2011. szeptember 4., vasárnap

Juniorjaink


Tegnap elrajtolt a junior szezon. 

Nagy tapasztalattal bíró felnőtt játékosaink által vezetett junior egység először a Győr Sharks juniorjai ellen lépett pályára. És akárcsak két évvel ezelőtt (még a Wolves Juniors színeiben), a Sharks elleni nyitómérkőzés elég nyögvenyelősre sikeredett. Ugyan meggyőző, 24-12-es sikert könyvelhetett el a csapat, de a mutatott játékon még bőven van mit csiszolni. Főleg annak a fényében, hogy ez a Sharks Juniors igen gyenge csapat. Offense szinten talán nem volt egy jó snap sem, a playcalling, illetve az irányító döntései is elég rosszak voltak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Hurricanes juniors kezdő védelme gyakorlatilag az idén már két felnőtt bajnoki címet is bezsebelő játékosokból áll. Védelem oldalon nem is voltak komolyabb gondok - de sajnos ez nem csak a mi védelmünkön múlt. Nem tisztem kritizálni a játékosokat, hiszen most nem én vagyok az edzőjük, de a hozzáállásuk nagyon nem megfelelő volt. 
Offense oldalon sem volt minden rendben, látszólag Szicherle Patrik nem igazán találta meg a ritmust - ez majd egészen biztosan sokat fog javulni a következő meccsek során. Viszont néhány nagyon szép playre is sor került, néhány újonc játékos is nagyon bíztató teljesítményt nyújtott.
Még ha most nem is játszott túl jól a csapat, a legfontosabb, hogy megvan a győzelem. Az újoncok is átestek az első meccsükön és az edzők is sikeresen vették életük első akadályát. Biztos vagyok benne, hogy ez a csapat - korábbi hagyományainkat követve - veretlenül fog végiggázolni a magyar bajnokságon. Sőt, ha sikerül felvenni a játékritmust, ha a játékosok olyan összetartóan és hatalmas akarással fognak pályára lépni, mint ahogy azt tavasszal tették, akkor az osztrák bajnokságban is komoly esélyesként léphetnek fel.
A legfiatalabb átlagéletkorral rendelkező csapat nyerte meg a magyar és osztrák másodosztályt idén. Most a legfiatalabb átlagéletkorral rendelkező edzői gárda vezetheti sikerre játékosait a magyar és az osztrák junior bajnokságban. Sőt az edzői gárdának lehetősége van olyan bravúrra, hogy egy év alatt játékosként és edzőként is bajnok legyen két ország bajnokságában. Hihetetlen eredmény lenne. És a vezetőedző Bencsics Márk, valamint a defensive coordinator Szűcs Máté mind szakmailag, mind pedig emberileg tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt a teljesítményt véghez tudják vinni. Mind a kettejük képességében maradéktalanul hiszek és nagyon fogok drukkolni nekik.

A Hurricanes Juniors edzői stábja:
Bencsics Márk - vezetőedző/offense
Szűcs Máté - defensive coordinator/linebackerek
Ujfalusi Ákos - special team coordinator/receiverek
Danku Dávid - runningbackek
Szobonya Bence - defensive backek
Kovács Gábor - O-Line
Váradi Zsolt - D-Line 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése