St. Pöltenben járt a Future Team

Viszonylag ritka, hogy egy elveszített meccsről úgy utazzak haza, hogy nagyjából elégedett vagyok. Most, St. Pöltenből azt gondolom, úgy utazhatunk haza, hogy mindenki emelt fővel nézhet bele a tükörbe és elmondhatja, hogy megtett mindent.

Fotó: FMPhotography

Nem, ez az Invaders, aki most vendégül látta a Future Teamet, nem egy világverő alakulat. És igen, még csak közel sem játszottunk hibátlanul. Én is hoztam rossz döntést és hívtam rossz playt. 

Ettől függetlenül is felettébb büszke vagyok a csapatomra, mindenen egyes játékosra és edzőre.

Ahogy az idén lenni szokott - főleg az utazós meccseinknél -, nagyon szűk keretet tudtunk kiállítani, 30 fős kerettel utaztunk St. Pöltenbe. 

Sajnos azok közül is, akikre számítottam volna, meglehetősen sokan mondták le a mai szereplést ilyen-olyan, akceptálható és kevésbé elfogadható indokok miatt. Külön pikantériája a mérkőzésnek, hogy Gombos Bence irányító, aki eddig magabiztosan vezette a Wolves Future Team offense-ét, ezt a meccset nem tudta vállalni, így Tóth-Meisels Ábelt kellett a mélyvízbe dobnunk.

A hirtelen jött irányítócsere mellett főleg a két fal létszáma volt csekély, Miklós Marcellnak és Galambos Endrének gyakorlatilag egész meccsen a labda mindkét oldalán be kellett segítenie. 

A mérkőzés remekül indult (az idei legjobb meccskezdést produkáltuk), ugyanis a defense azonnal megálljt parancsolt a hazai offense-nek. Ezt követően a mi, Oláh Gergely koordinálta támadó alakulatunk következett és a game plant követve egy zseniális, nyolc perces drive-ot rakott össze, melyet Vámos Bence futott touchdownja zárt le. Sajnos az extra pontot Docsa Márton kihagyta, ezzel 6-0-ás vezetést szereztünk. 

Válaszul ellenfelünk is egy hosszú drive-ot vezetett, melyben folyamatosan lábon lőttük magunkat azzal, hogy harmadik szituációkat kivédekeztünk, de újabb és újabb szabálytalanságokkal vittük tovább az ellenfél drive-ját (és igen, mint szokott lenni, a hazai pálya előnye megvolt az osztrák csapat részére), a második játékrészben összesen 85 yard büntetést szedett össze az egyébként rendkívül aggresszívan és keményen játszó védelmünk. Előbb kiegyenlítettek az osztrákok majd a félidőt 15-8-as vezetés mellett fekezték be.

Fotó: FMPhotography

A harmadik negyedtől már az Invaders elég jól reagált a futásainkra, a nagy nyomás alatt Tóth-Meisels Ábelnek nem sok lehetősége maradt jól passzolni. Mivel az offense-ünk igazán megújulni nem tudott - talán csak Széles Bálint negyedik negyedes futásai hoztak igazán újdonságot - ezért bár volt néhány remek megmozdulásunk, melyek yardokat, first downokat hoztak, de pontokat a második félidőben nem tudtunk a táblára pakolni. Azt gondolom, minden elismerés megilleti ugyanakkor az egész támadósort, ugyanis rookie irányítóval, foghíjas fallal is csak egy alkalommal vesztettük el a labdát (Tóth-Meisels egy interceptiont dobott).

Emellett a defense-ben is enyhült a pass rushok okozta nyomás, a coverage-ben is újra és újra hibáztunk, valamint nagyokat bakiztunk a futás elleni védekezés terén is. Ennek ellenére a második félidőben 2 bekapott touchdown mellett három drive-ot is kivédekeztünk. Fontosnak érzem kiemelni, hogy Wallner Olivér (még U17-es) linebacker remek helyezkedésének köszönhetően gyönyörű interceptiont csinált az Invaders amerikai irányítóján. Ez Olivér első felnőtt labdaszerzése, ezért nálam övé a virtuális meccslabda. Emellett a védelemből ki kell emelnem még Zsók Valentin linebackert, aki bőven az elvárások felett teljesített. A sérülésből visszatérő Pesti Kristóf cornerback is nagyon bíztató játékot nyújtott, mivel ő HFL kerettag, ezért az otthoni elődöntőre készülve ez igen jó hír. 

Fotó: FMPhotography

Vereségünkkel (a végeredmény 28-6 lett) már semmi esélyünk megcsípni az osztrák divízió 1 rájátszását, ettől függetlenül nagyon örülök, hogy láttam ma a játékosaimat pályára lépni, küzdeni, hajtani, rutint szerezni.

Még a nap krónikájához hozzátartozik - és emellett véletlenül sem szeretnék szó nélkül elmenni -, hogy két iszonyatosan jófej buszsofőrrel utaztunk. Megkérdezték, hogy oda jöhetnek-e a játékos zóna mögé, majd miután ezt engedélyeztem, maguktól, kérés nélkül vizesfiúkká váltak és egész meccsen segítették a csapatot. Remélem, amikor majd Mosonmagyaróváron megállunk hazafelé, meg tudom én is vendégekni őket! :) (UPDATE: megvendégeltük őket)

Az is csodás érzés, hogy még ilyen távolságra (kb. 350 kilométer Budapestről) is vannak olyan szülők, akik elkísérik a csapatot, egy hangos és lelkes kis magyar szurkolótábor buzdított minket a legvégéig. Ezúton is köszönöm nektek - külön köszönet Wenczl Veronikának, hogy meghívott egy jó osztrák hamburgerre! :)