2012. november 17., szombat

Hurricanes vs Wolves - Idén másodszor a döntőben

Gondolkodtam, hogy miként vezethetném fel a VI. Junior Kupa düntőjét, ahol a Budapest Hurricanes és a Budapest Wolves fiataljai találkoznak. De semmi más nem jutott eszembe, mint, hogy a két legjobb csapat idei csatájának második felvonása. Úgy gondolom, ha bárkiben eddig volt is kétség ezzel kapcsolatosan, azt ezennel hivatalosan eloszlatottnak lehet nyilvánítani. Hogy miért? Egyszerű. Vannak itthon erősnek számító felnőtt csapatok, például az Újbuda Rebels - náluk sehol sincs az utánpótlás. Vannak jó utánpótlás programmal rendelkező csapatok, például az Újpest Bulldogs - náluk a felnőtt csapat gyenge. Viszont egy sportszervezet, egy CSAPAT igazi erejét azzal mérhetjük le, hogy az adott ország versenysorozataiban minden szinten a legjobbak közé tartozik. Magyarországon ez a csapat a Budapest Hurricanes és a Budapest Wolves. Mindkét csapat rendelkezik jelennel és jövővel. És a sportág jelenlegi szintjén ez a legfontosabb.



Tehát a két legjobb csapat juniorjai találkoznak ma délután.
Mindkét gárda veretlenül, 5 győzelemmel jutott a döntőbe (alapszakaszban 4-4 győzelem és az elődöntőben diadal). A statisztikai adatok alapján mondhatjuk, hogy az elődöntőben a Wolves teljesített jobban, de saját bőrömön és a Hurricanes népes rajongótábora saját bőrén tapasztalhatta, hogy mennyit számít a döntőben az alapszakaszban elért eredmény. Semmit.

A Hurricanes juniorjai arra készülnek, hogy revansot vegyenek a felnőtt csapat (többek között saját edzőik) botlásáért. És erre nagyon jó esélyük van. Egy összetartó, jó csapatról van szó. Bár mélyebb ismeretséget nem tudtam kötni a csapattal, de azok alapján, amit az edzéseken vagy az edzőtáborban láttam és amiket a csapatról hallottam, egyértelműen a 2005-2009-es Wolves Juniors csapat hagyatékát látom bennük, annak a csapatnak a hagyatékát, amihez fogható összetartás és tehetség tekintetében várhatóan sosem lesz itthon még egy.
A másik oldalról a Wolves pedig nyilvánvalóan duplázásra készül. Azt gondolom, óriási siker lenne, ha  2009 után sikerülne ismét egy olyan szezont zárni a Farkasoknak, amikor a felnőtt és a junior bajnokságot is megnyerik.

Közel sem lefutott a történet,  izgalmas mérkőzésre készülhetünk.
Az ablakon kinézve szép időre is készülhetünk, úgyhogy aki csak teheti, jöjjön el

MA 14.00-RA a XVI. KER. BÁTONY UTCA 1. SZÁM ALATTI IKARUS PÁLYÁRA!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése