2012. november 18., vasárnap

Fővárosi hegemónia

Már korábban is szemet szúrt nekem a jelenség, de tegnap Zsolt barátom is felhívta rá a figyelmemet, ezért úgy gondoltam, a téma mindenképpen megér egy posztot.
2012-ben öt versenysorozat indult Magyarországon (felnőtt HFL, Div.1., Div.2., Blue Bowl és Junior Kupa). Az öt sorozatban ugyebár öt döntőre került sor, 10 csapat részvételével. A 10 csapatból mindösszesen 2 volt nem budapesti csapat.





A MAFL Divizió 2-es sorozat döntőjében az Újbuda Rebels 2 és a Budapest Cowboys 2 játszott, a Divizió 1 döntőjét játszotta a két vidéki csapat (Dunaújváros Gorillaz és Békéscsaba Raptors), a HFL és a Junior Kupa döntőjében a Budapest Hurricanes és a Budapest Wolves szerepelt, ma pedig a Blue Bowl versenysorozat döntőjét az Újpest Bulldogs játsza a Budapest Cowboys ellen.
Az elődöntőkbe azért még oda tudott érni az Eger Heroes, a Tata Mustangs, a Jászberény Wolverines és a Nyíregyháza Tigers, de a döntőig egyik csapat sem jutott el.
Az is jelzés értékű, hogy a legjobbak között (HFL) egyedüli vidéki csapatként a Győr Sharks szerepelt, de ők is csak boxzsákként, hat-hét csapatból összefércelve.

2012-ben összeomlani látszanak a vidéki csapatok. Érdemes lenne megnézni a miérteket. A vidéki csapatok nagyrésze azonban egyszerűen elintézi ezt a kérdést: vidéken nincsenek játékosok. Nem élek ott, úgyhogy nem tudom, hogy ez az állítás mennyire fedi a valóságot, de nekem kicsit sántít a dolog. Vegyük például a Zala Predators esetét. Az egyik képviselőjük néhány héttel ezelőtt egy edzői meetingen elmondta, hogy indulásuk évében kb 70 játékossal rendelkeztek, ami 2012-re teljes mértékben elfogyott (nem vagyok benne biztos, de nekem úgy rémlik, hogy az uriember jelenleg rendelkezésre álló "keretként" 13 embert jelölt meg).
Vagy vegyük a Győr Sharks esetét. Korábban volt egy egészen erős csapatuk, sőt, ha jól emlékszem, valamelyik évben még White Sharks néven második számú csapatuk is és egy számottevő erőt képviselő junior gárdájuk. Tavaly még egy nemzetközi kupát is tudtak nyerni. Mi maradt ebből 2012-re? Egy 0-3-as alapszakaszt záró felnőtt és egy 0-4-es alapszakaszt záró junior csapat.
Vegyük a Miskolc Steelers-t. Egy jó reménységű, megfelelő játékosállománnyal rendelkező csapat volt, ahol probléma támadt és a csapat szétesett. Van két (vagy három) csapata most Miskolcnak és egyik sem vehető jelenleg igazán komolyan.
Ott van Nyíregyháza. Tavaly kikiáltották magukat Magyarország bajnokának, idén két csapattal vágtak neki a szezonnak. Tavasz végén, nyár elején még ünnepelték a CEI liga győzelmét, majd jött az ősz és visszaléptek a HFL-től emberhiányra hivatkozva.
Megnézhetjük Debrecen példáját is. A legelső csapatok egyike, úttörője a sportágnak itthon és 2012-re egy negatív mérleggel záró Div. 2-es csapatként vergődik.
És még a példákat lehetne hosszasan sorolni.
Nagyon szomorú ez a tendencia és kicsit érthetetlen is a számomra. Megértem, hogy vidékről sokan mennek máshova tanulni vagy dolgozni, de azt nem gondolom, hogy teljes csapatoknak kellene megszűnniük emiatt a migráció miatt. Debrecen és Miskolc például erős egyetemi város. A szezonok a szemeszterek alatt vannak. Gimnáziumok minden nagyvárosban vannak szép számmal. És azért ezekben a városokban sokan dolgoznak is. Ezért gondolom azt, hogy a hiba elsősorban a csapatvezetéseknél kereshető. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a toborzásra, az utánpótlás-képzésre és a játékosok megtartására. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem könnyű feladat, de valamit tenni kell, mert ellenkező esetben teljesen el fog sorvadni a vidéki football.
Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy vannak vidéki csapatok, ahol a problémák ellenére mégis működik a football program. Ott van például a Tata Mustangs. Divizió 2 elődöntőig vitték és a Blue Bowlban is indultak. Vagy ott van az Eger Heroes, akik Divizió 1 és Blue Bowl elődöntőig jutottak. A dunaújvárosi és a békéscsabai program is működni látszik jelenleg.
Lehet, hogy érdemes lenne a hanyatlásban lévő csapatoknak először is felismerni időben a problémákat és konzultálni azokkal a csapatokkal, akik egy stabil szintet tudnak felmutatni évek óta. A sportág fejlődésében a kommunikációnak és egymás segítésének nagyon nagy szerepe van. Ha pedig ez a fejlődés nem vesz új irányt az országban, akkor a fővárosi csapatok egyeduralmát jó ideig semmi nem fogja tudni megtörni.


Végezetül néhány érdekesnek tűnő rekord Magyarországról a 2012-es szezon végén:
- A Budapest Hurricanes egyik korosztályban sem kapott még ki alapszakasz mérkőzésen.
- A Budapest Wolves felnőtt csapata még nem kapott ki rájátszás mérkőzésen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése