2013. szeptember 30., hétfő

Belgrád trónján

A hétvégén megrendezésre került (ha jól tudom, immár harmadik alkalommal) a belgrádi Zombies Cup. A házigazda Belgrade Zombies mellett a horvát Zagreb Bulldogs, egy vegyes csapat és a Budapest Blax mérkőzött meg a címért.

2013. szeptember 16., hétfő

Csajok motoron

Bár nem mondhatnám, hogy szorosan a blogom témájához kapcsolódna, de végülis a motorozás egy sport... szóval egy motoros fotózás valamilyen szinten helyet kaphat itt. Főleg, ha a feleségem fotózásáról van szó.
Niki és Emese

2013. szeptember 14., szombat

Lassan beindul a gépezet



Valljuk be, a Hurricanes szezonkezdése nem egészen úgy alakult, ahogyan azt előre szerettük volna. Igaz, a defense teljesen új rendszerrel indult neki az ősznek (amit ráadásul augusztusban mutattunk be a játékosoknak és kezdtünk gyakorolni), az offense pedig szintén módosított a rendszerén. Ezek ellenére meglehetősen nagy csalódás volt, hogy a HFL nyitó mérkőzésén, múlt szombaton csupán 8 ponttal sikerült nyernünk. Egyéni hibák, két pályán hagyott, 30 yardon belül kihagyott field goal, számos hiányzó kulcsjátékos, ez mind-mind komoly befolyással bírt a 35-27-es végeredmény kialakulásában. Mindenképpen kiemelendő azonban, hogy nagyon hatékonyan védekeztünk a Rebels rush offense-e ellen, mindösszesen kb 40 yardot tudtak futni ellenünk.


2013. június 30., vasárnap

Tavaszi zárás

A mai nappal végetért a Budapest Hurricanes 2013-as tavaszi szezonja.
Az első számú csapat ugyebár egy héttel ezelőtt befejezte a bajnokságot az Újbuda Rebels első számú csapata ellen.
A sors fintora, hogy a második számú csapatnak is az Újbuda Rebels második számú csapata jelentette a tavaszi végállomást.

2013. június 22., szombat

Egy pontzuhatagos zárómeccs

Verőfényes napsütés, kb 200 néző és egy pontzáport hozó mérkőzés - így zárta a Budapest Hurricanes első számú csapata a tavaszi - igencsak kellemetlenül sikerült - bajnokságot az Újbuda Rebels ellenében.


2013. június 9., vasárnap

Mud Bowl

Ritka az olyan mérkőzés, hogy a bemelegítés alatt leégek, a meccs alatt ronggyá ázom - legalábbis én korábban még nem találkoztam olyannal. Hát tegnap ilyen mérkőzésben volt részünk, amikor a Bratislava Monarchs-ot fogadtuk a CEI Interleague negyedik körében.