2017. március 31., péntek

Zebracsíkos nehézségek

Kovács Istvánt és jómagamat az a megtiszteltetés érte, hogy idén a tatai amerikai football játékvezető-képezésre meghívtak minket egy rövid előadásra és azt követő kötetlen beszélgetésre. Végül a játékvezetők és a köztünk zajló eszmecsere olyan jól sikerült, hogy az eredetileg egy órában meghatározott időkeretet több, mint száz százalékosan sikerült túllépnünk.




Kifejezetten jó hangulatban zajlott ez az interaktív előadás az egyébként meglepően nagyszámú, már aktív játékvezető és játékvezető-aspiráns hallgatósággal. Alapvetően a beszélgetés központi témája a játékvezető-edző kommunikáció volt, valamint az, hogy megpróbáljuk megérteni és elfogadni egymás nézőpontjait. 
Mindenképpen érdekes és hasznos délután volt ez szerintem a játékvezetők számára és egyúttal nekünk is.

Vendégszereplésünk záróakkordjaként Udvardi Gyula, a játékvezetői kar feje (akit egyébként a Sport Tv-s közvetítésekből is ismerhet a publikum) a kezünkbe nyomott egy tesztet, amit a játékvezetők is kitöltöttek távozásunkat követően. A szezonkezdés körüli őrület miatt nem volt korábban időm megnézni a tesztet, de ma a kezembe került… Alapvetően azt gondoltam (figyelem, múltidő) magamról, hogy eléggé tisztában vagyok szeretett sportágam szabályaival. Nos, a játékvezetői teszt elvetemülten részletekbe bocsátkozó kérdései nyomán ezen meggyőződésem szertefoszlott. A 37 kérdésből csupán néhány volt, ami semmi nehézséget nem okozott, de jópárral kifejezetten meggyűlt a bajom. A válaszokat elküldtem Gyulának és komolyan aggódom, hogy elhasaltam a teszten. Remélem, Gyula kérésemre tényleg négyszemközt kezeli majd az eredményeimet, mert ha nagyon rosszul sikerült a teszt, ezután hogyan reklamáljak a játékvezetőknél? :)
Mindenesetre engem a teszt kitöltése arra ösztönzött, hogy letöltsem a legfrissebb szabálykönyvet és átlapozzam. Edzőkollégáimnak is tanácsolom, hogy forgassák a szabálykönyvet, nehogy egy sideline-vitában alul maradjanak a játékvezetőkkel szemben! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése