Azok a játékosok, akik eljutnak odáig, hogy a válogatottban szerepet kapnak, akiket az a megtiszteltetés ér, hogy magukra húzhatják a címeres mezt, azok szinte kivétel nélkül elég hosszú és változatos utat járnak be, míg eljutnak a sportág hazai csúcsára. A hétvégi, Szlovákia elleni mérkőzés egyik sztárja, Novakov Dávid karrierje is tele volt hullámhegyekkel és -völgyekkel, kalandos úton jutott el odáig, hogy a válogatott running backje legyen. Neked pedig többé-kevésbé volt szerencsém (?) végigkísérni ezt az utat.
Magyarország válogatottja idén a Three Nations Cup minikupán vesz részt. A kupa mezőnyét rajtunk kívül még Csehország és Szlovákia nemzeti csapata alkotja. Minden csapat játszik mindenkivel - ugyebár ez kettő mérkőzést jelent országonként - és a három meccs eredménye alapján alakul majd ki a végső sorrend. Az első meccsre Prágában került sor, ahol Szlovákia és Csehország mérte össze erejét. A mérkőzés nagyon síma, 44-0-ás cseh győzelmet hozott. A második mérkőzésről, a pozsonyban rendezett Szlovákia-Magyarországról sem éri meg igazán sokkal több dolgot elmondani. Egészen elképesztő fölényben játszott a magyar válogatott, egy pillanatra sem volt sansza a szlovák válogatottnak. Végül megszégyenítő 0-61-es vereségbe futottak bele. Őszintén szólva én már sajnáltam őket. A mérkőzésen kezdő Roják Richárd running back sajnos még az első félidőben térdszalag-szakadást szenvedett el, így megnyílt a lehetőség a második számú back Novakov Dávid előtt. Nova köszönte és élt is a lehetőséggel. Volt néhány remek futása és végül kettő futott TD-vel zárta a mérkőzést, amivel beállította Danku Dávid korábbi válogatott rekordját. Ennek apropójából Novakov Dáviddal beszélgetek egy kicsit.
Francesco's Sports: Először is gratulálok a válogatott győzelméhez és a saját egyéni sikeredhez is. Elégedett vagy?
Novakov Dávid: Köszönjük szépen! Egy részről nem vagyok elégedett, mivel rengeteg apró hibát vétettem, másrészről, ami a statisztikát illeti, azzal igen. A csehek elleni meccsre ki fogom javítani a hibáim, hogy jobban tudjak teljesíteni.
FS: Hosszú volt az út odáig, hogy válogatott running back legyél. Egész más poszton kezdtél még Budapest Wolves Juniors-nál. Mikor is volt ez? Milyen poszton kezdtél? És hogyan emlékszel vissza az első edzésekre?
ND: Rendkívül hosszú volt az út, tekintve hogy 11 éve kezdtem középső linebackerként! Az akkori első edzések nagyon megfogtak, mert egy olyan egyedi sportot űzhettem, ahol ki is élhettem magam a fizika törvényei által.
FS: Az utánpótlás karriered csúcsa kétségkívül a 2009-es szezon volt. Kezdő belső linebackerként te voltál a Budapest Wolves Juniors védelmének kapitánya és motorja. Volt olyan mérkőzés vagy esemény abban a szezonban, amire szívesen emlékszel vissza?
ND: Természetesen a döntő volt, ami beégett az emlékeim közé! Ezen a meccsen többször is előfordult, hogy futó playnél, handoff előtt sackeltem az irányítót, valamint a többi playben is nagyon sok mínusz yardot okoztam az ellenfél offense-ének.
FS: A Wolves Juniors éra után pedig jött a Budapest Hurricanes felnőtt csapata. A 2011-es sikerszezon után azonban valami megváltozott. Egyre inkább az MMA és a gyúrás felé fordítottad a figyelmedet. Mit gondolsz, mi volt az oka ennek a motivációvesztésnek?
ND: Valójában mindig is runningback akartam lenni, védő soha. Ha jól emlékszem, az akkori mérhetetlen hiú, 20 éves énem úgy érezte, hogy ezt a pozíciót “kimaxoltam”. Kétszer voltam MVP, akkori kortársaimat fizikálisan domináltam, így elkezdett mozgatni egy másik, számomra “betöretlen ló” az MMA. Valószínüleg ez vezetett oda, hogy az edzéseket hanyagoljam és egy új világ felé húzzak.
FS: A Hurricanes-es időszaknak számodra mi volt a mélypontja és mi a csúcspontja?
ND: Csúcsont kettő is volt számomra. Az egyik, amikor az osztrák DIV II-t megnyertük, majd később, amikor trónfosztók lettünk és elhoztuk a HFL aranyat! A mélypont egyértelműen az volt, amikor felszakadt és vége lett a Hurricanes-nek!
FS: 2014 év végén aztán összeomlott a Hurricanes. A játékosok nagyobb része a Wolves keretéhez csatlakoztak. Te azonban nem. Egy új csapathoz kerültél, ráadásul egy új poszton. Hogy emlékszel vissza erre a jelentős váltásra?
ND: Szabó Ferenc addig zaklatott telefonon horgászás közben, amíg rá nem vett, hogy menjek le egy edzésre! A szekszárdi játékosok olyan szeretettel fogadtak, hogy azonnal beleszerettem a csapatba! Közrejátszott az is, hogy megsúgtad nekem, itt lehetek futó is. Ez volt a pont az I-re! Itt volt az a pont az életemben, ahol életstílust is váltottam és még addig soha sem tapasztalt motivációt kaptam.
FS: Két sikeresnek mondható szezont nyomtál le a Szekszárdnál. A szezon végén azonban komoly orvosi problémákkal szembesültél. Elmondanád, hogy mi volt ez?
ND: Manapság egyre többen tudják, hogy a szívemmel voltak/vannak problémák! Nyilván itt nem a hölgyek könyörtelen viselkedésére kell első sorban gondolni, hanem szívritmus-zavarra és hirtelen terhelés esetén magas pulzusra. Sajnos átestem a ló túloldalára és belebetegedtem az állandó edzésbe. Keveset pihentem, viszont a heti 6 nap edzésből nem volt ritka az olyan nap, amikor reggel és délután is edzettem. Ez, mint később kiderült, komoly szívizom-vastagodáshoz vezetett, amire életem végéig bétablokkolót kell szedjek.
FS: Felmerült akkor benned, hogy abbahagyod a sportot, vagy továbbra is nagyobb motiváció volt, hogy válogatott játékos legyél?
ND: Először az orvosom azt is megtiltotta, hogy kocogjak. A mérleg egyik oldalára a focit rakta, a másik oldalra a lehetséges élettartamomat! Rendkívül ijedt és csalódott voltam hónapokig, talán depressziós is voltam ebben az első 8-10 hónapban. Szerencsére a gyógyszeres kezelésekre és a számomra szokatlan fokozatos újra mozgásra jól reagált a szervezetem. Valójában egy pillanatig sem akartam elhinni ez idő alatt, hogy az én történetemnek itt a vége.
FS: Amikor már javult az állapotod, elkezdtél a Budapest Wolves-szal készülni a 2017-es szezonra. Azonban néhány hét edzés után visszamondtad a szereplést a HFL-ben és kikötöttél ismét a Szekszárd Bad Bones-nál a Divízió II-ben. Mi történt?
ND: Ez volt az az időszak amikor az orvosok kimutatták, hogy az egészségügyi állapotom felfele ível újra. Kicsit féltem a HFL meccs-szituációiból adódó stressztől és az elvárt mozgásszínvonaltól. Emellett a közösség irányomban annyira közömbös volt, hogy egészen egyszerűen visszaléptem oda, ahol tárt karokkal vártak.
FS: A harmadik szekszárdi szezonodban is elég jó évet zártál. Szerinted megérte még csiszolni a running back képességeidet a legalsóbb osztályban? Vagy megbántad, hogy nem magasabb osztályban tudtad folytatni a fejlődésedet?
ND: Utólag belegondolva lehet, jobb lett volna, ha maradok a Wolvesnál, de harmadik számú futó sem akartam lenni. Valójában ez egy nehéz kérdés, mert több szempont játszott közre a visszalépésemben. Igazából nem bántam meg kicsit sem, hisz rengeteg lehetőséget nyújtott a Bad Bones a meccseken és jól éreztem magam velük. Viszont másik oldalról hiányoltam, hogy valaki szakmailag foglalkozzon velem, mint az előző szezonban Kovács Sanyi és persze, hogy nagy létszámú edzéseken vegyek részt.
FS: 2017 második felében aztán több magasan rangsorolt játékoshoz hasonlóan eligazoltál a Fehérvár Enthroners csapatához. Az amerikai import Antonio Roane a szárnyai alá vett téged? Sokat tudtál tanulni tőle a szezon alatt?
ND: Abszolút. Az első pillanattól kezdve segített nekem dolgokban, viszont én sem várhattam el egy játékostól állandóan, hogy velem foglalkozzon. Amit magától hozzátett azt elfogadtam, viszont tudtam, hogy ő az egyetlen, aki szakmailag tud rajtam csiszolni. Szerencsére sok alapvető rutin dolgon javítottunk, amire minden játékosnak szüksége lenne már a kezdetekkor.
FS: Az Enthroners 2018-as HFL-debütálása közel sem mondható tökéletesnek, a csapat végül ugyan az ötödik helyen végzett, de messze voltatok attól, hogy meggyőző játékot mutattatok volna. Miben látod ennek az okait?
ND: Nem tudott a csapat kellőképpen összecsiszolódni. Úgy gondolom, ahhoz hogy egy defense vagy egy offense csapatrész jól működjön, rengeteget kell együtt dolgozniuk, hogy mindenki ismerje a másik gyengeségét vagy erősségét! Sajnos erre nem volt elegendő időnk. Másik részről pedig sok olyan játékosunk volt/van, akik nem tesznek hozzá a fejlődésükhöz elegendő egyéni munkát és azt hiszik, hogy a HFL-hez elég néha lejárni az edzésre. De NEM!
FS: Jövőre jobbak lesztek?
ND: Biztos vagyok benne, hogy jobban fogunk muzsikálni. Nick Pham és Jim Ward hihetetlen szakmai hozzáértéssel edz jelenleg bennünket. A játékosokon végre azt látom, hogy akarnak fejlődni és maximálisan tenni is érte. Sokat hozzátesz ehhez az is nyilván, hogy a körülmények kimagaslóan jók Fehérváron. Gondolok itt az új konditeremre és a sok új kiegészítő kellékre, lehetőségekre.
FS: A gyengécske klubszezon után viszont a válogatottban kivívtad a helyedet előbb a bő keretben, majd a meccskeretben is. Nehéz volt? Hogy érzed, ki volt a legnagyobb konkurenciád a posztodon?
ND: Jelenleg csak a foci fontos az életemben, mivel amióta vége lett a HFL és az osztrák szezonunknak, semmit sem pihentem, sőt rátettem még két lapáttal, hogy jó formában legyek az edzőtáborokban. Eléggé nehéz volt megütni a meccskeretet. Nyilván a legnagyobb konkurenciám Roják Ricsi volt, aki a tábor után kezdő lett. Ricsi egy hihetetlen sok oldalú runningback, aki minden szituációban bevethető.
FS: Mit vársz a csehek ellen?
ND: Ha a csehek elleni meccsre gondolok, belül mindig egy nyomás fog el. Ennek több oka is van, viszont nem tudok másra gondolni, csak, hogy hazai közönség előtt győzedelmeskednünk kell! Hiszek benne, hogy az összes társamból a tüzet fogja kihozni és mindenki maxon fogja pörgetni. Biztos vagyok benne, hogy egy hihetetlen szoros, ki-ki meccset fogunk játszani kis pontkülönbséggel! De ahogy egy baràátom szokta mondani: “Nyomás alatt nő a pálma.” 😀
FS: Mik a céljaid még? Miket szeretnél elérni?
ND: A célom továbbra is az, hogy mindig és folyamatosan fejlődjek, lépésről-lépésre bárhol is játszok. Az amerikai footballban van egy nagy álmom, amiről régebben már meséltem neked, viszont ez a dolog maradjon továbbra is titok! Remélem hamarosan elérem, hogy megoszthassam mindenkivel, akit érdekel!
FS: Köszönöm szépen a válaszaidat!
Novakov Dávid és a magyar válogatott idén még egy alkalommal lép pályára. Gyakorlatilag a Three Nations Cup döntőjét jászta 2018. október 14-én egymással Magyarország és Csehország válogatottja a Hidegkuti Nándor Stadionban. Remek mérkőzésre van kilátás, úgyhogy akinek ideje engedi, mindenképpen látogasson ki a mérkőzésre. Jegyinformációk az esemény Facebook-oldalán találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése