2013. április 1., hétfő

A Final Fourban

Az idei nem az én March Madness-em. Tavaly sikerült 3 csapatot eltalálnom a négy Final Fourba jutó csapat közül, idén mindösszesen egy egyetemet találtam el a kezdetkor.

Nézzük akkor most a négy főcsoportot, hogy mi is történt.

Kezdjük a Midwest csoporttal.
Ez a csoport tippelés szempontjából elég jól indult a számomra, hozzáteszem, hogy nem is igazán volt meglepetés a főcsoportban, meglehetősen papírforma eredmények születtek. A tizenöt mérkőzésből talán csak egy komolyabb meglepetés sem született. Számomra az egyetlen és igazán komoly meglepetés az, hogy a konferenciadöntőn a Louisville ilyen nagy arányú győzelmet tudott aratni a Duke felett. Bár a Louisville nagyon komoly alapszakaszt zárt, én mégis azt gondoltam, hogy a Midwest konferenciát a Duke fogja megnyerni. Helyettük a Louisville Cardinals jutott a Final Fourba.
Egyébként a konferenciadöntőben a Cardinals egyik húzójátékosa olyan durva sérülést szenvedett, amilyenhez foghatót még nem is láttam. Felugrott, hogy blokkoljon, és ahogy visszaérkezett a földre az alsó lábszárának csontjai szó szerint kettétörtek. Nagyon megindító volt, ahogy a saját csapattársai, az ellefél játékosai, az edzők, a nézők sírtak a döbbenettől. Jobbulást, Kevin Ware!


A South főcsoportban már kevésbé volt sikeres a tippem. Ehhez hozzáratozott néhány komolyabb meglepetéseredmény is. Mondjuk én eleve a North Carolina Tar Heels-t vártam a Final Fourba (sőt, őket jelöltem meg a végső győztesként is), ennek ellenére a hamradik körben kiestek (a konferenciaelső Kansas ellen). A Florida Gulf Coast University menetelése is szépen felborította az előzetes számításokat. Az, hogy a Georgetown és a San Diego State is elvérzett ellenük, igencsak meglepő volt. A Florida Gators aztán rendet tett (a North Carolina kiesése után őket jelöltem meg konferenciagyőzteseknek). Azonban a sors itt is közbeszólt, a Michigan egy titáni küzdelemben, 87-85 arányban legyőzték az esélyesebb Kansas-t és ezt a lendületet felhasználva a konferenciadöntőben fölényes, 79-59 arányú győzelmet arattak a Florida felett. Ezzel a Michigan Wolverines jutott a Final Fourba.


A West konferencia volt, ahol a legtöbb mérkőzést tippeltem meg rosszul, a mérkőzések egyharmadát sikerült csak helyesen megtippelnem eredetileg. Itt is közrejátszott egy-két nagyobb meglepetés - de hát erről szól a March Madness. Például a Wichita State csapatát és a második körben kiejtettem a tippelés során, ennek ellenére - megverve a harmadik körben a konferenciaelső Gonzaga csapatát - a döntőig menetelt. A másik döntős Ohio State menetelése nem nagy meglepetés, de még a második körben borította a papírformát a La Salle és a Mississippi győzelme. Például Sweet Sixteenbe már senki sem várta a La Salle csapatát.
Végül aztán egy izgalmas meccsen óriási meglepetésre a főcsoport 9. kiemeltje, a Wichita State Shockers - nevükhöz méltóan sokkoló meglepetést okozva - tudott győzedelmeskedni az Buckeyes felett és így Final Fourba jutott.


Az East conference volt az én konferenciám. Igaz, komolyabb meglepetés nem született, de így is nagyon büszke vagyok magamra, hogy a 15 mérkőzésből 14 győztesét helyesen tippeltem meg, ahogy a konferencia végső győztesét is. Talán csak két olyan mérkőzés volt, ahol nem egyértelműen papírforma eredmény született, az egyik még a második körben a California győzelme a las vegasi Nevada Egyetem felett, a másik pedig a konferencia egyik elődöntőjén a Syracuse győzelme a remek alapszakaszt záró és csoportelső Indiana felett. Ahogy olvastam, a Miami Hurricanes Marquette elleni vereségét is meglepetésként értékelték a szakértők. A konferenciadöntőben aztán egy óriási csatát láthattunk, végül a Syracuse egy szokatlanul pontszegény összescsapáson 55-39-re nyert a Marquette ellen. Így aztán Keletről a Syracuse Orange jutott a Final Fourba.


Április 6-án Georgia állam fővárosában, Atlantában kerül megrendezésre a Final Four elődöntője. Először a Louisville Cardinals játszik a Wichita State Shockers ellen, majd a Syracuse Orange csap össze a Michigan Wolverines-szal. Úgy tippelem, hogy a két elődöntő utána a Louisville és a Syracuse játsza a döntőt április 8-án. Végső győztesként pedig - hiszen már két tippeltem, a North Carolina és a Duke is kiesett - a Syracuse Orange-ot várom. Aztán majd meglátjuk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése