Már évek óta beszéltek róla, de a 2014-es egyetemi amerikai football bajnokságban végre meg is valósult: rájátszás útján döntik el a nemzeti bajnoki címet.
Mondjuk számomra, amikor először olvastam a rájátszás leírását - komoly erőfeszítésembe került, hogy a szót ne tegyem idézőjelek közé - óriási csalódást jelentett.
Tradícionálisan ugyebár az egyetemi amerikai footballban az úgynevezett post-season (azaz az alapszakaszt követő, de még a bajnokság részét képező időszak) egyetlen bowl mérkőzést jelentett. A rengetegféle bowl mérkőzés párosításait bonyolult statisztikai és tradícionális alapon nyugvó rendszer hozta össze.
Régóta beszélnek róla - én is legalább már 6-7 éve fél szemmel követem az ezzel kapcsolatos diskurzusokat -, hogy a legtöbb NCAA-sportág lebonyolítási rendszeréhez hasonlóan érdemes lenne a footballban is bevezetni az egyenes kieséses rendszerű rájátszást. Gondoljunk csak például arra, hogy a férfi kosárlabda rájátszása, a March Madness mekkora siker a sportág rajongói számára.
A rájátszás legnagyobb előnyének azt tartották, hogy sokan igazságtalannak, nehezen átláthatónak és nem igazán rajongóbarát rendszernek találják azt a szisztémát, amivel a Football Bowl Subdivision (az egyetemi football legfelsőbb osztálya) csapatainak rangsorolását, ezáltal a bajnokság végkimenetelét meghatározzák. A BCS ranking (ez a csapatok rangsora) a csapatok győzelem-vereség mérlegén túl (sőt azon felül) vizsgálja azt is, hogy a csapatok az eredményeiket milyen ellenfelek ellen érték el. Márpedig az algoritmusokat halandó ember nehezen érti meg.
Ezért beszéltek arról, hogy egy egyenes kiesős rendszerben zajló rájátszásnak kellene eldönteni a történetet. Nem is tudom összeszámolni, hány lehetséges verzióval találkoztam az elmúlt években. Olvastam olyanról, hogy minden konferencia egyenlő számú csapatot küldjön a rájátszásba, olyat, hogy a konferenciagyőztesen vívják a rájátszást, olyat, hogy meghívásos alapon működjön a playoff… számtalan racionális és teljesen elvadult ötletet írtak le a szakemberek és a fórumozók.
Persze hatalmas problémákat is felvet a rájátszás kérdése. Például hogy lehetne igazságos egy olyan rendszer, ahol minden konferencia ugyanannyi számú csapatot küld a rájátszásba? Vegyünk mondjuk egy Mountain West, egy Sun Belt vagy egy Conference USA konferenciát és hasonlítsuk össze a Pac-12, a Big 12, az ACC vagy a SEC konferenciákkal. Hát nem egy súlycsoport. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam.
Az is nagyon komoly dilemmát okozott az NCAA illetékes döntéshozói számára, hogy hány mérkőzést játszanak le a csapatok. Nem véletlen, hogy tradícionálisan maximum egy bowl meccset játszottak az egyetemek. Ezek egyetemista, fiatal játékosok és az amerikai football elképesztően nagy fizikai és mentális megterhetlést jelent. Nem véletlen, hogy a profik között is maximum 24 meccset (4 pre-season, 16 alapszakasz, 4 playoff) játszanak le egy szezonban. A kosárlabdázók, a baseballosok (leszámítva a pitchereket), a jégkorongosok akár több, mint 100 mérkőzést is le tudnak játszani egy hosszú szezon során, hiszen akár az is belefér a fizikai terhelésbe, hogy két naponta meccseljenek - az amerikai football esetében ez lehetetlen. Így aztán az egyetemi bajnokságban vagy az alapszakaszt kellett volna megrövidíteni, vagy nem lehetett volna sok körös egyenes kieséses rájátszást játszani.
Ráadásul itt vannak a hagyományok. Meglehetősen nagy volt az a tábor, amely ellenezte a rájátszás létjogosultságát is, mondván, hogy egy több évtized alatt kialakult és kiforrott rendszert mégis miért kell megreformálni.
A sok-sok negatívum ellenére én nagyon bíztam abban, hogy a Nemzeti Egyetemi Sportszövetség fejesei valami jó rájátszást tudnak összehozni. Csalódnom kellett.
Egyértelművé vált, hogy az egyetemi amerikai footballban sokkal nagyobb a hagyomány szerepe, mint azt gondoltam volna - ami nem is csoda, hiszen én magam alig több, mint egy évtizede követem a sportágat. A tradícionális igények és az észérvek arra sarkalták a döntéshozókat, hogy egy meglehetősen látszatmegoldásnak tűnő valamit hozzanak létre, mely mindkét tábor száját befogja. Az NCAA új rájátszás rendszere úgy épül fel, hogy annak alapját a tradícionális igényeket megtestesítő BSC ranking rendszere adja, de mégis egy két fordulós, egyenes kiesős rájátszásra kerül sor. A szelekció alapja rendkívül egyszerű: a BCS rankingen top 4 helyet elfoglaló csapatok játszák az elődöntőt, a két győztes pedig megmérkőzik a nemzeti bajnoki címért.
Hogy még tovább erősítsék a tradícionalista tábort, a két legpatinásabb BCS Bowl mérkőzést (Rose Bowl és Sugar Bowl) nevezték ki a két elődöntőnek.
Magyar idő szerint ma hajnalban le is játszották a Rose Bowlt és a Sugar Bowlt is, azaz a két elődöntőt.
A Rose Bowl két résztvevője a Pac-12 bajonka, az Oregon Ducks (BCS 2. kiemelt) és az ACC konferenciagyőztes Florida State University Seminoles (BCS 3. kiemelt) volt. Érdekeség, hogy két Heisman Trophy győztes irányító állt egymással szemben (2013: Jameis Winston (FSU), 2014: Marcus Mariota (UO)). A két csapat fej fej mellett haladt az első félidőben, bár mindig az Oregon volt egy kicsit előrébb. Az up-tempo offense ellen nem volt sok ellenszere a Seminoles-nak, ráadául a floridaiak több alkalommal is goal line szituációból nem tudtak pontot szerezni. A második félidőben aztán elbillent a mérleg nyelve. A Seminoles egymást követő három drive-jában vesztette el a labdát (két fumble és egy interception), ráadásul a Ducks mindegy egyes labdaszerzését touchdownra váltotta. A harmadik negyedben így minden eldőlt, az FSU is összeroppant, így az Oregon Ducks könnyűszerrel, 59-20 arányban döngölte földbe a Seminoles csapatát, nyerte meg a Rose Bowlt és jutott a National Championship Game-be.
A Sugar Bowl korántsem volt ennyire egyértelmű. A BCS rangsort vezető Alabama Crimson Tide (az SEC konferencia bajnoka) játszott a Big Ten konferencia döntőjét 59-0 arányban (szenvedő fél a Wisconsin Badgers) megnyerő Ohio State Buckeyes (BCS 4.) ellen. Bár erősebben indított az esélyesebbnek tartott Alabama, 21-6-os vezetésüket követően a félidőre 21-20-ra felzárkózott a Buckeyes. A harmadik negyedben aztán két possessionös vezetést szerzett az Ohio State, amit aztán a végére sem engedett ki a kezéből. Meglepetésre, 42-35 arányban megnyerte a Sugar Bowlt az Ohio State Buckeyes és a nemzeti bajnokság döntőjének másik résztvevője lett.
A National Championship Game-et 2015. január 12-én, Dallas-ban játsza tehát az Oregon Ducks és az Ohio State Buckeyes.
Mondjuk számomra, amikor először olvastam a rájátszás leírását - komoly erőfeszítésembe került, hogy a szót ne tegyem idézőjelek közé - óriási csalódást jelentett.
Tradícionálisan ugyebár az egyetemi amerikai footballban az úgynevezett post-season (azaz az alapszakaszt követő, de még a bajnokság részét képező időszak) egyetlen bowl mérkőzést jelentett. A rengetegféle bowl mérkőzés párosításait bonyolult statisztikai és tradícionális alapon nyugvó rendszer hozta össze.
Régóta beszélnek róla - én is legalább már 6-7 éve fél szemmel követem az ezzel kapcsolatos diskurzusokat -, hogy a legtöbb NCAA-sportág lebonyolítási rendszeréhez hasonlóan érdemes lenne a footballban is bevezetni az egyenes kieséses rendszerű rájátszást. Gondoljunk csak például arra, hogy a férfi kosárlabda rájátszása, a March Madness mekkora siker a sportág rajongói számára.
A rájátszás legnagyobb előnyének azt tartották, hogy sokan igazságtalannak, nehezen átláthatónak és nem igazán rajongóbarát rendszernek találják azt a szisztémát, amivel a Football Bowl Subdivision (az egyetemi football legfelsőbb osztálya) csapatainak rangsorolását, ezáltal a bajnokság végkimenetelét meghatározzák. A BCS ranking (ez a csapatok rangsora) a csapatok győzelem-vereség mérlegén túl (sőt azon felül) vizsgálja azt is, hogy a csapatok az eredményeiket milyen ellenfelek ellen érték el. Márpedig az algoritmusokat halandó ember nehezen érti meg.
Ezért beszéltek arról, hogy egy egyenes kiesős rendszerben zajló rájátszásnak kellene eldönteni a történetet. Nem is tudom összeszámolni, hány lehetséges verzióval találkoztam az elmúlt években. Olvastam olyanról, hogy minden konferencia egyenlő számú csapatot küldjön a rájátszásba, olyat, hogy a konferenciagyőztesen vívják a rájátszást, olyat, hogy meghívásos alapon működjön a playoff… számtalan racionális és teljesen elvadult ötletet írtak le a szakemberek és a fórumozók.
Persze hatalmas problémákat is felvet a rájátszás kérdése. Például hogy lehetne igazságos egy olyan rendszer, ahol minden konferencia ugyanannyi számú csapatot küld a rájátszásba? Vegyünk mondjuk egy Mountain West, egy Sun Belt vagy egy Conference USA konferenciát és hasonlítsuk össze a Pac-12, a Big 12, az ACC vagy a SEC konferenciákkal. Hát nem egy súlycsoport. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam.
Az is nagyon komoly dilemmát okozott az NCAA illetékes döntéshozói számára, hogy hány mérkőzést játszanak le a csapatok. Nem véletlen, hogy tradícionálisan maximum egy bowl meccset játszottak az egyetemek. Ezek egyetemista, fiatal játékosok és az amerikai football elképesztően nagy fizikai és mentális megterhetlést jelent. Nem véletlen, hogy a profik között is maximum 24 meccset (4 pre-season, 16 alapszakasz, 4 playoff) játszanak le egy szezonban. A kosárlabdázók, a baseballosok (leszámítva a pitchereket), a jégkorongosok akár több, mint 100 mérkőzést is le tudnak játszani egy hosszú szezon során, hiszen akár az is belefér a fizikai terhelésbe, hogy két naponta meccseljenek - az amerikai football esetében ez lehetetlen. Így aztán az egyetemi bajnokságban vagy az alapszakaszt kellett volna megrövidíteni, vagy nem lehetett volna sok körös egyenes kieséses rájátszást játszani.
Ráadásul itt vannak a hagyományok. Meglehetősen nagy volt az a tábor, amely ellenezte a rájátszás létjogosultságát is, mondván, hogy egy több évtized alatt kialakult és kiforrott rendszert mégis miért kell megreformálni.
A sok-sok negatívum ellenére én nagyon bíztam abban, hogy a Nemzeti Egyetemi Sportszövetség fejesei valami jó rájátszást tudnak összehozni. Csalódnom kellett.
Egyértelművé vált, hogy az egyetemi amerikai footballban sokkal nagyobb a hagyomány szerepe, mint azt gondoltam volna - ami nem is csoda, hiszen én magam alig több, mint egy évtizede követem a sportágat. A tradícionális igények és az észérvek arra sarkalták a döntéshozókat, hogy egy meglehetősen látszatmegoldásnak tűnő valamit hozzanak létre, mely mindkét tábor száját befogja. Az NCAA új rájátszás rendszere úgy épül fel, hogy annak alapját a tradícionális igényeket megtestesítő BSC ranking rendszere adja, de mégis egy két fordulós, egyenes kiesős rájátszásra kerül sor. A szelekció alapja rendkívül egyszerű: a BCS rankingen top 4 helyet elfoglaló csapatok játszák az elődöntőt, a két győztes pedig megmérkőzik a nemzeti bajnoki címért.
Hogy még tovább erősítsék a tradícionalista tábort, a két legpatinásabb BCS Bowl mérkőzést (Rose Bowl és Sugar Bowl) nevezték ki a két elődöntőnek.
Magyar idő szerint ma hajnalban le is játszották a Rose Bowlt és a Sugar Bowlt is, azaz a két elődöntőt.
A Rose Bowl két résztvevője a Pac-12 bajonka, az Oregon Ducks (BCS 2. kiemelt) és az ACC konferenciagyőztes Florida State University Seminoles (BCS 3. kiemelt) volt. Érdekeség, hogy két Heisman Trophy győztes irányító állt egymással szemben (2013: Jameis Winston (FSU), 2014: Marcus Mariota (UO)). A két csapat fej fej mellett haladt az első félidőben, bár mindig az Oregon volt egy kicsit előrébb. Az up-tempo offense ellen nem volt sok ellenszere a Seminoles-nak, ráadául a floridaiak több alkalommal is goal line szituációból nem tudtak pontot szerezni. A második félidőben aztán elbillent a mérleg nyelve. A Seminoles egymást követő három drive-jában vesztette el a labdát (két fumble és egy interception), ráadásul a Ducks mindegy egyes labdaszerzését touchdownra váltotta. A harmadik negyedben így minden eldőlt, az FSU is összeroppant, így az Oregon Ducks könnyűszerrel, 59-20 arányban döngölte földbe a Seminoles csapatát, nyerte meg a Rose Bowlt és jutott a National Championship Game-be.
 |
| A Rose Bowl győztes Oregon Ducks (Fotó: CBS) |
 |
| A Sugar Bowl győztes Ohio State Buckeyes (Fotó: ESPN) |
A National Championship Game-et 2015. január 12-én, Dallas-ban játsza tehát az Oregon Ducks és az Ohio State Buckeyes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése