2014. február 25., kedd

CoachLab 2014

A MAFSZ (magyarországi amerikai football csapatokat tömörítő szövetség) edzői bizottságának elnöke, Kovács István (aki egyébként a Docler Wolves vezetőedzője) az itthoni edzői továbbképzés egyik állomásaként létrehozott egy háromnapos edzői clinic-et Budapesten CoachLab 2014 néven.

Azt gondolom, hogy egy ilyen clinic-en kifejezetten fontos a tartalom mellett az is, hogy a külsőségek rendben legyenek, például, hogy az előadások helyszínéül mondjuk ne egy McDonalds' étterem szolgáljon. A rendezvény szervezői ki is tettek magukért, egy elegáns szálloda konferenciaterme adott otthont a prezentációknak, mindenki névre szóló és a rendezvényre készített nyakba akasztható kártyát kapott, jegyzetfüzetet, tollat. Az ilyen dolgok szerintem önmagában is egyfa rangot biztosítanak egy rendezvénynek.



Ráadásul a meghívott előadókról még csak nem is beszéltünk.
Ott volt coach Lee Hlavka. Őt a magyarországi amerikai football-lal csak minimális mértékben is foglalkozók számára nem kell bemutatni. Bár talán azt sokan nem tudják róla, hogy a Tremper Trojans középiskolai csapat edzése mellett divizió III-as college football tapasztalatokat is szerzett. (Arról nem is beszélve, hogy 2000-ben a WBCA - Wisconsin állam baseball edzői szövetsége - Hall of Fame tagjai közé választotta őt.) Lee már visszavonult a klubszintű footballtól, mint ismeretes, jelenleg ő a magyar válogatott vezetőedzője.
A másik illusztris előadó coach Kirk Heidelberg volt, aki számos középiskolai és egyetemi csapat edzése mellett az U19-es amerikai válogatottal is dolgozott. Ami nekem a legnagyobb felkiáltójel volt, amikor sorolta a korábbi munkahelyeit, az az, hogy a Toledonál együtt dolgozott egy évig Nick Sabannal. Nick Sabannal. Hatalmas dolog lehet szerintem egy ilyen kaliberrel együtt dolgozni, és Kirk saját bevallása szerint is nagy befolyással volt rá a legendás edző melletti munka. Egyébként Coach Heidelberg jelenleg egyébként a GFL (German Football League - német topliga) legnagyobb tudású edzője, a Düsseldorf Panthers vezetőedzőjeként dolgozik.
A harmadik előadó az IFAF (nemzetközi amerikai football szövetség) sportágfejlesztési részének egyik vezetője, a spanyol Aitor Trabado volt. A Bilbaoból származó szakember defensive back játékosként, majd a seondary edzőjeként kezdte, majd egészen a spanyol felnőtt és korosztályos válogatottak edzéséig vitte. Jelenleg a szövetségi tevékenysége mellett korábbi egyesületében, a másodosztályú Coyotes Santurtzi csapatának vezetőedzője.

Lee Hlavka, Kirk Heidelberg, Aitor Trabado
Bár az igazat megvallva, számomra sok újdonság nem igazán hangzott el a három napos clinic során, hiszen mindhárom előadó nagyon alapvető dolgokról beszélt, úgy érzem, kifejezetten megérte részt venni az eseményen. Főleg azért, mert a coach Lee mellett előadó másik két edző inkább offense-szemszögből tálalta a dolgokat és ez valamilyen szinten egy új nézőponthoz segített engem (aki általában a defense oldaláról közelítem meg a sportágat). Állítom ezt akkor is, ha például coach Trabado nézetei közül nagyon kevéssel tudtam egyetérteni.
Ráadásul érdekes volt hallani, hogy még az európai szinten igencsak fejlett football-kultúrával rendelkező Németország is ugyanazokkal a problémákkal küzd (edzéslátogatottság, infrastrukturális hiányosságok, anyagiak, stb.), mint mi, Spanyolországról meg nem is beszélve.
Emellett nagyon jó és felettébb inspiráló érzés volt a hatalmas tudású amerikai edzőkkel kötetlenül szakmáról beszélgetni, és jó dolog volt együtt tölteni ezt az időt azokkal az emberekkel, akik egyértelműen zászlajukra tűzték a magyarországi amerikai football fejlődését, az itthoni edzőtársakkal.

Nagy köszönet Kovács Istvánnak és segítőinek, hogy ezt megszervezték!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése