövetelmény az általános atletikusság, jó állóképesség, gyorsaság, ritmus és labdaérzék, ezek szerencsére mind átültethetőek voltak a kézilabdából a floorballba.
FS: Mi az, ami a legjobban megfogott a sportban?
TD: A kezdetekkor az újszerűsége, utána pedig a társakkal átélt rengeteg sportélmény, emlékezetes momentum.
FS: Mennyire kemény ez a sport?
TD: Mivel testi kontaktus van benne, ezért szerintem keménynek mondható. Azon túl, hogy edzened kell azért, hogy a csapatod hasznos és kiegyensúlyozott eleme legyél, edzened kell azért is, mert a pályán ellenféllel is találkozol, akinek egyértelmű szándéka tőled elvenni a labdát. Azt meg ugye nem szívesen adja csak úgy oda egy versenyszellemmel megáldott sportoló. Így tehát nem marad más választásod, mint testi és technikai fölényt prezentálni.
FS: Be tudnád mutatni néhány mondatban a floorballt?
TD: Egy 20x40 méteres pályán zajlik a küzdelem, melyet 50 cm magas, négy sarkánál ívesen lekerekített palánk határol körbe. Szerintem bátran kijelenthetem – és bízom benne, hogy nem sértek meg vele senkit – hogy a floorball a jégkorong (kis)testvére. Alapjaiban véve nagyon hasonlít a szabályrendszere a hokiéhoz. Három 20 perces harmadból áll egy mérkőzés, a harmadok között 10 perces szünettel. Egyszerre 5 mezőnyjátékos + 1 kapus tartózkodik a pályán. Klasszikusnak mondható felállás a következőképpen néz ki: kapus a kapuban, előtte két védő, egy center és két támadó „dobókocka ötös” elhelyezkedésben. A mezőnyjátékosokon nincsen védőfelszerelés, sem sisak (sem görkorcsolya a lábukon! - Dóri ezt fontosnak tartotta kiemelni a laikusok miatt (FS)), csak egy ütő van a kezükben. Ezzel ellentétben a kapus speciális protektoros ruházatot visel, illetve sisakot is, neki viszont nincsen ütője. A cél az, hogy a műanyag, lyukacsos labdát az ellenfél kapujába juttassuk.
FS: Te milyen poszton játszol, mi a szereped a csapatodban?
TD: A csapat jobb „bekkje” vagyok. Említettem, hogy a „nem féltem magamat” stílus jellemző rám, szeretem a labdára irányuló test-test elleni küzdelmet, és ha a taktika engedi, akkor a palánk mellett előszeretettel kísérem a támadó akciókat is.
FS: Van információd arról, hogy jelenleg mennyien floorballoznak Magyarországon versenyszerűen és hogy milyen a nemek aránya?
TD: Sajnos pontos információm nincsen arról, hogy mennyi versenyengedéllyel rendelkező, aktív játékos van Magyarországon, de bátran állíthatom, hogy a sportág népszerűnek számít hazánkban, ebből adódóan a fiatalok előszeretettel köteleződnek el iránta. A nemek arányát tekintve egyértelmű férfiúi dominancia a jellemző.
FS: Hány szinten folynak a bajnokságok itthon?
TD:A férfiaknál három nagypályás Országos Bajnokságban folynak a küzdelmek, illetve az ezekben a bajnokságokban szereplő csapatok megmérettethetik még magukat a Magyar Kupában is. Nagypályás utánpótlás bajnokság már a 11 évesnél fiatalabbakat is foglalkoztatja egészen a 19 éves korosztályig. A nagypályás versenyrendszer mellett népszerűek az unihoki bajnokságok, melyek a hagyományoshoz képest kisebb játéktéren, kevesebb játékossal a pályán, kicsit módosított játékszabályokkal zajlanak.
Sajnos a női mezőny évről-évre fogyatkozik, a 2014/15-ös szezonban már csak öt csapat indult az OB 1-ben és három az OB 2-ben.
FS: Sportjogi szempontból hol tart a sportág Magyarországon? Vannak profi csapatok/sportolók vagy még amatőr keretek között folyik a versenyzés? A csapatok közötti átigazolások, külföldi játékosok igazolása mennyire jellemző?
TD: Magyarországon legjobb tudomáson szerint nem tevékenykedik profi sportoló, azaz olyan játékos, aki jövedelemszerzés céljából végezi a sporttevékenységet. A játékosok egyesületi keretek között sportolnak, a többségnek amatőr szerződése sincsen. Sportjogilag véleményem szerint a szabadidősporthoz tartozik a floorball, mert a játékosok önként, annak érdekében űzik aktívan, hogy testi és lelki jóllétet okozzon számukra, kikapcsolódjanak, az edzésekkel kondiban tartsák magukat, illetve ezzel párhuzamosan társas kapcsolatokat építsenek.
Létezik a csapatok közötti átigazolás, de nem annyira gyakori, mint mondjuk egy labdarúgásban vagy egy kézilabdában. Külföldi játékos általában akkor szokott magyarországi csapathoz csatlakozni, ha az egyetemi éveit hazánkban tölti, vagy esetleg ha korábban már máshol megszerette ezt a sportot, és Magyarországon is szeretné folytatni. Az nem jellemző, hogy azért érkezzen valaki Magyarországra, mert célzottan magyar bajnokságban akar szerepelni.
FS: Hogy látod, az utánpótlás-nevelés kiépítése és megszervezése milyen szerepet kap szövetségi szinten a sportágban?
TD: A törekvés megvan, ékes példája ennek az, hogy a felnőtt bajnokságokban csak akkor mérettetheti meg magát csapat, ha valamely nagypályás utánpótlás bajnokságban is indít csapatot. Így tehát az egyesületek rá vannak kényszerítve arra, hogy gondoskodjanak az utánpótlás-nevelésről.
FS: Te válogatott játékos is voltál. Mikortól meddig voltál a nemzeti csapat tagja? Milyen szereped volt a válogatottnál?
TD: 2005-től kezdődően voltam az ifjúsági válogatott keret tagja, majd 2009-ben mutatkoztam be a felnőtt női nemzeti csapatban. Az igazat megvallva, soha nem tudtam azt a teljesítményt a válogatott tagjaként a pályára vinni, mint amit egyébként az egyesületemnél, a Szőnyi Palánkdöngetők Körénél. Gátat szabott a kiteljesedésben az, hogy szinte minden alkalommal más lányokkal szerepeltem egy sorban, illetve tudat alatt talán az is, hogy nem tartottam magamat igazi, „ válogatott” kvalitásokkal megáldott játékosnak. Rövid játékosi pályafutásomat követően inkább szervezési feladatokat vállaltam magamra a válogatottnál.
FS: Általában hol tart jelenleg a magyarországi floorball (férfiak és nők) a régióhoz, Európához és a világhoz viszonyítva?
TD: A floorball Európában, pontosabban a Skandináv országokban igazán erős. Természetesen más földrészeken is űzik, de Európában van jelentős floorball élet.
Mi magyarok, férfiak és nők tekintetében is inkább a középmezőny második felében szerepelünk. Sajnos az a szomorú valóság, hogy nem egy és nem két olyan nemzeti csapat van Európában, akiket 5-8 évvel ezelőtt simán vertünk, most viszont játszi könnyeden aratnak győzelmet válogatottjaink felett. Jogos lenne a kérdés, hogy miért is?! Nem szeretnék megsérteni senkit sem a magyar floorball társadalomban, ezért inkább a véleményemet megtartanám magamnak.
FS: Mit gondolsz, hogy áll a floorball marketing téren. Mennyire kaptok támogatást (kormányzati, önkormányzati, versenyszféra, média) szinten?
TD: Van hova fejődni…
A floorball se nem látvány csapatsportág, se nem olimpiai sportág, így túl nagy központi anyagi támogatásban a szakszövetség sajnos nem részesül. Nem igazán jellemző a szponzori szerepvállalás, illetve a mecenatúra sem. Változást generáló törekvések általában új elnökség felállásakor vannak, de ezek inkább fellángolások véleményem szerint.
FS: Meg tudnád fogalmazni, hogy mi az, amit a floorball adott neked? Mi a legjobb élményed a sporttal kapcsolatosan?
TD: Igaz barátságok, olyan barátságok, amiket az együtt megélt sportsikerek és kudarcok tettek igazán erőssé.
A legjobb élményeim talán a minden évben, Prágában megrendezésre kerülő Cseh Openekhez kötődnek. Hol az asztalra letett sportteljesítmény és túlélt sorozatterhelés miatt, hol a játékot követő buli miatt.
FS: Nyilván sokaknak ajánlanád, hogy próbálják ki a floorballt. Mi az, amivel leginkább “reklámoznád” a sportágadat, mi az, amiben jobb a floorball a többi csapatsportnál?
TD: Olyan dinamikus lüktetésben lehet részük azoknak, akik igazán elköteleződnek a játék iránt, amelyre nem képes minden csapatsport. A játék képe akár pillanatok alatt a feje tetejére tud állni, és – sok más tényező mellett – ez a bizonytalanság az, ami izgalmassá és szerethetővé teszi ezt a sportágat.
Köszönöm a remek válaszokat Tóth Dórának és további sportsikereket kívánok neki, csapatának és sportágának! A képekért pedig köszönet: Ludvai Dániel, Csarmasz Kornél, Balla Gyula Kálmán
Amennyiben valaki kedvet kapott a floorball közelebbi megismeréséhez, annak azt tanácsolom, hogy további információkért látogasson el a Magyar Floorball Szövetség honlapjára vagy hivatalos Facebook oldalára.
A jövőben a többi, a bevezetőben feltüntetett tömegsport jellegű sportággal is megpróbálunk hasonló formában megismerkedni.
Egy most induló cikksorozatomban - a pillanatnyi terveim szerint - igyekszem bemutatni az "oldalhajtásként" tömegsportból kifejlődött sportágakat, hiszen mindegyik esetben már Magyarországon is lehet azokat versenyszerűen űzni. Minden esetben az ismeretségi körömből keresek az adott sportágból egy sportolót és az ő szemszögéből fogom bemutatni, miről is szól és miért is jó az adott sport.
A cikksorozatot a FLOORBALL-lal nyitom.
A floorball az 1990-es évek legvégén kezdett el teret hódítani itthon. Emlékszem, hogy az utolsó gimnáziumi éveimben opcionális jelleggel a sportminisztérium nyomására még a tantervbe is bekerült. Ráadásul a gyerekek - legalábbis az én iskolámban mindenképpen - imádták. Ez minden bizonnyal óriási lökést adott a sportág itthoni elterjedésének, hiszen egy majdnem teljes generáció iskolai keretek között - legalábbis felismerési szintig - találkozott a floorball-lal.
A floorballról, a floorball-lal való kapcsolatáról és a sportág hazai állapotáról kérdeztem Tóth Dórát, a Szőnyi Palánkdöngetők Köre játékosát. Dóri Komáromból érkezett és - mint általában a csapatsportokat űző lányok - igazi vagány csaj. A pályán nem félti magát, olyan is megesett már vele, hogy egy meccsről hatalmas monoklival a szeme alatt ment haza - és nem zavarta. Csapata, a Palánkdöngetők a 2013/14-es Országos Bajnokság győztese, valamint a 2014/15-ös szezon Magyar Kupa aranyérmese.
 |
| Tóth Dóra |
Tóth Dóra (továbbiakban TD): Még általános iskolásként találkoztam először a játékkal Komáromban. Testnevelő tanárom egyik óránkra sok – akkor még szokatlannak számító – eszközzel állított be. Mondanom sem kell, hogy 9-10 évesen nem a szabályközpontú játék aratta a legnagyobb sikert (ütöttünk boldogot, boldogtalant a neonszínű szettütőkkel, amit mi csak „magic stick-nek” hívtunk), de hamar belerázódott a társaság. Elsajátítottuk a szabályokat, alap technikákat és a korombeli lányokkal sorra szállítottuk a diákolimpiai győzelmeket a Bozsik József Általános Iskolának.
FS: Mikor és hol kezdtél el játszani?
TD: Először, mint említettem az általános iskolában floorballoztam. Annyira a szívemhez nőtt a játék, hogy a középiskola alatt sem szerettem volna abbahagyni. Szerencsére nem csak iskolai, hanem egyesületi szinten is bontogatta a szárnyait a floorball sportág a már említett testnevelőnek köszönhetően, akinek vezérletével megalakult a Szőnyi Palánkdöngetők Köre. Lelkes látogatója lettem a női szakág edzéseinek, végül 2004-ben az egyesület igazolt játékosává váltam.
FS: A floorball előtt sportoltál valamit? Ha igen, mi volt az, és az ott megszerzett tapasztalataidat tudtad-e kamatoztatni a floorballban is?
TD: Édesapámnak köszönhetően a sport egészen kicsi korom óta jelen van az életemben. A helyi kézilabda mérkőzések állandó látogatója voltam már akkor, amikor még járni sem tudtam. Gyanítom, hogy a kézilabdázás iránti vonzalom innen ered. A floorball előtt, illetve két évig a floorballal párhuzamosan tehát kézilabdáztam. Nem tagadom, hogy a sportpályán már akkor is a „nem féltem magamat” mentalitás volt rám jellemző, így többnyire a mérkőzések után romokban mentem haza. Végül a floorball mellett döntöttem, mert az akkori csapatot szinte teljes mértékben azok a játékostársak alkották, akikkel egyébként is szerettem együtt lenni.
Labdás sport lévén alapkövetelmény az általános atletikusság, jó állóképesség, gyorsaság, ritmus és labdaérzék, ezek szerencsére mind átültethetőek voltak a kézilabdából a floorballba.
FS: Mi az, ami a legjobban megfogott a sportban?
TD: A kezdetekkor az újszerűsége, utána pedig a társakkal átélt rengeteg sportélmény, emlékezetes momentum.
FS: Mennyire kemény ez a sport?
TD: Mivel testi kontaktus van benne, ezért szerintem keménynek mondható. Azon túl, hogy edzened kell azért, hogy a csapatod hasznos és kiegyensúlyozott eleme legyél, edzened kell azért is, mert a pályán ellenféllel is találkozol, akinek egyértelmű szándéka tőled elvenni a labdát. Azt meg ugye nem szívesen adja csak úgy oda egy versenyszellemmel megáldott sportoló. Így tehát nem marad más választásod, mint testi és technikai fölényt prezentálni.
FS: Be tudnád mutatni néhány mondatban a floorballt?
TD: Egy 20x40 méteres pályán zajlik a küzdelem, melyet 50 cm magas, négy sarkánál ívesen lekerekített palánk határol körbe. Szerintem bátran kijelenthetem – és bízom benne, hogy nem sértek meg vele senkit – hogy a floorball a jégkorong (kis)testvére. Alapjaiban véve nagyon hasonlít a szabályrendszere a hokiéhoz. Három 20 perces harmadból áll egy mérkőzés, a harmadok között 10 perces szünettel. Egyszerre 5 mezőnyjátékos + 1 kapus tartózkodik a pályán. Klasszikusnak mondható felállás a következőképpen néz ki: kapus a kapuban, előtte két védő, egy center és két támadó „dobókocka ötös” elhelyezkedésben. A mezőnyjátékosokon nincsen védőfelszerelés, sem sisak (sem görkorcsolya a lábukon! - Dóri ezt fontosnak tartotta kiemelni a laikusok miatt (FS)), csak egy ütő van a kezükben. Ezzel ellentétben a kapus speciális protektoros ruházatot visel, illetve sisakot is, neki viszont nincsen ütője. A cél az, hogy a műanyag, lyukacsos labdát az ellenfél kapujába juttassuk.
FS: Te milyen poszton játszol, mi a szereped a csapatodban?
TD: A csapat jobb „bekkje” vagyok. Említettem, hogy a „nem féltem magamat” stílus jellemző rám, szeretem a labdára irányuló test-test elleni küzdelmet, és ha a taktika engedi, akkor a palánk mellett előszeretettel kísérem a támadó akciókat is.
FS: Van információd arról, hogy jelenleg mennyien floorballoznak Magyarországon versenyszerűen és hogy milyen a nemek aránya?
TD: Sajnos pontos információm nincsen arról, hogy mennyi versenyengedéllyel rendelkező, aktív játékos van Magyarországon, de bátran állíthatom, hogy a sportág népszerűnek számít hazánkban, ebből adódóan a fiatalok előszeretettel köteleződnek el iránta. A nemek arányát tekintve egyértelmű férfiúi dominancia a jellemző.
FS: Hány szinten folynak a bajnokságok itthon?
TD:A férfiaknál három nagypályás Országos Bajnokságban folynak a küzdelmek, illetve az ezekben a bajnokságokban szereplő csapatok megmérettethetik még magukat a Magyar Kupában is. Nagypályás utánpótlás bajnokság már a 11 évesnél fiatalabbakat is foglalkoztatja egészen a 19 éves korosztályig. A nagypályás versenyrendszer mellett népszerűek az unihoki bajnokságok, melyek a hagyományoshoz képest kisebb játéktéren, kevesebb játékossal a pályán, kicsit módosított játékszabályokkal zajlanak.
Sajnos a női mezőny évről-évre fogyatkozik, a 2014/15-ös szezonban már csak öt csapat indult az OB 1-ben és három az OB 2-ben.
 |
| Szőnyi Palánkdöngetők Köre |
TD: Magyarországon legjobb tudomáson szerint nem tevékenykedik profi sportoló, azaz olyan játékos, aki jövedelemszerzés céljából végezi a sporttevékenységet. A játékosok egyesületi keretek között sportolnak, a többségnek amatőr szerződése sincsen. Sportjogilag véleményem szerint a szabadidősporthoz tartozik a floorball, mert a játékosok önként, annak érdekében űzik aktívan, hogy testi és lelki jóllétet okozzon számukra, kikapcsolódjanak, az edzésekkel kondiban tartsák magukat, illetve ezzel párhuzamosan társas kapcsolatokat építsenek.
Létezik a csapatok közötti átigazolás, de nem annyira gyakori, mint mondjuk egy labdarúgásban vagy egy kézilabdában. Külföldi játékos általában akkor szokott magyarországi csapathoz csatlakozni, ha az egyetemi éveit hazánkban tölti, vagy esetleg ha korábban már máshol megszerette ezt a sportot, és Magyarországon is szeretné folytatni. Az nem jellemző, hogy azért érkezzen valaki Magyarországra, mert célzottan magyar bajnokságban akar szerepelni.
FS: Hogy látod, az utánpótlás-nevelés kiépítése és megszervezése milyen szerepet kap szövetségi szinten a sportágban?
TD: A törekvés megvan, ékes példája ennek az, hogy a felnőtt bajnokságokban csak akkor mérettetheti meg magát csapat, ha valamely nagypályás utánpótlás bajnokságban is indít csapatot. Így tehát az egyesületek rá vannak kényszerítve arra, hogy gondoskodjanak az utánpótlás-nevelésről.
FS: Te válogatott játékos is voltál. Mikortól meddig voltál a nemzeti csapat tagja? Milyen szereped volt a válogatottnál?
TD: 2005-től kezdődően voltam az ifjúsági válogatott keret tagja, majd 2009-ben mutatkoztam be a felnőtt női nemzeti csapatban. Az igazat megvallva, soha nem tudtam azt a teljesítményt a válogatott tagjaként a pályára vinni, mint amit egyébként az egyesületemnél, a Szőnyi Palánkdöngetők Körénél. Gátat szabott a kiteljesedésben az, hogy szinte minden alkalommal más lányokkal szerepeltem egy sorban, illetve tudat alatt talán az is, hogy nem tartottam magamat igazi, „ válogatott” kvalitásokkal megáldott játékosnak. Rövid játékosi pályafutásomat követően inkább szervezési feladatokat vállaltam magamra a válogatottnál.
FS: Általában hol tart jelenleg a magyarországi floorball (férfiak és nők) a régióhoz, Európához és a világhoz viszonyítva?
TD: A floorball Európában, pontosabban a Skandináv országokban igazán erős. Természetesen más földrészeken is űzik, de Európában van jelentős floorball élet.
Mi magyarok, férfiak és nők tekintetében is inkább a középmezőny második felében szerepelünk. Sajnos az a szomorú valóság, hogy nem egy és nem két olyan nemzeti csapat van Európában, akiket 5-8 évvel ezelőtt simán vertünk, most viszont játszi könnyeden aratnak győzelmet válogatottjaink felett. Jogos lenne a kérdés, hogy miért is?! Nem szeretnék megsérteni senkit sem a magyar floorball társadalomban, ezért inkább a véleményemet megtartanám magamnak.
FS: Mit gondolsz, hogy áll a floorball marketing téren. Mennyire kaptok támogatást (kormányzati, önkormányzati, versenyszféra, média) szinten?
TD: Van hova fejődni…
A floorball se nem látvány csapatsportág, se nem olimpiai sportág, így túl nagy központi anyagi támogatásban a szakszövetség sajnos nem részesül. Nem igazán jellemző a szponzori szerepvállalás, illetve a mecenatúra sem. Változást generáló törekvések általában új elnökség felállásakor vannak, de ezek inkább fellángolások véleményem szerint.
FS: Meg tudnád fogalmazni, hogy mi az, amit a floorball adott neked? Mi a legjobb élményed a sporttal kapcsolatosan?
TD: Igaz barátságok, olyan barátságok, amiket az együtt megélt sportsikerek és kudarcok tettek igazán erőssé.
A legjobb élményeim talán a minden évben, Prágában megrendezésre kerülő Cseh Openekhez kötődnek. Hol az asztalra letett sportteljesítmény és túlélt sorozatterhelés miatt, hol a játékot követő buli miatt.
FS: Nyilván sokaknak ajánlanád, hogy próbálják ki a floorballt. Mi az, amivel leginkább “reklámoznád” a sportágadat, mi az, amiben jobb a floorball a többi csapatsportnál?
TD: Olyan dinamikus lüktetésben lehet részük azoknak, akik igazán elköteleződnek a játék iránt, amelyre nem képes minden csapatsport. A játék képe akár pillanatok alatt a feje tetejére tud állni, és – sok más tényező mellett – ez a bizonytalanság az, ami izgalmassá és szerethetővé teszi ezt a sportágat.
Köszönöm a remek válaszokat Tóth Dórának és további sportsikereket kívánok neki, csapatának és sportágának! A képekért pedig köszönet: Ludvai Dániel, Csarmasz Kornél, Balla Gyula Kálmán
Amennyiben valaki kedvet kapott a floorball közelebbi megismeréséhez, annak azt tanácsolom, hogy további információkért látogasson el a Magyar Floorball Szövetség honlapjára vagy hivatalos Facebook oldalára.
A jövőben a többi, a bevezetőben feltüntetett tömegsport jellegű sportággal is megpróbálunk hasonló formában megismerkedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése